Hirdetés

Fallout 4 - készül a magyarítás, segítsetek ti is!

|

Egy ideje már elkezdték a Fallout 4 szövegeinek fordítását és igencsak szépen haladnak vele, de ti is kelletek ahhoz, hogy a Bethesda világégés utáni homokozóját teljesen magyarul élvezhessék a játékosok.

Hirdetés

A Fallout 4 egy igencsak sokrétű és masszív tartalommal bíró szerepjáték és mint ilyen, az angolul kevésbé tudó vagy az anyanyelvüket preferáló játékosok nehezen tudják átadni magukat annak a gazdag világnak, amelyet a Bethesda megálmodott, de a hazai lelkes fordítókra ebben az esetben is lehet számítani. 

A Fallout 4 honosítása ugyanis már teljes erőbedobással készül, már majdnem 30 százaléknál tart a folyamat, ami ahhoz képest, hogy összesen több, mint 122 ezer lefordítandó sor van, nem kis teljesítmény.

Bár még rengeteg munka vár rájuk, a készítők a fordítás honlapján már elérhetővé tették az első publikus változatot is, így aki szeretné tesztelni a játékot és segíteni a magyarítást végzők munkáját a hibák, elírások jelentésével, az ide kattintva tudja letölteni a próbaverziót és jelenteni az elírásokat/félrefordításokat, amit mellesleg pár naponta frissítenek a javításokkal, illetve újabb sor lefordított szövegekkel. 

A  magyarítás korai változatának telepítéséhez nem kell mást tennetek, mint felülírni a Fallout 4 Data könyvtárában lévő fájlokat, viszont előtte nagyon ajánlott az angol fájlokról egy biztonsági mentést készíteni. Köszönjük a fordítók munkáját és azt is, hogyha segítetek nekik!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)