FIFA 12 Party a Corvinban - Szombaton találkozunk!

Kapcsolódó játékok: FIFA 12

Chavalier 2011. szeptember 27. 17:54

Néhány nap múlva összegyűlünk, hogy együtt ünnepeljük meg a FIFA 12 magyarországi megjelenését.

Október elsején, szombaton, alig egy nappal a FIFA 12 hazai bemutatkozását követően veszi kezdetét az immáron hagyományosnak tekinthető rendezvény a Corvinban az Electronic Arts, a GameStar, a SONY, a FourFourTwo és természetesen a Corvin Mozi szervezésében.



Az egész napos rendezvény keretein belül közelebbről is megismerkedhettek az EA Sports sorozatának legújabb kiadásával, amit már teszteltünk a szeptemberi GameStar hasábjain, s őszintén nem tudjuk, hogy miként bírtunk eddig meglenni a hatalmas ütközéseket, brutális belépőket és látványos eséseket szimuláló fizika nélkül. A kiállított konzolokon játszva magatok is meggyőződhettek róla, hogy mennyivel élethűbb lett így a játék. Amennyiben pedig elég bátornak és gyakorlottnak érzitek magatokat, akkor a szabályzat áttanulmányozását követően egy regisztrációs ívet kitöltve és részvételi szándékotokat Facebookon jelezve indulhattok a versenyen, hogy a mozivásznon összecsapva döntsétek el, ki közöttetek a legjobb játékos.



Óránként nyerhettek FIFA 12 játékot, GameStar és FourFourTwo magazinokat, mozijegyeket. A nap végén jelenlévő résztvevők között partnereink ajándékcsomagjait sorsoljuk ki, tehát megéri megvárni a rendezvény végét! Senki sem megy haza üres kézzel, minden regisztrált játékos kap ajándékot!

Szurkolólányok versenye: Itt az ideje, hogy magadra öltsd kedvenc csapatod szurkolói öltözetét! Vegyél fel mezt, köss a nyakadra sálat, fesd ki magad! Gyűjtsd össze a játékosok szavazatait! A nap végén a legaktívabb szurkolólányokat díjazzuk!

Helyszín:
Corvin mozi Budapest

Időpont: 2011. október 1.

Idősáv:
10:00-17:00

Belépés:
díjtalan

A rendezvény támogatói: EA, Gamestar, Corvin Mozi, FourFourTwo, SONY

FONTOS: A letöltött regisztrációs lapot kinyomtatva és kitöltve mindenki hozza magával a Corvin moziba, és a helyszínen kap majd cserébe egy regisztrációs számot!

Címkék: fifa 12, foci, labdarúgás, electronic arts, ea sports, gamestar, corvin mozi, sony, fourfourtwo


FIFA 12 Party a Corvinban - Szombaton találkozunk! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Joey20 (2011. október 16. 14:48)
Jack Bauer (10/10)
Hát erről sajna lemaradtam. majd jövőre!
8
Matthew120 (2011. október 01. 12:17)
Jack Bauer (10/10)
Nem is tudtam, hogy így kellett regisztrálni a versenyre... Hmm, meg se érte volna elmennem, hisz nincs kitöltve semmiféle regisztrációs lapom. S ezzel a versenyzési lehetőségektől is elestem volna.

Jó Szórakozást Mindenkinek!
7
NOSTO (2011. szeptember 30. 18:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz 97000 1. kommentre:
 
a legutolsón amin voltam, ott a játékot sorsolták ki mindhárom platformra.meg volt még póló is.

lassan kiadhatna az EA valami olyan jó játékot is,ami érdekel.A legjobb akkor is a dead spaces volt(:
6
Imperrator (2011. szeptember 29. 11:58)
Inaktív)
Ez szerintem csak olyan felhajtás lesz mint mikor a Gta IV-nek bejelentették hogy az év játéka lesz kb ennyi. néztem game-trailer-t kb fifa 11 grafika csak az árnyék lett szoftverábban megcsinálva

5
Carbuncle (2011. szeptember 28. 10:42)
Adama admirális (8/10)
Egyre kíváncsibb vagyok rá, hogy miért dícsérik ennyire agyon. Pláne azok után, hogy az én géopemre nem lehetett felrakni a demo -t.
4
l4cyk4 (2011. szeptember 27. 19:34)
Adama admirális (8/10)
"Facebookon jelezve"? megmosolyogtató és egyben elszomorító! azért gondolom a facebook-os jelentkezés nélkül is el lehet indulni a versenyen.
3
skaarj666 (2011. szeptember 27. 18:32)
Jack Bauer (10/10)
kár hogy nem lesz ilyen party nfs fényben az még érdekelne is.
2
97000 (2011. szeptember 27. 18:08)
Adama admirális (8/10)
" A nap végén jelenlévő résztvevők között partnereink ajándékcsomagjait sorsoljuk ki, tehát megéri megvárni a rendezvény végét! Senki sem megy haza üres kézzel, minden regisztrált játékos kap ajándékot!"
Lehet már tudni, hogy ezek milyen ajándékok?
1
Oldal: 1 |

FIFA 12

Fejlesztő: EA Canada

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Playstation 2 | Stílus: Sport

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

FIFA 12 - TV spot
A 2011. augusztus 28-i Manchester United-Arsenal mérkőzés szünetében mutatták be a FIFA 12 első tv reklámját, melyet itt is láthattok.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Prince of Persia (2008) (magyar)

2.990 Ft

AKTUÁLIS!

A Ubisoft next-gen MMO-t tervez?

2012. május 23. 11:49

A Ubisoft Massive, új munkatársat keres melynek okán beindultak a találgatások. Egy új MMO készül a Massivenál?

Késik a Dead Island Game of the Year kiadása

DirectX 11 támogatást kap a Call of Duty: Black Ops II

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix