Hirdetés

F1 2015 - gameplay videón az újdonságok

|

A F1 2015 az első olyan hivatalos Formula 1-es játék, amely a jelenlegi generációs konzolokra is megjelenik, és az új videó alapján azért ez hoz némi változást is.

Hirdetés

Valószínűleg nem voltak elragadtatva a sportág rajongói, mikor a Codemasters bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem júniusban fog megjelenni a F1 2015, viszont a száguldó cirkusz rajtja csak egy hónapot csúszott, így egy hét múlva már birtokba vehetjük a világ versenypályáit. 

A F1 2015 egyébként azért is különös része a szériának, mivel ez az első olyan epizód, amely hátrahagyva az előző generációs konzolokat csak PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg a PC mellett. Az idei és a tavalyi szezon pályáit, valamint versenyzőit felvonultató versenyjáték tehát tulajdonképpen szintet lépett és a Codemasters fejlesztői pontosan ezt szeretnék bemutatni az alábbi videóban többek között az újdonságokra, a javuló fizikára, az új Pro Season játékmódra és az új grafikus motor, az EGO Engine 4.0 által biztosított látványra fókuszálva:  

A F1 sorozat aktuális epizódja, az F1 2015 megjelenés július tizedikén várható a már említett platformokra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)