Hirdetés

Fallout 4 függő lett, és most perel

|

Egy orosz férfi indít pert a Bethesda ellen, mert szerinte a Fallout 4 az oka annak, hogy a munkája mellett a feleségét és a barátait is elvesztette.

Hirdetés

A 2005-ben alakult Russia Today sokak szerint az orosz politikai vezetés propagandagépezetének része, így pedig gyakran nyilatkoznak elítélően a nyugati kultúra termékeiről. Ennek fényében nem meglepő, hogy ők hozták le először annak az orosz férfinak a történetét, aki beperelte a Bethesdát a Fallout 4-függősége okozta károk miatt.

Az RT beszámolója szerint a huszonnyolc éves szibériai férfi egy hirdetésben látta meg a poszt-apokaliptikus játékot, amit nem sokkal később letöltött, majd az elkövetkezendő három hétben a játékon kívül szinte semmit sem csinált.

Elmondása szerint rendszeresen kimaradt munkahelyéről, amiért hamar ki is rúgták, elkezdte hanyagolni barátait és a feleségét is, aki elhagyta. Ezenfelül arra is panaszkodott, hogy a Fallout 4 az egészségében is kárt tett, bár őt nem egy autó ütötte el, hanem az étkezési és az alvási szokásait borította fel a játék.

"Ha tudtam volna, hogy ilyen addiktív lesz, sokkal inkább óvakodtam volna tőle. Nem vettem volna meg, vagy akkorra hagyom, amikor szabadságra megyek, vagy az újévi ünnepeket töltöm" - idézte a férfit az RT, aki az "érzelmi sérüléseiért" ötszázezer rubel (azaz nagyjából kétmillió forint) kártérítést követel a bíróságon a Bethesda Game Studiostól.

Nem tudjuk, mennyi esélye van megnyerni az ügyet, a jogi képviselője is csak annyit mondott, "meglátjuk, meddig tudunk elmenni az üggyel".

Lennének tippjeink, de inkább mi is csak annyit mondunk: meglátjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)