Hirdetés

Forza Horizon 2 teszt - szabadon, Európában

|

Újra itt a Horizon fesztivál, ezúttal Európában várja az autókedvelőket. Jegyet váltottunk, és abszolút megérte.

Hirdetés

Délnyugat-Franciaország, gyönyörű napsütés, a Horizon fesztivál második napja. Túl vagyunk az első néhány bajnokságon, az egyik épphogy véget ért, úgyhogy a nap végeztével irány vissza a fesztiválközpontba, ahol már mindenki az esti bulihoz készülődik. Indulás előtt az egyik szervező közli, hogy nem fogunk mindig a közúton maradni, rázós lesz, készüljek fel. Beül az SUV-jába, gázt ad, elindul, többen a nyomába erednek. Én beülök az 1963-as, alapjáraton épphogy 80 km/h-s végsebességű (még a sebességmérő is csak 90-ig van számozva), de addigra már bőven feltuningolt, viszont még így sem kimondottan terepen való száguldozásra tervezett Volkswagen Bogaramba, és nincs mit veszteni alapon közel kétszáz kilométer per órával nekiindulok felszántani a gyönyörű virágmezőket. Sosem tett még versenyjáték ilyen boldoggá és felszabadulttá.

Ez (is) a Forza Horizon 2, a 2012-ben megjelent első Forza spin-off folytatása. Míg a Forza Motorsport játékok leginkább az autórajongók szélsőséges igényeit igyekeznek kiszolgálni, törekednek arra, hogy minél élethűbb élményt nyújtsanak, addig a Horizonök az alkalmi játékosokat próbálják magukhoz csábítani, miközben azért magukon hordozzák a sorozat védjegyeit. A Playground Games már első körben is kiemelkedő munkát végzett, és ilyenkor mindig ott a lehetőség, hogy a folytatás már ne üssön akkorát – itt viszont most (mindannyiunk nagy megkönnyebbülésére) nem ez a helyzet.

 

Nekem a Riviéra a Riviéra

Két évvel ezelőtt Coloradóban „rendezték meg” a Horizon zenei fesztivált, és igaz, hogy a hatalmas bejárható területen néha-néha megálltunk nézelődni, gyönyörködni a tájban, azért a sivatagos, sziklás területek egy idő után túl egysíkúak voltak. A Playground is felismerte, hogy költözni kell, és miután szép sorban kihúzták a lehetséges helyszíneket, végül egy maradt: Délnyugat-Európa (hivatalosan Dél-Európa, de ezen ne vesszünk össze). A második Horizon helyszínét Franciaország délkeleti és Olaszország északnyugati területei ihlették, köztük Toszkána és a Côte d'Azur, számunkra ismertebb nevén a Francia Riviéra. A fesztiválközpontot, ahova minden nap végén visszatérünk (egy nap akkor ér véget, ha letudtunk három bajnokságot) hat város veszi körül, a bejárható terület pedig háromszorosa az első játékban lévő Coloradónak. Fontos, hogy bejárható terület: míg a Horizonban csak ritkán térhettünk le az utakról, addig a Horizon 2-ben akkor hagyjuk el az aszfaltot, amikor csak akarjuk (és amikor egy szalagkorlát vagy kőfal nem akadályoz meg ebben).

 

És érdemes is néha elhagyni. Egy alkalommal például megérkeztem Montellinóba, ahol megkezdődött a következő bajnokság. Kijelöltem a négy rendelkezésre álló verseny közül egyet, majd elindultam felé. Követtem az utat, a GPS azt írta, hogy öt kilométerre vagyok a céltól - aztán eszembe jutott, hogy egy raliautóban ülök (egy 2011-es Subaru WRX STI-ben, egész pontosan), úgyhogy nem szükséges az úton maradnom, így hát gondoltam egy nagyot, elrántottam a kormányt, és nyílegyenesen célbavettem a már messziről is jól látható kezdőpontot. Két perc alatt ott voltam, és sikerült nem eltalálnom az utamat keresztező jónéhány fát. Bár mint azt az elején említettem, egy VW Bogárral is megtehettem volna ugyanezt.

 

A látvány mindenhol gyönyörű. Nem egyszer előfordult, hogy csak céltalanul (tehát versenyen kívül) elindultam egy irányba, majd megálltam a hegyoldalban, és a Photo móddal fényképeket készítettem. A látótávolság hatalmas, és nagyjából igaz, hogy amit látsz, ahhoz oda is tudsz menni. Virágmezők, szőlőültetvények, erdők, hegyek, melyek tetején villák állnak – az egész egyszerűen annyira hangulatos, hogy még ha el is fáradtam a versenyzésben, akkor is kedvem volt a Forza Horizon 2 világában maradni.

 

Kezdődik a buli

Az, hogy egy fesztiválon járunk, most nem kapott annyira nagy hangsúlyt, mint a múltkor. Van persze egy fesztiválközpont, illetve az elején megalapozzák az egészet, de azon túl, hogy néha vissza kell járni egy rövid összegzés erejéig, nincs erőltetve a dolog, viszont azért mégis érezni, hogy ez egy buli, nem vérre megy, és tényleg mindenki azért van ott, hogy jól érezze magát. Lazaság van, minden azt sugallja, hogy az se baj, ha nem nyersz, csak érezd jól magad (persze azért ez mégis fontos a győzelem, elvégre autóverseny-játékról beszélünk). Nem sok autós játék áraszt magából ilyen hangulatot, és tényleg nem izzadtam azon, hogy második helyre futottam be, mert jól szórakoztam. Fura érzés, de épp ez kell ahhoz, hogy az alkalmi játékosok és a profik is érdeklődjenek iránta.

 

Összesen 168 bajnokságban vehetünk részt, melyekből elég 15-öt teljesíteni a fináléba jutáshoz. A bajnokságok nem az autók teljesítménye szerint, hanem típus szerint vannak szétosztva: raliautók, sportautók, klasszikusok, stb. Összesen 28 kategória, mi választhatjuk meg, hogy melyikben szeretnénk indulni, így aki nem rajong a klasszikusokért, vagy épp a drága sportkocsikat nem szereti, az nyugodtan kihagyhatja őket. Minden bajnokságban négy versenyt kell teljesíteni, melyek lehetnek körversenyek, sprintek (egyik pontból a másikig kell eljutni), vagy ami a legjobb, a Cross Country: itt kimondottan az a cél, hogy mindenen áthajtva érjünk be a célba. Amikor belső nézetből játszva száguldottam át a szőlőültetvényeken, nyilván nagyon keveset láttam abból, hogy mi lehet előttem, és ez komolyan feltornázza az adrenalin szintet.

 

A bajnokságok között különleges kihívásokkal üthetjük el az időt, melyekben vonatot, vadászrepülőket, léghajókat, hasonló járműveket kell lehagyni. Volt már ilyesmi az előző részben is, de most változatosabb a felhozatal. Emellett szintén zseniálisak a bakancslista kihívások. Ezeket a térképen szétszórva találjuk, mindenféle autók parkolnak az út szélén (vagy épp az erdő közepén, mikor hol), mi odahajtunk, és átpattanva teljesítünk egy feladatot. A feladat lehet az, hogy lépjünk át egy bizonyos sebességhatárt, érjünk célba időben, vagy ugrassunk minél többet egy golfpályán. Ez egyrészt azért jó, mert olyan autókat is kipróbálhatunk, amik egyébként nem csábítottak, illetve megtudhatjuk, melyik járgányt milyen vezetni, mennyire kezelhető, és ez alapján eldönthetjük, hogy az adott kategóriában azt, vagy valami teljesen mást választunk-e. Nem utolsó sorban pedig jó sok kredit jár érte, mint mindenért, ami miatt nem is hiányoznak a mikrotranzakciós lehetőségek. Igen, csak ezért nem hiányoznak.

 

Könnyezem, annyira szép

Anno amikor megjelent a Gran Turismo 6 és a Forza Motorsport 5, ment a vita, hogy egy autófanatikus akkor örül-e jobban, ha több autót próbálhat ki, amik nem annyira kidolgozottak, vagy ha kevesebbet, de akkor mindegyik a lehető legnagyobb precizitással legyen megalkotva. Én az utóbbit gondolom, és elképesztő, hogy a Forza Horizon 2-ben megvásárolható több mint 200 autó mennyire gondosan van lemodellezve mind kívülről, mind belülről. A csillogás már csak hab a tortán, a legdurvább az, ahogy az esőcseppek megállnak a motorháztetőn. Igaz, még nagy sebessségnél sem futnak semerre, de akkor is, olyan gyönyörű, hogy hajlandó vagyok efelett szemet hunyni. A változó időjárás újdonság, és nagyon jó, hogy bekerült, de lehet még fejleszteni rajta, hogy tökéletes legyen. Majd a harmadik részben.

 

Az autókat egyébként egytől egyig lehet tuningolni, bár a külső elemek (értsd spoilerek) száma alacsony. Aki nem akar szöszölni, az automatikus fejlesztést is kérhet, aki viszont mindent tökéletesre akar, csúszkákat is tologathat. Ez utóbbi (avagy az, amit a játékban tuningnak hívnak) már kicsit komplexebb, mondhatni hozzáértést igényel, úgyhogy csak óvatosan érdemes módosítgatni. Újra lehetőségünk nyílik letölteni mások által készített dizájnokat (csak azért vettem egy Dodge Chargert, hogy General Lee-vel ugrathassak át mindenen, miközben a háttérben Johnny Cash szól), és persze mi is készíthetünk sajátokat, vagy maradhatunk az alap színeknél.

 

A járgányok egy részét az autóshow-n találjuk, viszont ismét visszatértek a Barn Findok, avagy a pajtában elrejtett klasszikusok. Nem mondok példát, de igazi csemegék is vannak. Plusz pont a fejlesztőknek azért, hogy a DLC-k formájában beszerzett járművekre nem kell krediteket költeni, ingyen megkapjuk mindet.

Mindenki itt van, aki számít

A Forza Motorsport 5-ben debütált Drivatar rendszer visszatér (persze csak Xbox One-on), minden a világban cikázó versenyző felett ott díszeleg valamelyik Xbox Live-os barátunk vagy más, véletlenszerűen sorsolt játékos neve. Azt sok esetben nehéz eldönteni, hogy ezek tényleg a másoktól gyűjtött adatok alapján viselkednek-e, de tény, hogy azok, akikről tudom, hogy játszottak Forza játékokkal, jellemzően előrébb végeztek a versenyeken. Bárkit kihívhatunk egy gyors sprintre, a játék által profinak ítélt és külön megjelölt autósok legyőzéséért pedig magas jutalom jár.

 

Emellett többféle multiplayer mód is bekerült, és elképesztő, hogy a single és a multi közötti váltás milyen simán megy. Csak a menüben ki kell választani a megfelelő menüpontot, és a játék anélkül dob be minket egy online szobába, hogy akár egy pillanatra is meg kelljen állni az autóval. Az online Free Roamban oda mehetünk, ahova akarunk, azt a versenyt csinálhatjuk, amelyiket akarjuk (mindegyiket látjuk a térképen), sőt, még a bakancslista kihívásait is egyidőben teljesíthetjük. Az Online Road Tripben a bajnokságokhoz hasonlóan négy eseményt teljesíthetünk egymás után, melyek kezdőpontjai közötti utat közösen tehetjük meg.

 

Már jövőre is megvettem a bérletet

A Forza Horizon 2 az idei év eddigi legjobb autós játéka, továbbá az eddigi legjobb érv az Xbox One mellett. Könnyű rákattanni, a testreszabható nehézség és a könnyen elsajátítható irányítás az autós játékok világában annyira nem jártas játékosoknak nagy segítséget nyújt, de aki kihívásra vágyik, az megtalálja a számára megfelelő beállításokat. Tíz óra vezetéssel töltött idő után még mindig csak a játék 15 százalékát sikerült teljesíteni. Nem kérdés, hogy megéri-e megszerezni.

A teszt megírásának pillanatáig nem sikerült kipróbálnunk az Xbox 360-as verziót, arról röviden a 2014/10-es GameStar magazinban számolunk be. Október 3-án gyertek és ünnepeljétek velünk a játék megjelenését a GameNighton, ahol mindkét változatot kipróbálhatjátok majd.

Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)