Hirdetés

Fallout 4 - rengeteget fejlődik a harcrendszer is

|

Úgy tűnik, a Bethesda rengeteg fejlesztéssel készül a Fallout 4 harcrendszerét illetően, aminek az egyik fő célja az, hogy mindenki a saját stílusának megfelelően gyűrhesse le az ellenfeleket.

Hirdetés

A Fallout 4 kapcsán nem éppen úgy tervez a Bethesda, hogy néhány óra után befejezzük a játékot és a stáblistát nézzük, ennek megfelelően a történet is elég tartalmasnak ígérkezik, és ez alatt az idő alatt jó néhányszor lesz alkalmunk szintlépésre is. Ennek a rendkívüli hossznak szeretnének megfelelni a harcrendszer, és a karakterünk fejlesztésében mutatkozó lehetőségek megtervezésekor is.

Ugyanis, mint kiderült, 275 perk lesz a játékban, bár ez a magas szám úgy jött össze, hogy minden perkünknek saját szintje van, tehát ezeket is folyamatosan fejleszthetjük. Szerencsére nem csupán a felszerelésünk, és a karakterünk szintje fogja eldönteni, mennyire leszünk sikeresek a harcokban: az Official Xbox Magazine beszámolója szerint a Fallout 4-ben lesz bőven lehetőségünk kihasználni a környzetünkben található fedezéket, illetve taktikzhatunk például azzal is, hogy szűk helyekre tereljük össze a nagyobb ellenséges tömegeket.

Ezzel együtt sokféle harci stílust szeretne támogatni a Bethesda, így a poszt-apokaliptikus RPG-ben nem leszünk hátrányban akkor sem, ha lopakodni próbálunk, egy közelharci karaktert építünk, vagy ha minél inkább erőszakmentesen próbálunk játszani. Néhány fegyver Fallout 4-es szereplése is megerősítésre került, így visszatér például a klasszikusnak számító Fat Man, de lesznek baseball-ütők, minigun, és plazma-fegyverek is. Nyomulhatunk majd kifejezetten barkácsolt fegyverekkel is, a Pipe Pisolt például rozsdás csövekből és rugókból állíthatjuk össze, míg a Junk Jettel szinte mindent, így szemétdarabokat is kilőhetünk az ellenségre.

Ti milyen harci stílustra gyúrtok majd a Fallout 4-ben?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)