grasslover
2010. augusztus 17. 21:38
Nyíregyházi mozikban vagyok leginkább járatos. Annak idején, a plázák és multiplexek előtt még a Krúdy Moziba jártunk, ami a város közepén, egy nagyon kellemes, színvonalas kis klasszikus mozi volt. Kényelmes ülések, nem hangos terem, talán ha jól füleltünk még egy ropogós kis vetítőgép-zaj is kiszűrődött. Sajnálatos módon a NyírPláza, vele a Hollywood Multiplex megnyitásával egy napon bezárt szeretett filmszínházam. Azt az élményt semmi sem közelítette meg még. Hollywood Multiplex, majd ennek megszűnése után Palace Cinema, mozis kalandjaim nagy része itt esett meg. Nyíregyen van még egy Montázs Mozi, ami a helyi művészellátmányt hívatott jelképezni (ja, mellette meg a multiplex listájáról épp lekerült mainstream megy napjában többször) - elég illúzióromboló, hogy a negyedikre kell fellépcsőzni és a fa-székek is elég kényelmetlenek, de van egy hangulata szintén. Szar élmény, hogy történelmi lecke címszó alatt a suli elcibált a MájkellBéj-PörlHárbör örökbecsű fantasy-ra, de Cortezzel itt néztük az El Labirento del Fauno-t (én akkor harmadszorra

).
Budapesten, Pécsen és Szegeden néhányszor ellátogattam párommal több plázamoziba is, ezekről valahogy nem maradt túlzottan nagy emlékem...a Cinema City és a Palace közötti különbség kb kimerül a jegy formájában és a Pepsi vs Coca-Cola italkínálatban...túlzott koffeinfogyasztás általi erős gyomorgörcs miatt én Ice Tea párti vagyok, szóval marad a jegy különbözősége.
Pécsen viszont nagyon kellemes hangulatú az Uránia Mozi, bár ráférne egy alaposabb felújítás, ettől függetlenül megközelítette a klasszikus Krúdy Mozis légkört (attól is csak a gyerekkort felölelő retro feeling miatt marad el), főleg a páholy nyerte el tetszésem...az elképesztő kényelmetlen ülőalkalmatosságok viszont felháborítóan rosszak.
-----
Első mozis élmény: Honfoglalás

Nem is nagyon tudnék rosszabb magyar filmet említeni ennél a szörnyűségnél, ráadásul a suli kötelezett minket hogy menjünk. Nem is tekintem igazi első mozizásnak, önszántamból viszont a Jurassic Park 2-re mentem el, ha jól emlékszem faterral meg tesómmal.
Legnagyobb pozitívummal átitatott mozis élmények:
- Sweeney Todd (főleg a társaság miatt, nem is annyira a film bűvölt el)
- La vita é bella (na ez...woah. Beharangozták valamilyen holocaust emléknap keretén belül, hogy elhurcolnak minket középsuliban moziba valami világháborús drámára. Erre elkezdődik ez a csoda. A teremben mindenki, a suli legszöszibbje és legkigyúrtabbja tátott szájjal meredt a vászonra, együtt morajlott a tömeg a remekül koreografált börleszken és a szívszorítóan megrázó tragédián...soha nem volt még ennyire meglepő, ennyire ismeretlenül arcul csapó élményem moziban - és talán otthon a tv/monitor előtt sem)
- Inglourious Basterds (szintén a társaság, valamint a film két és fél órájának abszolút fel nem tűnő hossza, elröppent...végigröhögtük - mindkét alkalommal)
- The Dark Knight (batmaaaaaaan - dödödödödödödöööö - BATMAAAN!)
Legrosszabbak:
- Honfoglalás (fentebb említett okok, ráadásul nem elég, hogy a legrosszabb magyar film de még szar is)
- Bánk Bán (feliratos, magyarul éneklő, szalagra okádott opera. Nem tudtam eldönteni, hogy a kartámlát tépjem le és fojtsam bele magam a fotelba vagy "FREE TIBET" kiáltással, magamat felgyújtva rohanjak a vászonnak Shossanna-megszégyenítő fortéllyal...ezt még a tanárok se élvezték, persze hogy ez is kötelezően végigülendő iskolai kínzolda volt)
- Death Race (a film gyenge, a Watchmen trailer előtte jobban megmaradt)
Furcsaságok:
- Spider-Man: megcsörren a hátam mögött pár sorral egy Bódi Guszti szerzemény polifónikus nyiháncolása az akkoriban stílusos Nokia 3210-esen, nyírségei mangalica felveszi és beleüvölt, hogy Sanyi ott lesze-e este a partin, meg miegymás. Közben Mary Jane Watson (magyarhangja Kristen Dunst) épp a kerítésnél próbál szomorú arcot vágni, de hát ahhoz színészetet kellett volna tanulni.
- Spider-Man: Norman Osborn (magyarhangja Willem Defoe) ráfókuszál Parker véres kezére (melyet egy jelenettel korábban az ő tök-pengéje nyesett bele még latexruhás nyóclábú főhősünkbe) - és NYISSSZ. Elszakad a szalag. 10 percig tartott míg folytatódott az idegtépő jelenet, addig ott kuksoltunk a sötétben.
- Star Wars Episode II: Attack of the Clones - második sor jobb széléről nézve egy ilyen terjedelmű látványfilmet azért elég kényelmetlen, kérjük otthon ne próbálják ki ha még nem múltak el 12 évesek. Csontkovácsnak nyolcvanhét túlórájába tellett mire emberi formát tudott kölcsönözni újra a nyakamnak.
- Haunting on Connecticut: maga a film se egy nagy alkotás, de a Moziünnep és az ezzel járó olcsó jegy áldásos hatására voltak tőlünk balra pár akasztófára illő egyedek, akik végigpofázták, nyünnyögték, röhögték meg vernyogták a filmet.
- Paranormal Activity: harmadszor láttam, barátnőm pedig nagyon félt rajta. Sajnáltam szegényt, a film nem is érdekelt így már...
- Evil Dead: a barátnőm már elaludt az elején, aztán egy hülye nyúlruhás fickó beszélt ott nekem a sajnálatról meg a nagyapjáról. Majd kinyílt a vászon és felgyulladt egy lakás.