Fable 2 előzetes

Kapcsolódó játékok: Fable 2

ashe 2008. január 12. 11:26

A nyitott, cselekedeteinkre érzékeny világban hősünk közellenséggé vagy a nép kedvencévé válik kalandozásai során.

Peter Molyneux-t lehet szeretni vagy nem szeretni (általában a két véglet jellemző a játékosok érzéseire), az azonban vitán felül áll, hogy eddig mindig meglehetősen kreatív és újszerű ötletekkel örvendeztetett meg minket. A mester nagy dobása szerepjátékfronton a Fable volt: kissé mesés kidolgozásával, szerteágazó történetével, nyitott, cselekedeteinkre reagáló világával és karaktereivel még a komolyabb RPG-rajongókat is képes volt hosszú időre lekötni. Molyneux ezen a téren nyilván nem sokat változtat a recepten, arra azonban kiemelt figyelmet fordít, hogy a játékos egy élő, lélegző univerzumba cseppenjen, ahol ha pozitív vagy negatív oldalon is, de mindenképpen fontos részesévé válik egy történetnek. A Fable 2 az első rész után 500 évvel veszi fel a fonalat, ez természetesen egy új főszereplő karakter megjelenését vonja magával. A saját ízlésünkre alakított hős nemcsak megátalkodottan harcol, hanem érzelmei is vannak: szerelembe eshet, összeházasodhat szíve választottjával, gyereket nemzhet/szülhet, méghozzá minden eddiginél összetettebb módon. Magányos kalandozásaink alatt egy egészen más társ kísér, kutyánk mindig az oldalunkon harcol, de akár felderítésre is használhatjuk, vagy trükköket taníthatunk neki. A játékosok kifejezett kérésére átalakították a harcrendszert is: továbbra is három ágra specializálódhatunk (közel és távolsági harc, mágia), ám az összecsapások irányítása sokkal egyszerűbb és élvezetesebb lesz. Hajrá, Mr. Molyneux, mi szurkolunk!

 


    Pro:
  • azt csinálsz, amit akarsz
  • hamisítatlan Fable életérzés
  • lehetőségek végtelen tárháza...
    Kontra:
  • ...ami már sok is egy kicsit
9.1

Címkék: microsoft, lionhead, fable, peter molyneux


Fable 2 előzetes - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
droidik (2008. március 18. 21:51)
Inaktív)
Nekem az előző bejött úgyhogy szerintem ez is jó lesz
1
Oldal: 1 |

Fable 2

Fejlesztő: Lionhead Studios

Kiadó: Microsoft

Platform: Xbox 360 | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Fable 2 - How To Make Money / part.1
Fable 2. Hogyan csináljunk pénzt project. A videóhoz angol nyelvtudás szükséges, de remélem nem okoz gondot.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Need for Speed Hot Pursuit Limited Edition

9.990 Ft

FABLE 2 HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.22.

2012. május 22. 22:00

Ma egy hete, hogy megjelent a Diablo III, de az őrület nem csökken.

APC, a VIA 49 dolláros PC-je

Max Payne - Valhalla, a rajongói film

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix