Ezekkel játszunk júliusban

Kapcsolódó játékok: The Secret World, Tony Hawk's Pro Skater HD

PacaGS 2012. július 2. 10:14

Itt a nyár, a sovány kínálat korszaka, de azért akad néhány újdonság az arra vágyóknak.

Mint ahogy már reggel is említettem, a nyár nem az AAA kategóriás játékok rajongóinak kedvez. Illetve egy kicsit azért mégis, ugyanis a tavaszi dömpingben megjelent termékek közül minden bizonnyal nem sikerült mindegyiket beszerezni, a nyár pedig remek alkalom ezek pótlására (kizárólag az esti időszakban, nappal a strandra kell menni). Ezen cikk nem tartalmaz minden játékot, amivel júliusban játszani kívánunk, csak a friss címeket soroltuk fel, a GS Táborban gyakorlatilag azt toljuk, amire igény lesz (lehet, hogy RG kocsiját, de remélhetőleg indul az magától), a kor nem számít.

The Secret World - PC - július 3.

Bár az előrendelők már június huszonkilencedike óta élvezhetik, a nagyvilág számára csak holnap nyílnak meg a The Secret World szerverei. A Funcom MMO-ja annak ellenére, hogy a mi világunkban, a mi korszakunkban játszódik, egy fiktív állapotot dolgoz fel, a történet szerint különböző mitológiai és más ősi lények szabadultak el. A “titkos világban” létezik a varázslat, szörnyek rohangálnak szinte megfékezhetetlenül, ősi erők munkálkodnak, hogy az általunk ismert világot hatalmukba kerítsék. A korábbi MMORPG-kkel szemben itt sem kasztok, sem szintek nincsenek, a játékosok teljes szabadságot kapnak abban, hogy karakterüket képükre formálják. Érdekesség még, hogy mivel a mi világunkban játszódik, valós helyszíneket járhatunk be. A The Secret World a megvásárlást követő első hónapban ingyenesen játszható, ezután pedig 14.99 eurót kell fizetnünk havonta (bár ez függ attól, hogy milyen hosszú időszakra fizetünk elő).

 

Quantum Conundrum - PlayStation 3, Xbox 360 - július 10-11.

A Portal széria egyik megalkotója, a bájos Kim Swift 2009-ben döntött úgy, hogy a Valve kötelékéből kiválva valami más projektre szeretne koncentrálni. Nem sokkal később az Airtight Games alkalmazta projektvezetőként, hogy közösen alkossanak valami innovatívat egy nagyobb közönség számára. 2011-ben a PAX Prime rendezvényen jelentette be a Square Enix a Quantum Conundrumot, ami egy első szemszögből játszható logikai játék, melyben a játékosnak különböző dimenziókban kell megoldania feladványokat, kihasználva a fizika törvényeit. Ezen dimenziók mindegyikében máshogy viselkednek a tárgyak, hol könnyebbek, hol nehezebbek lesznek, de olyan dimenzió is van, ahol a gravitáció ellentétesen működik. A cél természetesen a kijárat elérése anélkül, hogy a mérgező folyadékok vagy a lézerek elintéznének minket. PC-re múlt hónapban jelent meg, PlayStation 3-ra július tizedikén, Xbox 360-ra pedig egy nappal később fog, kizárólag a digitális platformokon keresztül.

Tony Hawk’s Pro Skater HD - Xbox 360 - július 18.

Mindig is imádtam a Tony Hawk játékokat, az összes részt élvezettel toltam végig (az American Wasteland utániakat kivéve, kipróbálás után hamar passzoltam azokat), így igazi felüdülés lesz az első két részt Unreal Engine 3-mal újraélni. Újdonságok nem nagyon lesznek, de a betétdalok némileg megváltoznak, ami remélhetőleg nem megy a játékélmény rovására (ha meg igen, akkor elnémítom és választok valamit sajátkezűleg). A Tony Hawk’s Pro Skater HD először az Xbox Live-ról, pár héttel később pedig a Playstation Networkről is letölthető lesz 1200 MS pont vagy 15 dollár fejében. Hogy utóbbi megjelenésre mikor kerül sor, abban nem vagyunk biztosak, de nem merjük biztosan állítani, hogy még júliusban. Később DLC formájában a Tony Hawk’s Pro Skater 3 néhány pályája is letölthető lesz.

 

Wreckateer - Xbox 360 - július 25.

Egy egyszerű Kinectes játék érkezik hamarosan az Xbox Live Arcade kínálatába, melyben csupán annyi a lényeg, hogy mozgásunkat megfelelően koordinálva szétzúzzuk a hatvan goblinok által fertőzött vár mindegyikét a hat varázslatos lövedék segítségével. Miután becéloztuk és kilőttük a lövedéket, módunkban áll a levegőben irányítani, különleges funkciókat aktiválni. Rengeteg mód áll rendelkezésünkre az erődök lerombolásához, csak rajtunk múlik, hogy mennyit szeretnénk használni. 800 MS Pontba fog kerülni.

 

Prototype 2 - PC - július 27.

Kicsit fáj most a Prototype 2 PC-s megjelenéséről írni, pár napja ugyanis kiderült, hogy jelentősen megcsappant a Radical Entertainment dolgozóinak száma. Jó hír viszont, hogy ez nem állhat a játék PC-s verziójának július huszonhetedikei megjelenésének útjába, így a számítógéppel rendelkezők megmutathatják, hogy szükség van egy harmadik rész eljövetelére, szükség van a Radical csapatára. Az Activision szíve ennek hatására valószínűleg nem fog megenyhülni, de a fejlesztőknek okozhatunk még kellemes perceket és segíthetjük a cégnél maradt maréknyi ember megélhetését, miközben természetesen mi is jól szórakozunk.

Legends of Pegasus - PC - július 27.

Sok játékot, főleg stratégiákat köszönhetünk a Kalypso Mediának, akik most az űrbe kalauzolnak el minket a “4X űrstratégia” kategóriában versenyző játékukkal, a Legends of Pegasus-szal (a 4X-et az eXplore (felfedezés), eXpand (bővítés), eXploit (kihasználás) és eXterminate (kiírtás) szavak adják). Játékmenetet tekintve keverednek a körökre osztott és a valós idejű stratégiák műfajának sajátosságai. Az élő-lélegző univerzumban három egyedi faj bőrébe bújva, többszáz technológiát felhasználva kell végigvinnünk a 40 órás egyjátékos kampányt, de ha ezzel végeztünk, a legfeljebb nyolc fős többjátékos módokban is próbára tehetjük magunkat. Jól hangzik.

 

Orcs Must Die! 2 - PC - július 30. 

Szerettük anno a Robot Entertainment által életre keltett Orcs Must Die!-t, de hiányzott belőle a többjátékos mód. Ezt az űrt nem egy DLC-vel vagy egy javítócsomaggal, sokkal inkább egy második résszel kívánják pótolni, a hónap végén érkező Orcs Must Die! 2-ben így már nem csak egymagunkban, de egy társunkkal karöltve is küzdhetünk az orkok ellen. A War Mage társának kap egy Sorceresst is, akik új ellenfelekkel néznek szembe, miközben új varázslatok, és egy új fejlesztési rendszer segíti útjukat. Az első résszel rendelkezők extrákkal is gazdagodnak majd. Az OMD! 2 csak PC-re, csak letölthető formában lesz elérhető.

Címkék: megjelenések, július, xbox 360, playstation 3, pc, wii, Xbox 360, Verekedős, Nintendo Wii, Egyéb, Playstation 3, Akció, FPS, Kaland, PC, Szerepjáték, TPS, Szimulátor, Autóverseny, Sport


Ezekkel játszunk júliusban - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Arsenal (2012. július 6. 23:49)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz NERO007 17. kommentre:
 
Prototype 2 olyan lett mint az 1 első 1,5 óra után full unalom.De ugyanez vonatkozik a csodálatos pokemberre is ami nem csodálatos hanem unalmas

19
gyufa0203 (2012. július 4. 13:42)
Jack Bauer (10/10)
hát egyikkel sem fogok játszani , maradok a régieknél
18
NERO007 (2012. július 4. 00:45)
John Locke (7/10)
Prototype 2. ennyi. :D
Amúgy a The amazing spiderman már megjelent pc-re vagy mi a fene van? :O
17
Parabox (2012. július 3. 16:59)
Adama admirális (8/10)
Hát én júliusban nem ezekkel fogok játszani, de ez legyen az én bajom!
16
Haggar (2012. július 2. 21:27)
Inaktív)
A SkullGirls PC-s változata kimaradt,az júliusban jelenik meg.Én ebben a hónapban a Prototype 2-őt,Orcs Must Die 2 -őt és az SG-t várom.
15
raz0r911 (2012. július 2. 20:33)
Inaktív)
Most játszottam újra végig a Gothic 2-t, ez volt a 7. alkalom :D
14
Lord_Gamez (2012. július 2. 15:07)
Dr. Gregory House (9/10)
Quantum Conundrum eszméletlen jó kis játék. Az Orcs Must Die 2-re leszek még kíváncsi az első része nagyon bejött. Többi számomra felejtős.
13
R2-D2 (2012. július 2. 15:03)
Adama admirális (8/10)
Prototype 2 a legvárósabb, kár hogy csak hó végén adják ki PC-re... :P Na mindegy, addig még egyszer végig lehet tolni az 1-et =)
12
Urmomismypennymount (2012. július 2. 14:10)
Dr. Gregory House (9/10)
egyetlen érdemes cím sincs...

STEAM Summer Camp-ről tudni vmit, mikor lesz? már nagyon várom!
11
vandras (2012. július 2. 13:35)
Adama admirális (8/10)
Legends of Pegasus az jól néz ki jöhet.
10
Septimus (2012. július 2. 13:29)
Adama admirális (8/10)
Secert Word *-* come too papa free to play
9
slipknotboy (2012. július 2. 13:11)
Jack Bauer (10/10)
Prototype 2 érdemel csak
8
Marko90 (2012. július 2. 12:20)
Jack Bauer (10/10)
Hát én a Tony Hawk’s Pro Skater HD-t várom bár az, hogy DLC formájában a Skater 3 néhány pályája letölthető lesz ez nekem nem oké!!
Mért nincs benne alapból a játékba a Skater 3 pályája mért kel DLC-kel kiandalodni
Jó tudom a pénz irányít mindent na de... azért na!!
7
Szixtusz (2012. július 2. 12:00)
Earl (4/10)
The Secret World az nagy bukta lesz,Prototype 2-ra kibáncsi vagyok.
6
bladesoft78 (2012. július 2. 11:48)
Adama admirális (8/10)
...válasz Szixtusz 3. kommentre:
 
Sajna igazad lesz.
A sok sok gplay megtekintése után is ezt gondolom.
5
ThomasGreat (2012. július 2. 11:42)
Adama admirális (8/10)
15 euró nem a világ vége, de szerintem is jobban járnának a mikrotranzakciós, free to play módszerrel. A nagy nevek mellett elég nehéz lesz fizetősként megtartani a játékot.
4
Szixtusz (2012. július 2. 11:32)
Earl (4/10)
The Secret World az nagy bukta lesz,Prototype 2-ra kibáncsi vagyok.
3
MrXten (2012. július 2. 11:19)
Kirk kapitány (6/10)
egyedül a Quantum Conundrum ami ér valamit ezek közül
a többi említésre sem méltó
2
Kazuma (2012. július 2. 10:57)
Adama admirális (8/10)
Úristen a Secret World havidíjas lesz. Te jó ég... simán el fog hasalni főleg a GW2 mellett. Mellesleg a Legend of Pegasus mikor jön? És lesz benne skirmish? Mert amúgy nem érdekel addig amíg nincs hozzá magyarítás.
1
Oldal: 1 |

The Secret World

Fejlesztő: Funcom

Kiadó: Funcom

Platform: PC | Stílus: MMO

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GS Hype 2012.07.07.
Ha már otthon kell felforrnunk a szobában, estig nézzük egy pár trailert és hallgassuk hozzá a GS kiváló szakembereinek, remekbeszabott véleményáradatát, ebben a hétvégi Hype adásban.

Videó lejátszása


TECHcorner

PROMÓANYAGOK MÁRÓL HOLNAPRA
A digitális dokumentumtárolás és -feldolgozás elterjedésével az irodai nyomtatóhasználatot vissza tudjuk szorítani, az innovatív POS-anyagok és egyedi ajándéktárgyak gyártásához azonban továbbra is nélkülözhetetlen a nyomtatás.

Kőkorszaki GIF-ek: animált barlangrajzokat találtak
Brit tudósok olyan véseteket fedeztek fel az olasz Alpok barlangjaiban, amelyek a nap mozgásának hatására „őskori animációs filmekké” állnak össze.

Átcímkézett kínai telefon a Panasonic-tól
Ilyen heroikus erőfeszítéssel a gyártó nem mostanában lesz újból releváns szereplő a piacon.

AKTUÁLIS!

Hawken - megérkezett a Technician

2013. május 20. 20:30

Megjelent a Hawken legújabb frissítése, ami nem csak hibajavításokat hoz, hanem új pályákat és egy vadonatúj kasztot is. Tettünk vele egy próbát.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2013. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!
axe_gyor


FANSITE AJÁNLÓ

KIEMELT PARTNEREINK