Hirdetés

Far Cry Primal - tudd meg, miről szól (videó)

|

Egy új videó a Far Cry Primal sztoriját foglalja össze, egy másik pedig arról mesél, hogyan alkották meg a karaktereket, és a fura nyelvet, amit beszélnek.

Hirdetés

A Far Cry Primal során Takkart, a Wenja törzs vezérét irányítjuk, akinek nem csak a vadakkal, másik két törzzsel is meg kell harcolnia az életbenmaradásért.

Az egyik az Izila törzs, ami egy kicsit fejlettebb, a másik pedig az Udam, ami meg lényegesen barbárabb. A három törzs három különböző nyelvet beszél, de még így is mindegyik halandzsának hangzik. A Ubisoft által felbérelt csapatnak így nem egy, hanem rögtön három olyan nyelvet is ki kellett találnia, ami lehetőség szerint hitelesen adja vissza, hogyan beszélhettek őseink a kőkorban. Erről és sok más érdekességről is hallhattok az alábbi kulisszák mögött videóban.

Ezzel együtt érkezett a sztorit összefoglaló előzetes is, ugyancsak ajánlott megnézni.

A Far Cry Primal konzolokra február végén, míg PC-re március elsején jelenik meg. Tegnap egy sajtóeseményen, német újságírók társaságában próbáltam ki Berlinben, de sajnos még egy darabig nem mondhatom el, milyen volt. Ha kíváncsiak vagytok, figyeljétek a GSO-t, ahogy az embargót feloldják, árad majd a tartalom.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)