Hirdetés

Far Cry Primal - kiszivárgott az első kép

|

Úgy tűnik, órákra vagyunk még a Far Cry Primal bejelentésétől, de az IGN török ága elnézte egy kicsit az időt.

Hirdetés

Most bizonyára sokan tapadtatok a livestreamre, ami ma délután 6 körül indult el, és azt reméltük, 7, legkésőbb 8 órakor már tudjuk, mit rejt a barlangrajz.

Ennek ellenére még most sincs semmi, a képből egyre többet látunk, de olyan fájdalmasan lassan távolodik a kamera, hogy kedvünk támad közben meghallgatni a Nyan Cat 10 órás verzióját. Kétszer.

Vonatkoztassunk el ettől egy kicsit, ugyanis ahogy az lenni szokott, megint volt valaki, aki véletlenül túl korán tenyerelt rá arra a bizonyos piros gombra. Ezúttal az IGN Türkiye Twitter csatornájára került ki (és került le róla villámgyorsan) egy poszt, ami a Far Cry Primal első képeire linkelt. A rövidített linket bepötyögve valóban a hírportálhoz jutunk, és a teljes link maga is megerősíti, hogy tényleg szivárgás, és nem szívatás történt. A Kotaku egy hozzá közel álló forrás alapján azt állítja, a játék a jégkorszakba visz minket, és mammutokra, tigrisekre érdemes számítani, de dínók nem lesznek. Várjuk a hivatalos leleplezést, addig pedig be kell érnünk a tweetről készült screenshottal és ezzel a néhány infóval.

Mit gondoltok, milyen lesz a Far Cry Primal? Egy Far Cry 4 méretű játékot képzeljünk el, vagy valami digitális, félárú címet kapunk?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)