Fracture előzetes

Kapcsolódó játékok: Fracture

ashe 2007. szeptember 08. 23:38

Miközben a mozikban fut Anthony Hopkin azonos című filmje, a LucasArts-féle Fracture brutális fizikájáva és gyönyörű grafikájával próbál a sci-fik trónjára kerülni.

Ha össze kellene számlálnom, hány sci-fi akciójáték esedékes a közeljövőben, azt hiszem igen hosszúra nyúlna ez a cikk. Mivel azonban nem altatódal írására ültem a gép elé, ezért csak néhány példát hoznék fel. Először is mindjárt itt a Halo 3, a csalódást sohasem okozó Bungietól, majd jön a Crysis a nagyszerű Far Cry készítőitől, sőt, akár ide sorolhatnánk az Unreal Tournament 3-at is. A sikerre áhítozó vetélytársak sem nyugszanak persze, lesz majd bajnokverőnek kikiáltott Haze, illetve a szintén rendkívül ígéretes Army of Two címről is egyre többet hallani már. Ezek után a Fracture fejlesztőinek valami igazán nagyot kell dobbantaniuk, ha nem akarnak megtorpanni és leszegett fejjel visszafordulni a magasra helyezett léc előtt.

 


Viszlát sarkkörök!
A LucasArts gondoskodó szárnyai alatt készülő Fracture története a 2100-as évek ökológiai katasztrófáinak idejébe repít el minket. Bekövetkezett ugyanis, amit a tudósok jósoltak, a sarkkörök elolvadtak, a Nagy Áradás pedig letarolta szinte az egész Földet, Európát és Ázsiát csakúgy, mint az Egyesült Államokat. A életben maradottak között kitört a pusztító háború, ami még jobban megtizedelte az emberiséget. 2161-ben szélsőséges elemek újabb támadásra készülnek Amerikában, ami egyet jelentene a világ összeomlásával - Mason Briggs katonára vár a feladat, hogy rendkívüli fegyverarzenálja segítségével mentse, ami még menthető.

 


Ki van velünk?
Hogy a történet súlyát még jobban átérezhessük, a Fracture mindkét szemben álló fél szerepébe betekintést enged. A Pacifica seregét genetikusan felturbózott szuperkatonák alkotják, aki már-már emberfeletti képességeiknek köszönhetően gyakorlatilag megállíthatatlanok. Az Atlantic Alliance, soraiban a főhőssel, Briggsel, kibernetikai eszközök és implantátumok segítségével turbózza fel harcosait. A végeredmény, ha a hogyan különbözik is, gyakorlatilag ugyanaz, mint a többi sci-fiben: elitkatonák ölik egymást pusztító erejű fegyverekkel, nem kímélve közben senkit és semmit.

 


Talpalatnyi föld
Pusztító erejű fegyverek? A lézerpisztolyokat és egyéb apróságokat egyszer és mindenkorra felejtsük el. A Fracture fegyverarzenálja kifejezetten nagy léptékű harcra lett kiépítve. Nem arról van tehát szó, hogy egy gránát vagy egy rakéta szép nagy, látványos lyukat robbant a földbe. A terepformálásnak, a környezet rombolásnak rendkívül fontos játéktechnikai szerepe van. Ha úgy tetszik, omlasszunk egy kisebb hegyet a ellenséges haderő nyakába, és nézzük, amint betemeti őket a sziklatenger. Ha fedezékre van szükségünk, csak robbantsunk egy üreget a talajba, ahonnan meglephetjük a támadóinkat. A pusztítás itt nem szimpla látványosság, hanem taktikánk szerves részét képezi.

 


Vége?
Habár sok momentum nem világos még a Fracture kapcsán, az már bizonyos, hogy nagy durranásra van kilátás. Vezethető járművek, gyönyörű grafikus motor, csapatjáték, és még ezer és ezer dolog az, ami tisztázatlan maradt, annyi azonban bizonyos, hogy egyelőre csak a következő generációs konzolok tulajdonosai készülhetnek a nagy bulira.

 



    Pro:
  • Jópofa alapötlet
  • Ha ölni kell...
  • Helyenként kellemes grafika
    Kontra:
  • A terraformálás nincs túlzottan jól kidolgzva
  • Nem túl vérforraló shooter rész
  • Szürkécske pályarészek
7.2

Címkék: sci-fi, akció


Fracture előzetes - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
gael (2007. december 14. 18:09)
Inaktív)
Gyanitom ez is multiban fog igazan tundokolni,mint a Crisys,ut3,meg a halo-k,meg egyaltalan az fps-ek nagy resze.En kimondottan szeretek egyedul jatszani,vegig egy sztorin,at sok helyszinen,szeretek agyalni egy kicsit a megoldasokon(tulajdonkeppen kalandjatekos vagyok).Jobbszeretem az fps-t mint a tps-t.Szerintem vagyunk igy egy paran.ebben a jatekban is bizok,de szerintem a magamfajta jatekosoknak nem lesz ez sem megvaltas.
20
Multi (2007. szeptember 15. 09:27)
Inaktív)
...válasz 18. kommentre:
 
Meg Far Cry 2-őnk
19
ADAMSKI (2007. szeptember 13. 19:09)
Inaktív)
Nembaj gyerekek!...nemjön PC-re? szarjunk rá Van nekünk: The Witcher-ünk, meg Crysis-unk, meg Yerichónk, meg Bioshock-unk, meg warcraft-unk, meg Call of Duty 4-ünk...s.t.b......
18
xboy1024 (2007. szeptember 13. 19:03)
Jack Bauer (10/10)
A PC-t megint elfelejtették.
17
maxy182 (2007. szeptember 11. 13:53)
Jack Bauer (10/10)
sajna nem jön pc-re... erről ennyit!
16
Tomcsi_21 (2007. szeptember 11. 09:21)
Inaktív)
Nagy kár hogy nem jön Pc-re,mert jónak tűnik a game!
15
nanotek (2007. szeptember 10. 23:53)
Adama admirális (8/10)
Ez egy nagyon jó kis gamma lesz!

Alwares amúgy a hivatalos honlapon még mindig jelen van az X360, mint platform. Hát nem tudom, hogy áll a helyzet a játékkal, de szerintem megy érte még a párharc... Hallottam én is, hogy "elvileg" only on PS3, de az egyáltalán hivatalos megerősítés volt? Mert ha az lenne, az oldalon már "ideje" lett volna eltakarítani az X360-at...
14
ADAMSKI (2007. szeptember 10. 23:06)
Inaktív)
Mire ez megjelenik PC-re, kihozza a postás az első nyudíjjamat
13
Vendetta (2007. szeptember 10. 15:39)
Jack Bauer (10/10)
Hát majd kíváncsi leszek rá!
12
Anrael (2007. szeptember 10. 02:11)
Adama admirális (8/10)
Ha elolvad az a pár millió tonna jég azt még Mózes se tudja kiszorítani!
11
kuzanth (2007. szeptember 10. 01:07)
Inaktív)
"...amit a tudósok jósoltak, a sarkkörök elolvadtak, a Nagy Áradás pedig..."
Lehet, hogy rosszul tudom, de ha azt az egyszerű fizikai törvényt vesszük figyelembe, hogy egy vízbe mártott test a súlyának megfelelő mennyiségű vizet szorít ki, akkor bizony bugos a stroy, merthogy emiatt 1 mm-t sem emelkedne a víz szintje...
Ettől függetlenül kiváncsi leszek rá, és ha azt vesszük figyelembe, hogy a Force Unleashed is elsősorban a fizikai dolgokra alapoz (törés-zúzás, deformálás), lehet hogy a Lyukas-arc ebbe az irányba fogja elvinni a játékfejlesztést?...Remélem egyszer valaki majd ötvözi az összes ilyen nagy ötletet!
10
ron8 (2007. szeptember 09. 20:22)
Inaktív)
...válasz 7. kommentre:
 
Ja, mert még nem jelent meg!
Nekem játékmenet szempontjából is nagyon bejött a Far Cry, és ezért is van az, hogy nem csak a grafikája miatt várom a Crysis-t. Az biztos, hogy egyedi játékmenettel bírt a Far Cry. (nekem pl jobban bejött ez, mint a Half Life 2tő líneáris játékmenete, na persze nem lefele akarom nyomni a half-ot).
Szóval én arra számítok, hogy a Crysis (sem) egy techdemó lesz. És az eddig láttottak alapján sztem ez már kizárt
9
mondragon (2007. szeptember 09. 17:59)
Inaktív)
8
Anrael (2007. szeptember 09. 15:44)
Adama admirális (8/10)
Csakhogy a LucasArts olyan fizikát és MI-t csinál amilyet még soha senki!Az MI-ről csak annyit h még a karakterek egyensúlyozását is azzal próbálják megoldani!Lehet h ebbe a játékba még nem teszik bele de a közeljövőben biztos bemutatják!A kb fél éve kikerült kis programban is meg lehetett nézni egy nagyon alfa állapotba lévő MI-t, ahol 2 bábu sumo-zott!Szóval Lesz itt valami az biztos!Grafikáról meg csak annyit h nem egy Crysis az biztos de ez a játék legalább nem csak a grafikáról fog szólni mint az!Mert hiába szép és jó a Crysis, de a történet alapból ZS kategóriás és furcsa h eddig senki se emelte ki a "LENYŰGÖZŐ JÁTÉKMENET" szempontjából!
7
erten (2007. szeptember 09. 15:16)
Inaktív)
"LucasArts-féle Fracture brutális fizikájáva és gyönyörű grafikájával próbál a sci-fik trónjára kerülni. "

A Crysis mellett nem hinném h sikerülni fog...
6
dominion (2007. szeptember 09. 15:13)
Inaktív)
És már megint...brutális fizika és grafika.....
5
mondragon (2007. szeptember 09. 14:32)
Inaktív)
zselé jó lesz
4
Alwares (2007. szeptember 09. 10:02)
Inaktív)
Erről már volt egy ugyan ilyen cikk, korábban, ráadásul ez csak PS3! Kötve hiszem, hogy kijönne más platformra is, a Sonynak most úgy kellenek az exkluzív játékok mint sópozs malacnak a..... Biztos jó játék lesz, de azért vannak még jó kis játékok az őszi palettán, amik nem csak technikailag, hanem tartalmilag is fel tudnak valamit mutatni... Bár ha kijön x-re is akkor biztosan kipróbálom, a demót legalább...
3
kemotox (2007. szeptember 09. 09:21)
Inaktív)
oppppáááárréééé
scifi? szeressük
joféle fizika? szeresssük nagyyooon:D
2
Rockypapa (2007. szeptember 09. 08:35)
Inaktív)
Azért ez szólni fog az száz!
1
Oldal: 1 |

Fracture

Fejlesztő: Day 1 Studios

Kiadó: LucasArts

Platform: Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Fracture videoteszt
Az only konzol címként megjelent Fracture talán egyetlen igazi vívmánya, hogy a valós idejű pályadeformitás és rombolás a játékmenet szerves részét képzi. Erről többet 2008 novemberi archív videotesztünkben.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Need for Speed Shift (Platinum)

7.190 Ft

FRACTURE TESZTEK, ELŐZETESEK

FRACTURE HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Ezt már olvastad?

Far Cry 3 - Insane Edition »