Ezekkel játszunk februárban

Kapcsolódó játékok: The Darkness 2, Final Fantasy XIII-2, Gotham City Impostors, Metal Gear Solid HD Collection, Asura's Wrath, Alan Wake's American Nightmare, Kingdoms of Amalur: Reckoning

PacaGS 2012. február 02. 08:23

Összeszedtük azon játékokat, amikre érdemes lesz figyelmet szentelnünk az elkövetkezendő egy hónapban.

Január főleg a decemberi ünnepek és az újévi visszarázódás miatt mindig is szegényes volt játékok terén, februárban viszont már nem egy kiadó számít arra, hogy büszkén lobogtatva visszük haza játékának egy példányát. Amellett, hogy február 14-én belekóstolhatunk a Mass Effect 3-ba egy demó formájában, számos teljes verziós megjelenés közül is válogathatunk akár asztali konzollal, akár PC-vel rendelkezzünk. Lássuk hát mi jutott 2012 második hónapjára.

Final Fantasy XIII-2 - február 3.

2009-ben üdvözölhettük a Final Fantasy XIII-at, holnaptól pedig a közvetlen folytatással játszhatunk, már amennyiben rendelkezünk Xbox 360 vagy PlayStation 3 konzollal. A Final Fantasy XIII-2-ben három évet ugrunk előre. Amikor az előző rész főhőse, Lightning váratlanul eltűnik huga, Serah Farron ered nyomába, és természetesen most sem marad társak nélkül. Kicsit változtattak a harcrendszeren, kijavították a régi hibákat, és állatokat is segítségül hívhatunk csatánk során. Aki bele szeretne kukkantani, az az Xbox Live-on és a PlayStation Networkön megtalálhatja a demót.


Nem az anyukám akarta, hogy ilyen hajam legyen, hanem én, értetted?

Soul Calibur V - február 3.

Holnap egy másik széria is új epizóddal bővül, ez pedig a Namco Soul sorozata, annak is Soul Calibur V névre keresztelt darabja. A játék 17 évvel a negyedik rész után játszódik, és a játékmenet is némileg eltér majd a megszokottól. Kivették például a Critical Finish-eket és a Soul Gauge-t, semmi nem mutatja, hogy mikor törik szét a páncélunk, de van egy új sáv, amely feltöltődése esetén erős csapásokat mérhetünk ellenfeleinkre. Ismét kapunk egy vendégszereplőt, ezúttal az Assassin's Creed szériából ismerős Ezio Auditore da Firenze segíti ki a Soul univerzumának harcosait.


Az elmetrükk itt nem használ

NeverDead - február 3.

A konzolosok nem fognak unatkozni mostanság, annyi szent. A harmadik játék erre a napra a démonokkal tarkított NeverDead, aminek főhőse kicsit eltér a megszokottól. Ő ugyanis halhatatlan, de egyben néha-néha leszakad egyik-másik végtagja, amit a pályán elszórt idegen végtagokkal pótolhat. A démonok kivégzésére használhatunk számos tereptárgyat, nem mellékes feladatként pedig hölgykísérőnket kell megvédeni akár saját épségünk árán is.

 
Ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni

Metal Gear Solid HD Collection - február 3.

Az utolsó játék, amit holnaptól szerezhetnek be az Xbox 360-nal vagy PlayStation 3-mal rendelkezők igazából nem is egy játék, hanem mindjárt három. A csomagban a  Metal Gear Solid 2: Sons of Liberty, Metal Gear Solid 3: Snake Eater és Metal Gear Solid: Peace Walker grafikailag felújított verziói kaptak helyet, de a korong a Metal Gear és a Metal Gear 2: Solid Snake MSX-es verzióit is tartalmazza. Emellett a Peace Walkert is átdolgozták kicsit, hogy kihasználja a két analóg kar által nyújtott lehetőségeket. Idővel egy PlayStation Vita verzió is megjelenik majd, de még nem tudjuk mikor.


Nézz mélyen a szemembe. Abba.

Gotham City Impostors - február 7-8.

Teljesen elborult szórakozásban lehet részük akár számítógépen, akár konzolokon próbáljuk ki a WB Games legújabb kiadását, a Gotham City Impostors-t. A csak online játszható FPS-ben két csapat, a Batmant és a Jokert utánozók csapnak össze hagyományos és meglehetősen szokatlan fegyverek és kütyük segítségével izgalmas, és szintén nem szokványos játékmódokban. Testreszabhatjuk kinézetünket, kütyüjeinket és azonosítókártyánkat is, majd számos pályán mutathatjuk meg, hogy bizony mi vagyunk a valódi denevérember vagy bohóc. Nálam eddig ez az év játéka.


Nem elég a bohóckodásból

Shank 2 - február 7-8.

Tavalyelőtt bukkant fel a digitális piactereken a Klei Entertainment oldalra scrollozós platformere, a Shank. Hozzávetőlegesen egy hét múlva itt a folytatás, melyben ugyancsak a bérgyilkos, Shank szerepében kell küzdenünk. Most a hozzá közel állókat kell megvédenie a különböző veszélyektől, ebben pedig még szélesebb fegyverkínálat lesz segítségére. A játék legizgalmasabb pontja talán az online co-op túlélő mód lesz, ahol társainkkal karöltve kell visszaverni az ellenséget ameddig bírjuk szusszal. Originen és PSN-en hetedikétől, Xbox Live Arcade-on pedig nyolcadikától érdemes keresni.

Jagged Alliance: Back in Action - február 9.

A jó öreg Jagged Alliance széria hamarosan régi-új résszel tér vissza, a Jagged Alliance: Back in Action ugyanis tulajdonképpen a második rész felújított változata. A történet, a szereplők és szinkronhangjaik az eredetik maradnak, viszont kijavítják a grafikai hibákat, és csatolják az összes megjelent kiegészítőt. Az ajánlat PC-exkluzív, ahogy az mindig is volt a Jagged Alliance játékok pályafutása során (kivéve a Ninendo DS verziót).


Na mostmár szél sem érhet...

The Darkness 2 - február 10.

Az egyik legsikeresebb Xbox 360-as játék, a The Darkness folytatást kap idén, méghozzá mindhárom fő platformon. A The Darkness 2-ben visszatér Jackie Estacado és a beleköltözött sötétség, amit fegyverekkel egyidőben használhatunk arra, hogy minél kegyetlenebb módon bánjunk el életünk megkeserítőivel. A sötétség csak a történet bizonyos pontjain, illetve a fényben tűnik el. Társunk egy bizonyos Darkling lesz, aki segít megmutatni a helyes utat, illetve a harcoknál sem kell nélkülöznünk. A grafikát cell-shaded technológiával oldották meg.


Little Italy-ban nem éri meg graffitizni

Kingdoms of Amalur: Reckoning - február 10.

Az Electronic Arts, a Big Huge Games és a 38 Studios közös együttműködéséből egy olyan RPG születik, amely egy új univerzumot kíván teremteni. Négy faj közül választhatunk, akik háromféle kasztra szakosodhatnak. Különböző végzetek várnak ránk, amelyek közül a cselekedeteink alapján derül ki, hogy melyiket szánta nekünk a sors. Harc közben a gombok megfelelő kombinációjával érhetünk el sikert, de számos alkalommal úgynevezett quicktime eventek során kell legyőzni a számunkra ellenszenveseket. Bár elérhető egy demó mindhárom platformra, annak bugossága miatt javasoljuk inkább a teljes verzióba vetett bizalom megelőlegezését.


Nézd milyen tőrt vettem!

Grand Slam Tennis 2 - február 10.

A sportolni vágyóknak igazi csemege lehet az EA Sports legújabb játéka, melyben népszerű teniszcsillagokkal vagy általunk kreált karakterekkel kell végéigküzdenünk magunkat a tornákon. Mind a négy Grand Slam torna, és a wimbledoni bajnokság is helyet kapott benne. Az irányítás a konzolos EA Sports játékok nagyrészéhez hasonlóan a két analóg karral történik, még egyedibbé varázsolva az élményt. Támogatja a PlayStation Move-ot is, de a Kinecttel rendelkezők itt nem érnek sokat az eszközzel.


Federer a szünetben balettudását villogtatja

UFC Undisputed 3 - február 14.

Az Ultimate Fighting Championship harcosai már harmadik alkalommal csapnak össze a THQ-nak köszönhetően, és remélhetőleg egy újabb kiváló verekedős játékkal szórakoztathatjuk magunkat szabad perceinkben. Az Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra megjelenő játék számos újítást hordoz magában, rengeteg új lehetőséget raktak bele, de megannyit ki is vettek, természetesen ezek mindegyikét annak érdekében, hogy eddig nem látott élményben lehessen részünk.


Hol fáj? Itt? Várj, mindjárt megütöm

Alan Wake's American Nightmare - február 15.

Alan Arizonában ragadt, és úgy tűnik kénytelen újra szembeszállni gonosz klónjával, Mr. Scratch-csel az általa írt TV sorozat, a Night Springs egyik epizódjában. Az American Nightmare nem tekinthető az első rész folytatásának, már csak azért sem, mert egy rövidebb, Xbox Live Arcade-ra szánt részől van szó, vegyünk inkább csak amolyan kitekintésnek. Annyi biztos, hogy ez első rész rajongói mindenképpen örömüket lelik majd benne.


Egy kis fény az éjszakában

Twisted Metal - február 17.

Jelentős múltra tekint vissza a Twisted Metal széria, az első rész 1995-ben jelent meg, azóta pedig nem egy epizódot próbálhattak már ki a PlayStation tulajdonosok. A játékban Calypso Twisted Metal Tournament nevű versenyén küzdhetnek a játékosok járműveikkel, amikre mindenféle különböző fegyvereket szerelhetnek. Mivel a kiadási jogok továbbra is a Sony-nál vannak, az egyszerűen csak Twisted Metal névre keresztelt nyolcadik rész egy PlayStation 3 exkluzív címként jelenik majd meg. 


Ő is fát vágni indul

Alan Wake PC - február 22.

Alan Wake-ből soha nem elég, így amíg az Xboxosok az árkádos címet nyúzzák, addig a PC-sek végre belekóstolhatnak az eredeti, igazi, hamisítatlan élménybe, amit valamivel kevesebb mint két éve már megtapasztalhattak az Xbox 360-nal rendelkezők. A digitálisan és dobozos formában is beszerezhető játékban megtalálható lesz minden DLC, ami valaha megjelent, de higgyétek el, ha valamit érdemes kipróbálni, akkor ezt mindenképp.


Mondtam már, hogy ne vakuzz a szemembe!

Binary Domain - február 24.

2080-ban járunk Tokióban, ahol a mesterséges intelligencia már talán túlságosan is fejlett. A Yakuza sorozat készítőjének új stúdiójában készülő játék egy csapat alapú TPS lesz, amelyben természetesen mi állunk a csapat élén, mi mondhatjuk meg a többieknek, hogy mit csináljanak. Nagy hangsúly van a bizalmon, csapattársaink úgy viszonyulnak hozzánk, ahogy bánunk velük. Ha rendelkezünk headsettel, hat nyelven kommunikálhatunk velük, a játékba épített intelligencia pedig értelmezi mondanivalónkat. A dráma leginkább az akciójelenetekben jelenik meg, nem pedig az átvezető animációkban.


Anyjuk gyere már, megmozdult a telefonfülke!

Asura's Wrath - február 24.

Akik kedvelik az ázsiai mitológiát, azoknak könnyedén elnyerheti tetszését a Capcom és a CyberConnect2 legújabb játéka, a konzolokra érkező Asura's Wrath. A leginkább interaktív animációs filmhez hasonlítható alkotásban Asurát irányítjuk, akinek megölték a feleségét, lányát pedig elrabolták, ezért érthető módon igen dühös. Emellett az uralkodó megölésével is gyanúsítják, ami szintén nem segíti a megnyugvást. Meg kell küzdenie hét istennel és a Deus névre hallgató főistennel a világűr különböző pontjain.


A látszat csal, a képen nem a sünembert láthatjuk

Syndicate - február 24.

A hónap utolsó igen várt játéka az 1993-as Syndicate nevű játék újragondolt verziója, amely a taktikai lövöldözős játékok helyett az FPS-ek táborát bűvíti. Szintén a jövőben járunk, de most 2069-ben, ahol a világot már nem politikusok, hanem nagyvállalatok, úgynevezett szindikátusok irányítják, országok helyett pedig régiók vannak. Minden emberbe chipeket ültettek, ellátták őket a tökéletes élethez szükséges dolgokkal, de ennek nagy ára van. A szindikátusok természetesen nem elégszenek meg egy-egy régió vezénylésével, céluk a világuralom, és természetesen itt jövünk mi a képbe, ugyanis egy szuperkatonát alakítunk akinek egy különleges chip van a fejében, amellyel manipulálhatja az időt és a különböző eszközöket.


Itt mindenki olyan átlátszó...

Címkék: megjelenések, február, xbox 360, playstation 3, pc, Xbox 360, Playstation 3, Szerepjáték, Akció, Taktikai, TPS, PC, FPS


Ezekkel játszunk februárban - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |
TwinZeroX123 (2012. február 09. 04:03)
Sheldon Cooper (5/10)
hát ezek közül sajnos engem egy sem érdekel igazán
101
zoharnemo (2012. február 07. 17:02)
Inaktív)
A Soul Calibur 5-öt én is szívesen kipróbálnám.
100
djtomee86 (2012. február 07. 09:52)
Inaktív)
...válasz aurelbuksi 98. kommentre:
 
hallottam már róla, de nem játszottam vele.... nemtom, megjelent-e PC-re, ha igen, valószínűleg volt oka amiért nem próbáltam ki :D
99
aurelbuksi (2012. február 07. 00:01)
Inaktív)
...válasz djtomee86 97. kommentre:
 
Mert vannak magasabb intelligenciát igénylő játékok is amik megkövetelik a bonyolultabb billentyűzetkiosztást, megkockáztatom, de gondolom semmit nem mond neked a Hidden and Dangerous 2 cím... Csoda, hogy a gomboknak a billzeten is találtak helyet. Mert nem csak a COD létezik, 4 gomb mozog, egér forog, Shift-el sprintel meg G a gránát :D
98
djtomee86 (2012. február 06. 22:59)
Inaktív)
ha WASD-n tartod a bal kezi ujjaid, bal hüvelyket meg a space-en, jobb kezed végig az egéren, hogy lehet elveszni? :D
esküszöm, nem értem...
97
aurelbuksi (2012. február 06. 21:49)
Inaktív)
...válasz djtomee86 95. kommentre:
 
Te nem értesz engem. Mert tényként beszélsz arról, hogy az úgy használhatatlan. Ez nem tény, egy jól működő egyszerű és kényelmes dolog, ami megkönnyíti a játékot nem pedig nehezíti. Ha gépen játszom elveszek a gombok között (ez nem általánosítás, ÉN veszek el, ahogy NEKED használhatatlan) joy-on minden kéznél/ben van :D
96
djtomee86 (2012. február 06. 21:29)
Inaktív)
...válasz aurelbuksi 94. kommentre:
 
fogom a fejem.... tényleg nem értesz?
én csupán annyit mondtam, h. FPS tök useless konzolra....
ugyebár gamepad miatt... max annak nem aki bill+egérrel tolja...
aki meg joyyal tolja és élvezi, élvezze... valószínűleg nem sokáig fogja :D
(ugyenis a hüvelykujjaim nekem is a konzoloktól vannak ki... de biztos igazad van abban, h. nem láttam közelről konzolt....)
amúgymeg autóst pl. ponthogy konzolról jobb tolni...
de ha elfelejtődött volna, én az FPS-ekről beszéltem, de akkor mondom mégegyszer: FPS-EKRŐL BESZÉLTEM!!!!
hjézusom....
95
aurelbuksi (2012. február 06. 21:18)
Inaktív)
...válasz djtomee86 93. kommentre:
 
Szerintem neked csak el kéne fogadnod, hogy a mai világban nem csak egy élvezhető módja van a videó játékoknak.
94
djtomee86 (2012. február 06. 21:08)
Inaktív)
ezt a kommentet elfogadom a normális hangneme miatt... bár nem teljesen értek vele egyet, egész pontosan azzal a részével nem, h. konzolon lehet élvezni FPS-t... bár te is mondtad, h. konzolon nem igazán szeretsz FPS-ezni...
93
djtomee86 (2012. február 06. 21:07)
Inaktív)
...válasz aurelbuksi 90. kommentre:
 
jó, akkor kezzd el killzone 1et is!
az nem egyszerű... készség? hát lehet, h. kell hozzá, de sztem fele olyan élvezetes nincs kontrolleren, mint bill+egér
92
TheEdward39 (2012. február 06. 20:49)
Inaktív)
...válasz djtomee86 89. kommentre:
 
Én sem nagyon szeretem az FPS-eket konzolon, de Aurélt (aurelbuksi) el3.14zom CoD-ban, ha szerencsém van. És ráadásul Xbox-on... az Ő Xbox-án... Szóval nem lehetetlen, csak nehéz.
Az MW2-ről meg annyit, hogy hard-on nem vittem ki, de nem is nagyon akartam, mert nekem kikapcsolódni kellett, nem azért, hogy dobáljam az egeret, mert elakadok. Mivel az a játék nem szokványosan nehéz, csak szemét...
91
aurelbuksi (2012. február 06. 20:25)
Inaktív)
...válasz djtomee86 89. kommentre:
 
Kíváncsi vagyok a konzolosok hány százaléka használ egeret...gyanítom nem sok.
A mindenki magából indul ki dolog se stimmel...nem tudom lehet-e ilyet de nyugodt szívvel linkelném be az eddigi Xbox-os achievementjeim listáján melyek arról is tanúskodnak, hogy nem egy játékot toltam ki hard fokozaton. Csak, hogy néhányat említsek: MW2, Black Ops, Gears Of War 1,2 . És nézd csak, ezek között csak olyanok szerepelnek melyek szerinted lehetetlenek joy-al. Nem a népet szidd ha hiányzik a készség.
90
djtomee86 (2012. február 06. 17:13)
Inaktív)
...válasz aurelbuksi 88. kommentre:
 
hát drága barátom, nagyon sokmindenben tévedsz...
van oldschool konzolom is (3DO), valamint gameboy (korai handheld ha szabad így hívni :D), illetve PS2-m is volt (PS3 kontrollere detto ugyanaz, és jobb is, mint az X360é, ugyanis képzeld, te agytröszt, azzal is játszottam)
"Az a több száz millió konzolos szerinted, hogy tudja megcsinálni?" ---> hülye meg én vagyok.... előbb írtam le amúgy, hogy konzolra is lehet kötni key-t meg egeret.... na úgy!!! nem egyy pro gamer van aki konzolról játszik pl COD-ot, hogy billentyűzettel meg egérrel tolja...
mgnézném, te hogy célzol joyyal, hogy közbe nem porítják meg benned a szart...
amúgy való igaz, PC-re többet lehet/érdemes költeni, de cserében többmindent is lehet vele csinálni... molyan univerzális eszköz...
PC-hez csatlakoztatható kontrollereket meg azért említettem, mert ha valaki nagyon igényli a kontrollert, PC-n is megoldhatja, meg pl. a lentebb említett játékokhoz tök jó, viszont akcióhoz full nem illik..... húde megnéznék egy videót, ahogy falnak csapkodod a kontrollert, mert egy FPS játék hard fokozatával nem tudsz mit kezdeni......
aztán nekem kevés az IQ-m, meg én nem játszottam konzolon..... hehh... mindenki magából indul ki...
89
aurelbuksi (2012. február 06. 17:04)
Inaktív)
...válasz djtomee86 86. kommentre:
 
Rég olvastam ennyire szánalmas és hozzánemértő kommentet a konzolos játékokról egy olyan embertől aki nyilvánvalóan soha nem tartott a kezében kontrollert. Lehetetlen lenne? Az a több száz millió konzolos szerinted, hogy tudja megcsinálni? Talán az IQ szint és a készség a nem mindegy, akárhogy is, ezzel te nem rendelkezel. Szidod a joy-t de felvágsz a ténnyel, hogy PC-hez többek között az is köthető és nem hiszem, hogy pont a konzol az ami a gazdagok játéka. Kiváncsi vagyok az alatt a 6 év alatt amíg mondjuk az Xbox 360 megvásárolható volt akár 60 000 ft-os áron egy PC-s hányszor fejlesztett gépet játék céljából és mennyiért. A konzol ugye fix hardver, vehetsz egy Box-ot, PS3-at az első szériából az vinni fogja a '12-es játékokat.
(UI, gondolom a 86 nem az intelligencia szintedet jelöli, inkább a születési dátumodat ezért is vagyok ledöbbenve, mind az írásmód, mind a gondolkodásmódodat illetően)
88
Merras (2012. február 06. 12:51)
Kirk kapitány (6/10)
A magam részéről az ME3 demót fogom ronggyájátszani, amíg megjön maga a játék
87
djtomee86 (2012. február 06. 01:54)
Inaktív)
...válasz genativvonat 85. kommentre:
 
sztem meg a konzolosok el vannak telve maguktól...
ne haragudj, tudtommal a PC-sek azért mondják a magukét, h. a legtöbb jó game, szinte csak konzolra érkezik...
szerintem érthető a felháborodás amúgy...
főleg, h. a PC-ből indul ki az egész játéktörténelem...
konzolokat csak azért találták ki, h. akinek van pénze, az csak az arra készült device-on jobban élvezhesse a játékokat...
mellesleg meg továbbá is PC párti vagyok, nemcsak mert nincs felesleges 50-100ezrem konzolra, de PC-re kontroller, kormány, joystick is vígan rámegy...
mellesleg én meg azt nem értem, h. FPS-t, hogy a tökömbe lehet kiadni konzolra...
lehetetlen célozni a gamepad joy-ával...
höhö... dzsojával... :D
na lényeg az, viccet félretéve, hogy konzolra nem is értem, h. egy Alan Wake hogy jöhetett ki... (úgy nem értem, h. PC-re meg se jelent)
oké, nem FPS, de gondolom, célkeresztet kell használni izomból, azaz TPS...
legalábbis utóbbi információim szerint....
meg öregem... GTA5-t is PS3ra meg X360ra jelentették be, PC-re nem...
nem értem... sztem pont fordítva kéne lennie...
és ha netán tényleg van aki olt konzolon mondjuk egy Alan Wake-et.. megértem!!!
ugyanaz, amikor PS2-re kiadták a Half-Life-ot???
mit keres az ott???
meg Quake 3 Arena (Revolution néven...)
ilyenek mit keresnek konzolon??? főleg, h. 2000 táján még nem is igen lehetett billentyűzetet, egeret kötni a konzolokra... az inkább az utóbbi konzolgenerációra jellemző....
persze hogy nem élvezi az ember... mint pl. én se, hogy anno Q3at multiplayerbe toltam PC-N!!!! úgy lőttem le az embereket, mintha a winfos asztalon ikont céloznék be, és egyből egy találat..... konzolon ilyet hol csinálsz meg egér nélkül??
fele élvezet nem jön át konzolon az akciójátékoknál...
GTA-t meg talán megértem, mert ott van autoaim, de az meg túl könnyű...
sztem konzolt csak autós, verekedős, meg sport game-ek miatt érdemes venni... (uh. ezért megértem, h. GT meg forza miért csak konzolokra van...)
86
genativvonat (2012. február 05. 20:23)
Inaktív)
alan wake nem jött pc-re mindenki oltotta h mien sz@r lett... erre bejelentették most h jön pc-re... mindenki isteniti... szánalmasak a pc-sek :/
85
szattyos88 (2012. február 05. 16:13)
Inaktív)
A Syndicate leírásában található szöveg elég tanulságos....talán nem sokára a való életben is hasonló dolgokra készülhetünk.. bár ezt nem jó értelemben írom :S rémisztő dolgok... ami viszont még rémisztőbb hogy már majdnem így van... léteznek azok a bizonyos chipek , nagyvállalatok , és régiók . Ám az viszont való igaz hogy a játék mint maga gondolta alapvetően jó... és elgondolkodtató
84
hedzsooo (2012. február 05. 15:28)
Adama admirális (8/10)
Alan Wake PC-re nagyon varos!!! :D Remelem nem lesz semmilyen gond vele, textura-hiba, driver-hibak, stb. Meg jol lesz megoldva az iranyitas bill.+egeren, elvegre erdetileg PC-re is jott volna mar az elejetol fogva!
83
CSZDragon (2012. február 05. 14:53)
Jack Bauer (10/10)
Személy szerint leginkább a Binary Domain-ra vagyok kíváncsi. De ettől függetlenül több jó játék is van itt. Jó kis lett. Kössz PacaGS
82
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |

The Darkness 2

Fejlesztő: Starbreeze Studios

Kiadó: 2K Games

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Gametár - 2012.02.10 - Darkness 2
Végre újra itt egy Gametár! Mocsy tesztelhette a Darkness 2-t a következő GameStar lapjain, de addig is amig az újság megjelenik, nézzünk egy kis videós tesztet is belőle.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Fifa Street 2 (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix