Fél évet is késhet az új Silent Hill

Kapcsolódó játékok: Silent Hill 8

HP 2011. október 11. 08:48

Hivatalos magyarázat nincs, csupán a keserű pirula: csak 2012-ben érkezik a Silent Hill: Downpour.

 

A Homecoming vegyes fogadtatása után a Konami viszonylag gyorsan bejelentette a Silent Hill 8 készítését, amely aztán tavaly az E3-on mutatkozott be trailer formájában. A Downpour alcímmel futó darab kellően felcsigázó volt ahhoz, hogy az ember elkezdje várni a megjelenés idejét (főleg azok, akiknek nem adatott meg a Shattered Memories felemelő élménye), ami idén november lett volna.

Nos, a helyzet az, hogy egyelőre ismeretlen okokból az idei karácsonyt nem Silent Hill ködös városában, sántikáló szörnyek ölelésében töltjük majd, mert a Konami egyelőre jegelte a megjelenést. Jelenleg az a mondás, hogy valamikor 2012 első felében foghatjuk kezünkben a cseh Vatra Games által megálmodott horror-klasszikust.

Magyarázat nincs, pedig a "szökött fegyenc beszédül a szirénaszóra átalakuló kísértetvárosba" sztori azért minket nagyon is érdekelt volna. Viszont ha a Silent Hill nyolcadik része még igen gyatra állapotban van, akkor még nem árt, ha kicsit reszelgetik, nincs szükség a cseh szoftverfejlesztők édesanyáinak tömeges csuklására.

 

Címkék: Silent Hill 8, silent hill downpour, silent hill, konami, horror, silent hill 8 megjelenés, Xbox 360, Playstation 3, Akció, TPS


Fél évet is késhet az új Silent Hill - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Joey20 (2011. október 16. 13:48)
Jack Bauer (10/10)
bbenjoe (2011. október 11. 20:30)
Dr. Gregory House (9/10)
Jövőre jön, de nem Pc-re...
27
birkazoli (2011. október 11. 19:50)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Th13f 25. kommentre:
 
A jövőbe látsz? Mi a heti lottószámok?:D
26
Th13f (2011. október 11. 19:07)
Adama admirális (8/10)
kit a f*szt érdekel ez a hulladék játék.
25
ManyMan (2011. október 11. 17:15)
Jack Bauer (10/10)
Remélem nagyon jó lesz nem valami szörnyűség!
24
Betaloc (2011. október 11. 17:10)
Inaktív)
...válasz cyclone 22. kommentre:
 
Az ötödik(Origin) és a hetedik(Shattered Memories) csak konzolra jelent meg.
23
cyclone (2011. október 11. 16:59)
Jack Bauer (10/10)
Nem is tudtam hogy készül a nyolc sőt még azt sem tudtam hogy a 7 kint van már.
22
zola20000 (2011. október 11. 16:39)
Jack Bauer (10/10)
...válasz keridian 20. kommentre:
 
Miért ne? Ha maradnak az eredeti készítők akkor nem lehet gond, mint ahogy az eredeti resident evil készítőknek is ki kéne adni hogy csináljanak klasszikus resident evil részt, csak nem az van nekik kiadva.
21
keridian (2011. október 11. 15:47)
Adama admirális (8/10)
Ezért a részért egyáltalán nem kár :/

zola20000:
Fatal Frame-et illetően: maradjon is így. Inkább ne csináljanak 5. részt, inkább meg se kockáztassák tönkre tenni azt, amit eddig felépítettek, ha újítani akarnának. A Fatal Frame egy nagy kedvenc, (főleg a II), leamortizálni azt is valóban a túlélő horror végét jelentené... Hát... még van a Siren, de az nekem mindig is olyan furcsa játék volt :D
20
gregtom7 (2011. október 11. 15:32)
Adama admirális (8/10)
Tőlem egy félév múlva is jöhet, ha az az ára annak, hogy tökéletes SH epizód legyen.
19
BeatUhse (2011. október 11. 15:18)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz zola20000 17. kommentre:
 
Nem is baj végülis mert meg lett oldva. Inkább az a gond hogy ezt a problémát nem ők oldották meg ... :/
18
zola20000 (2011. október 11. 15:16)
Jack Bauer (10/10)
...válasz BeatUhse 15. kommentre:
 
Konzolon még egy játék sem járt úgy mint a rage pcn, még a konzolos rage sem, mert konzolon csak 2-3 különböző hardveren kell tesztelni, azt megteszik a konzolgyártók is, és ha használhatatlan a játék a gépen, akkor ki sem lehet adni, igazából pcn is lehetne ilyen, mármint ami nem fut jól azt addig ki sem lehet majd adni (mondjuk sem steamre sem windows livera), vagy ha a grafikájához képest aránytalanul nagy gép kell neki akkor se.
17
V1SoR (2011. október 11. 14:34)
Adama admirális (8/10)
...válasz Carbuncle 11. kommentre:
 
Én az első részt kijátszottam legnehezebb fokozaton, bár ha jól emlékszem akkor megvolt az UFO fegyver, ami azért sokat segített
#14 Thame: Nem értettem 100% a 4 történetét, de nekem az jött le, hogy végig a 302-es lakásban voltál. Pl.: az erdőben is inkább olyan volt, mintha szobáról szobára járkálnál, nem voltak nagy nyitott terek.
16
BeatUhse (2011. október 11. 13:47)
Dr. Gregory House (9/10)
Ja , hogy PC-re nem is jön? Hát akkor nem mondom azt hogy ne járjon úgy mint a rage :d
15
Thame (2011. október 11. 13:32)
Adama admirális (8/10)
Még néha meglesem, hogy milyen részek jönnek, mert Silent Hill a hír témája, de igazából az eredeti trilógia után még a 4 az érdekelt, mert a Team Silent alkotta, csak már az is gyenge lett és nem is igazán érdekelnek.

Csak az érdekelne, ha vissza tudnák hozni a régi Silent Hilleket.

A hangulat, történet terén minden a régire emlékeztetne és az se lenne rossz, ha Silent Hill maradna a központi helyszín, nem pedig a Nightmare nevű jégvilág, valamint az a nem is tudom milyen világ, ami a 4-ben volt, az ashfield heightsi lakásodból érhetted el és Silent Hillből csak a Toluca tavat láthattad.

Csak a végén nehogy a " gyatra " jelző legyen a Vatra rímpárja. (ÁhÁhÁhÁhÁháhÁhÁhÁHÁHÁHÁháhÁ!! Elnézést.)
A viszontlátásra.
14
zola20000 (2011. október 11. 12:56)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Stevensan 12. kommentre:
 
Manapság minden eredeti horrorjátékot elszúrnak, a fatal frame még tartja magát ... de meddig?
13
Stevensan (2011. október 11. 11:27)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz KarolyNorbi 4. kommentre:
 
Milyen igaz. Sokan mondják, hogy a 2 és a 3 nagyon jó volt és igazuk is van, de szerintem is az 1 volt az igazi felülmúlhatatlan nyers vandál para. Azzal a játékkal leültél játszani és a hideg futkosott a hátadon. A játék is jó volt, a sztori is olyan volt hogy össze kellett kakkanatozni magad, és már te magad sem tudtad, hogy a főszereplő álmodott vagy ott volt, vagy te mit csináltál két perce. De tökmindegy mit csináltál, úgy is 10 perc múlva vérbe fagyva feküdtél a szobádban, ahol leültél játszani...
12
Carbuncle (2011. október 11. 11:17)
Adama admirális (8/10)
...válasz Feta 10. kommentre:
 
Nekem a legnagyobb bajom minddel az volt, hogy full nehézségen a világ összes elsősegély ládája se lenne elég, és ez mindegyik részre vonatkozik. A Resident Evil 4 volt a Capcom -survival játékok legnehezebbje, mégis végig tudtam tolni úgy, hogy sehol se akadtam el komolyabban amiatt, hogy nem volt mivel gyógyítanom magam. A Silent Hillben viszont elképesztő, hogy milyen kevés gyógyszer vehető fel. Nekem viszont úgy nem ér semmit a játék, ha mindenütt csak menekülhetek /még az SH -film se csupa menekülésből állt, még ha survival is a téma/, ha túl akarom élni az egészet (ha túúlélhetem egyáltalán úgy is, mert inkább ahhoz is túl nehéz mindegyik SH hardon). -Alatta viszont meg azért nem érdemes tolni, mert úgy meg túl könnyű. Egy picit több gyógyító csomagot is betehetnének a fejlesztők, mert ez max nehézségen nagyon kevéske volt, amit eddig betettek az előző részekbe.
11
Feta (2011. október 11. 11:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Utoljára a harmadik rész volt jónak mondható (bár az szerintem nagyon). Ettől sem kell sokat várni sajnos..
10
szaky33 (2011. október 11. 10:45)
John Locke (7/10)
Remélem,hogy ha már késik akkor jó is lesz.Már várom.
Bárcsak össze tudnának hozni egy olyan SH-t mint anno az 1,2,3 volt,na az ütős lenne.Éjszaka fülhallgatóval majd be csináltam.
9
Oldal: 1 | 2 | következő... |

Silent Hill 8

Fejlesztő: Vatra Games

Kiadó: Konami

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hitman 3. Contracts.
A Hitman 3: Contracts, "werk film" látható. Ahogyan a történetben egyre előbbre jutsz, úgy sorról sorra beugranak az "emlék képek". Amelyek elrugaszkodnak ugyan a valóságtól, igazságtartalmuk mégis hiteles - (hihető).

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

SILENT HILL 8 HÍREK

AKTUÁLIS!

A Ubisoft next-gen MMO-t tervez?

2012. május 23. 11:49

A Ubisoft Massive, új munkatársat keres melynek okán beindultak a találgatások. Egy új MMO készül a Massivenál?

Késik a Dead Island Game of the Year kiadása

DirectX 11 támogatást kap a Call of Duty: Black Ops II

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix