Hirdetés

Gabe Newell bízik a fizetős modokban

|

A Valve feje a Redditen válaszolt a felhasználók és rajongók kérdéseire, észrevételeire a Steam nemrég bevezetett szolgáltatásával kapcsolatban.

Hirdetés

A Steam a gamer kultúra egy furcsa szereplője, mert míg rengetegen vannak, akik a sírig védelmeznék kedvenc szolgáltatásukat, addig mások az ördög ivadáékainak tartják a Valve csapatát. A fizetős modok lehetőségének bevezetése viszont a közösség nagyobb részénél kiverte a biztosítékot, ami mellett már Gabe Newell sem mehetett el szó nélkül.

„Csütörtökön éppen Los Angelesből repültem haza. Mikor leszálltam, 3500 új üzenetem volt. Hmm, úgy tűnik, valamivel felhúztuk az internetet" - írta Newell a Redditen, megkezdve egy néhány órás beszélgetést az elég ellentmondásos témáról. Azzal kapcsolatban nem hagyott kérdést, hogy a kezdeti kritikák miatt nem tervezik beszüntetni a szolgáltatást: „A célunk az, hogy jobbá tegyük a modolást mind a készítőknek, mind a játékosoknak."

„Jelenleg optimista vagyok, szerintünk mindkét fél jól jár, de mindig az adatok alapján értékelünk majd" - írta a Valve alapítója. Reagált arra is, miszerint sokak szerint az egész rendszer alapja a Valve kapzsisága lenne. Amellett, hogy megérti, hogy az emberek nem szívesen fizetnek olyan tartalmakért, amik eddig ingyenesek voltak, megjegyezte, hogy míg eddig nagyjából tízezer dollárt hozott a Valve-nak a modokból származó bevétel, addig néhány nap alatt nagyjából egymillió dollár plusz költséget jelentett a megnövekedett e-mail-forgalom, amit a felháborodott felhasználók generáltak.

Ezeken kívül kitért például a modok árazásának kérdésére is. Viszonylag rövid idő alatt bekerült az opció, hogy a modder egy minimum érték meghatározása mellett a vásárlóra bízza, mennyit ad a választott alkotásért. Másrészről kommentálta azt is, hogy a Skyrim-modderek például csak 25 százalékot kapnak a bevételből, ezt viszont nem a Valve, hanem az eredeti játék kiadója szabja meg. Az egész Reddit-beszélgetést itt találjátok, GabeN válaszait pedig ezen a linken olvashatjátok el.

Mit gondoltok, ha a kezdeti felháborodás elül, lehet hasznos rendszer a fizetős modokból?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)