Felhőből a játék: a Gaikai készen áll a teljes stream-re

RG_GS 2012. január 30. 12:05

Még három hónap, és kezdetét veheti a teljes játékok stream-elése a Gaikai-nál. Yepp?

A hírek szerint a Gaikai teljes mértékben felvértezte magát ahhoz, hogy útjára indítsa a teljes játékokat szolgáltató stream-et. Ez persze nem azt jelenti, hogy holnap reggel kinyit a húsbolt, mert a tervek szerint a felhő alapú szolgáltatás Facebook-os beindítását követően, három hónap múlva élesedne a teljes játékos stream YouTube-n, BestBuy-on és Wallmart-on, valamint a kiadóknál, azaz az EA-nél és az Ubisoft-nál.

A Gaikai feje, Dave Perry elmondta, hogy fő versenytársuk az OnLive, de alapvető különbségek vannak a két cég között, ugyanis az OnLive esetében módosítani kell a játékot, amihez szükség van a forráskódra, míg a Gaikai-nál erről nincs szó. Konzolokkal kapcsolatban Perry elmondta, hogy a jelenlegi tervekben nem szerepelnek, de tudják, hogy szükség lenne rá. "Nem akarsz olyan konzolt, ami nem képes erre. Továbbra is ugyanúgy játszhatsz, mint eddig, de képzeld el, hogy bármilyen játékot kipróbálhatsz, vagy megvehetsz, platformtól függetlenül."

 

Címkék: gaikai, facebook, ea, youtube, stream, felhő


Felhőből a játék: a Gaikai készen áll a teljes stream-re - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Tomy88Trance (2012. január 31. 09:48)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz DonCortio 48. kommentre:
 
Jaja ,bár xboxos témában nem nagyon tudok nyilatkozni Az is jó volt mikor úgy sikerült az asztalok,helyek felosztása,hogy látni lehetett monjuk Cod2-be hogy hol kempel a haver , persze nem néztem oda:P :D
49
DonCortio (2012. január 31. 07:33)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Tomy88Trance 46. kommentre:
 
Ennél már csak az Xbocos System Linkes LAN partik voltak nagyon jók Ott üvöltözni a másikkal, hogy ne arra terelje az a kbszott Warthogot, miként éljük túl Legendaryn a Firefightot, stb... beh, de szép is volt.
48
kill1211 (2012. január 30. 20:28)
Inaktív)
csak remélem már az elején minden jól sül el hogy az alap benyomás jó legyen na meg legyen ocsó és gyós bár ott bisztos ocsó lessz :D
47
Tomy88Trance (2012. január 30. 20:00)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz DonCortio 43. kommentre:
 
Ejj régi szép idők :D Úgy kellet egy szobába bezsúfolódni , kényelmes volt mondjuk fekve játszani úgyhogy a lábamnál volt a monitor stb xD ,de szerintem sincs a Lan partyknak párja :D
46
Tomy88Trance (2012. január 30. 19:58)
Dr. Gregory House (9/10)
Én csak annyit mondok,hogy hajrá Onlive! :D
45
ManyMan (2012. január 30. 19:19)
Jack Bauer (10/10)
Én a gaikaiban több reményt látok!
44
DonCortio (2012. január 30. 18:47)
Dr. Gregory House (9/10)
Nálunk is volt ilyen, de direkt retrokonfigokkal (mindenki 3dfx kártyákkal meg 32MB RAM-mal jött ). Ejj, mi mindenre elég egy kis Settlers 3, Age of Empires 2 és Unreal Tournament

szerk.: TRC-nek ment
43
Drought33 (2012. január 30. 17:58)
Kirk kapitány (6/10)
Én nekem nagyon bejön ez a felhő alapú játék dolog, ebben látom a jövőt, végre nem kéne hardware-re költeni, valamint akár a messzi jövőben platform függetlenek lehetnének a játékok. Csak sok ilyen szolgáltató kell és lesz kellő verseny, alacsonyabb árak stb. Az mondjuk már más kérdés hogy a jelenlegi hardware gyártóknak ez mennyire fog tetszeni. A net miatt meg szerintem nem kell aggódni, mire ez tényleg 100%-on működni, addigra nem lesznek ilyen gondjaink hogy nincs net.
42
Bratach (2012. január 30. 17:41)
Dr. Gregory House (9/10)
The_Reaper_CooL (2012. január 30. 17:08)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Bratach 25. kommentre:
 
Mikor lelősz valakit, és akkor belevigyorogsz a képébe, és LÁTOD rajta, hogy ideges... no, ILYET csináljon bárki bármilyen Online játékban, nem fog menni
40
Zombee15 (2012. január 30. 17:03)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Gyu 11. kommentre:
 
Idehaza aztán kétlem.Lesz németeknél szerver mint az ea játékoknál és még örülhetünk. Egyébként a hang és képminőség még mindig röhejes, nem azért van 7.1 hangrendszerem hogy a tömörített hangot hallgassam a youtube szintet sem elérő kép mellett.
Rakják bele tévékbe meg mobilokra, casualkodni jó lesz.
39
Miniszu (2012. január 30. 16:54)
Sheldon Cooper (5/10)
Szerintem ilyesmi lessz a játékok jövöje, szóval csak felhőből lehet játszani , nem adnak ki játékot lemezen és megspórolják a DVD vagy Blu-Ray és a doboz költségét , plussz még így kalózkodni sem lehet mert megveszed a játékot , kapsz egy kódot és csak akkor tudsz vele játszani
38
Bratach (2012. január 30. 16:12)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 36. kommentre:
 
Azért össze lehet, de ha meg nem, akkor az a poén!! Hidd el, nagyon jó, ezért is szeretnék egyszer már elmenni GS táborba, mert tudom kicsiben milyen jó, akkor nagyban mekkora élmény lehet!
37
Urmomismypennymount (2012. január 30. 15:48)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Bratach 34. kommentre:
 
hát ilyen angy "lanon" még nem voltam, a legnagyobb mint mondtam az volt mikor 4en voltunk egy szobában, +páran neten. De ez is hatalmas dolog annyi emberrel úgy sem tudsz rendesen össze dolgozni sztem :D
36
slipknotboy (2012. január 30. 15:47)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 97000 32. kommentre:
 
én is azt használom és jó is
35
Bratach (2012. január 30. 15:44)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 33. kommentre:
 
Én azt értettem, de az megint más, hogy ől melletted egy ember, vagy ültök 13-an a szobában, ebből 10-en gép előtt, és nyomjátok
34
Urmomismypennymount (2012. január 30. 15:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Bratach 31. kommentre:
 
olvasd el feljebb...mki ott ül egy szobában velem csak az helyett h lanon egymás gépére kapcsolódnánk neten tesszük meg, esetleg netes szerverre kapcsolódunk
33
97000 (2012. január 30. 15:37)
Adama admirális (8/10)
Nekem 5megás netem van, nem szokott laggolni, rendszeresen használom az Onlive-ot meg a Gaikai-t is szerintem nagyon jók!
32
Bratach (2012. január 30. 15:32)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 28. kommentre:
 
Annak nincs olyan varázsa, mint amikor már nem lehet mozdulni a kábelektől, meg a gépektől a szobában, és mégis mindenki önfeledten szórakozik, és nem csak mennek a hangulatjelek, hanem élőben látod a másik reakcióit, és nyíltan lehet szidni mindenkit!
31
Bratach (2012. január 30. 15:30)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Urmomismypennymount 27. kommentre:
 
Akkor te nem ismered az enyémet.... (Jó tudom, az én hibám, váltani kellett volna már régen!!!)
30
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

A Ubisoft next-gen MMO-t tervez?

2012. május 23. 11:49

A Ubisoft Massive, új munkatársat keres melynek okán beindultak a találgatások. Egy új MMO készül a Massivenál?

Késik a Dead Island Game of the Year kiadása

DirectX 11 támogatást kap a Call of Duty: Black Ops II

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix