Game Developers Forum 2011 - Visszatértünk!

Chavalier 2011. március 18. 12:51

Egy év kihagyás után tér vissza a Game Developers Forum, amitől Ti sem maradhattok távol!

Idén is várunk benneteket az Arena Plaza Bevásárlóközpontban a Cinema City termeiben egy "kis" szakmai eszmecserére. Hasonló érdeklődésre számítunk, mint 2009-ben, a harmadik GDF-en, amikor is a játékvilág nagyjai vették az időt és a fáradságot, hogy Budapestre repüljenek, s betekintést nyújtsanak szakmai ismereteikbe.



Bár a GDF 2011 elsődlegesen a játékfejlesztés gondolatával kacérkodó fiatalok, valamint a jobbaktól tanulni vágyó szakmabeliek legjelesebb eseménye idén, a rendezvény napját, azaz 2011. május 13-át akkor is érdemes pirossal bekarikázni, ha szimplán játékosként vennétek részt rajta. Az előadásokról ugyanis hasznos és érdekes tapasztalatokkal gazdagodva távoztok majd, ráadásul megértitek, mennyi munka fekszik abban a játékszoftverben, amit leemeltek a polcról. Aki komolyabb hangvételű workshopokra kíváncsi, annak sem kell majd csalódnia.
Természetesen idejében tájékoztatunk benneteket a GDF 2011 végleges programjáról, az eseményen résztvevő hazai és külföldi fejlesztők névsoráról, valamint arról, hogy miként juthattok majd belépőjegyekhez. Nem szeretnénk, hogy bárki lemaradjon akár a legapróbb információról is.
Ne feledjétek: 2011. május 13. - Mi ott leszünk, gyertek velünk Ti is!

Címkék: game developers forum, gdf 2011, gamestar, rendezvény, szakmai fórum, játékfejlesztés


Game Developers Forum 2011 - Visszatértünk! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
back78 (2012. január 31. 21:57)
Inaktív)
sziasztok szeretnék regisztrálni az eseményre hol tudok nem találom
22
4Bit (2011. április 02. 15:02)
John Locke (7/10)
Eskü, én budapestre költözöm, ott mindig vannak kafa események a játékfejlesztéssel kapcsolatban...
21
Garfield92 (2011. március 19. 09:03)
Jack Bauer (10/10)
Csatlakoznék Neld barátom véleményéhez. A tavaly előtti is remek volt, szerintem ebben sem kell majd csalódni.
20
Neld (2011. március 19. 01:52)
Jack Bauer (10/10)
Éljenéljen, ottan leszek!!
19
Tomy88Trance (2011. március 18. 23:26)
Dr. Gregory House (9/10)
Egy ilyenre jó lenne elmenni, kezd engem is érdekelni a téma
18
Paydogs (2011. március 18. 21:27)
Jack Bauer (10/10)
kössz, viszont...
17
donlk (2011. március 18. 21:22)
Inaktív)
...válasz Paydogs 15. kommentre:
 
Ez is izgalmas, sok sikert hozzá!
16
Paydogs (2011. március 18. 21:13)
Jack Bauer (10/10)
...válasz donlk 14. kommentre:
 
nem...

mivel főként látványtervekben utazom az alkalmazó cégnél, ezért gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal... lemodellezem a főépületet, csinálok fix pontokból panorámarendert, és ezek között a fix pontok között lehet majd haladni virtuálisan. realtime nem lehet azt a minőséget elérni, amit szeretnék, de esetleg azt beleteszem ha lesz időm, hogy valós giroszkópos mozgás + iránytű alapján mozogjon a fix pontok között... bár inkább normálisabb lenne képernyőre vetített vezérlőelemek alapján csinálni, nem vagyok oda azokért a programokért, ahol kitárt kézzel kell össze-vissza bóklászni az életben, hogy a telefonos programban csinálj valamit...
15
donlk (2011. március 18. 21:08)
Inaktív)
...válasz Paydogs 13. kommentre:
 
Fú, most néztem meg, 10k fölött van az ár. Akkor ez felejtős...
Argumented Reality-t csinálsz? Hát az marha jó, épp most keztem bele, félév végén le kell adnom a kész programot. Ha tudsz ajánlani egy megbízható oldalt, ami nem csak a csomagokat és a metódusokat mutatja meg, hanem segítséget is ad, akkor örömmel várom
14
Paydogs (2011. március 18. 21:02)
Jack Bauer (10/10)
...válasz donlk 12. kommentre:
 
az ütközésvizsgálatra rosszul emlékeztem, az volt, mint ami a linkben olvasható (a hosszú itteni szösszenetet 3 éves emlékekből írtam :D tehát az eidososban nem az ütközésvizsgálat volt, hanem lod + hogy oldották meg az emberek, pilótafülke és torkolattűz mutatását a modellen... de jó volt mindenesetre. és ezek szakemberek voltak, nem közgazdászok...

két jegy volt, az egyik olcsóbb, ez sima "nézési jogot" garantál, a másikkal lehetett menni pacsizni velük az ő pihenőjükbe (+ kaja). szóval szemtől szembeni beszélgetésre csak ott lehetett esély, de az a jegy drága volt... az tényleg azoknak szólt, akik ebből élnek, vagy tehetősebbek... (én épp hogy kijutottam).

idén attól függ hogy megyek-e, hogy hogy haladok a szakdogával (androidos virtuális séta az egyetem főépületében), a munka, a tanulás, és hogy milyenek lesznek a programok... pénzügyileg szerintem most meg tudnám oldani (persze ez az ártól is függ).
13
donlk (2011. március 18. 20:54)
Inaktív)
...válasz Paydogs 10. kommentre:
 
Ez egész jó. Különösen az az ütközésvizsgálatos érdekel, azzal rendesen megszenvedtem....Amúgy oda lehet menni az előadókhoz? Sajnos máshol az ilyen prezentációknál inkább jópofizós közgazdászokat meg marketingeseket láttam, egyik se volt fejlesztő. Na mind1, valószínű kinézek. De akkor jössz te is
12
Paydogs (2011. március 18. 20:44)
Jack Bauer (10/10)
de megtaláltam az egyik komplett, régi beszámolómat is... (az internet nem felejt alapon :D)
élménybeszámolóm a 2008-as GDF-ről...
11
Paydogs (2011. március 18. 20:42)
Jack Bauer (10/10)
hát ez alapvetően amennyire a 2008-ast láttam, műkedvelő amatőröknek van, hogy tovább lelkesítsék őket, kis betekintést nyújtsanak a valós, nagyobb vállalati körülményekbe és kihívásokba... nem egy gnomon master class, ahol feltételezik, hogy mindenki pro...

amiken voltam (kikeresve egy régi hsz-t)
10:00 - 10:25 Epic Games (a CD Projekt jóvoltából) - Reflektorfényben a Gears of War franchise - Dr. Michael Capps, elnök

10:25 - 11:25 Crytek - A játékgrafika jövõje - Cevat Yerli, a Crytek CEO-ja, alapítótagja és elnöke

11:45 - 12:35 3D Brigade - Unreal 3 motorra felkészített karakter modellezése csúcskategóriás projektekhez - Vékony Csaba, Modellezési igazgató

12:35 - 13:25 Eidos Hungary - Repülõgépmodellek készítésének munkafázisai - Seres Lehel, Technical Artist

13:25 - 13:40 JF (jatekfejlesztes.hu)- Kétszínû játékok: Minigame játékfejlesztõ verseny eredményhirdetés - Faragó Zoltán (jatekfejlesztes.hu - Szerkesztõ), Kiss Péter (jatekfejlesztes.hu - Szerkesztõ)

14:30 - 15:20 Crytek - Hogyan készült a CRYSIS? - Sten Huebler (Lead Designer), Bernd Diemer (Producer)

15:20 - 16:10 Eidos Hungary - Hogyan készítsünk folytatást? - Szalacsi Botond, vezetõ designer

16:10 - 17:00 Mesharray - Softimage|XSI Mesterkurzus - A Softimage|XSI használata Next-Gen játékfejlesztõi környezetben - Mátéfy Szabolcs (j3st3r), 3D artist

az első program csak arról szólt, hogy lejött Capps, tolt egy kis GoW-ot, és mesélt erről-arról... semmi "szakmai".

A crytek-es már sokkal érdekesebb volt, slide-ok sorozatán mesélték, hogy milyen elvárások vannak a jövőben, milyen modellek, animációk készülnek, mik vannak rajtuk, hogy oldanak meg bizonyos dolgokat...

a 3d brigade-es elég vicces volt, szegény prezentáló srác nem volt a helyzet magaslatán... biztos jó szakember volt, csak bemutatót nem tudott tartani... mesélt arról, mikre kell figyelni unreal engine-re való modellezésnél, milyen felvételi modellek vannak a 3d brigade-nél, mit szúrnak el a felvételizők...

Az eidos beszélt arról, hogy miknek kell megfelelnie a repülőknek, hogy oldották meg az ütközésmodellt, stb...

A hogy készült a crysis kissé unalmas volt nekem, megint csak prezentációk (mint mindenhol) arról, hogy ez meg az hogy készült...

újabb eidos programban arról meséltek, hogy milyen körülmények esetén csinálnak folytatást, miket néznek, hogy mérik a népszerűséget, stb... mit kockáztatnak, mit nyerhetnek...

A softimage-on már el-elaludtam, csak egy fej modellezését mutatták xsi alatt...

Összességében jó volt, érdekes volt, de nem vér-szakmai... tényleg érdeklődő emberek felcsigázására volt jó, én nagyon jól éreztem magam, de új dolgot nem tanultam... viszont jó volt találkozni a gs-es és Artistpub-os arcokkal
10
donlk (2011. március 18. 20:26)
Inaktív)
Ezek mégis miről szólnak? Elmondják kik min dolgoznak mennyit? Vagy olyan mint a Google I/O, hardcore elővesszük az SDK-t és dumcsizunk az optimalizált kódolásról? Vagy módszereket mutatnak? Poligontranszformációkat? - lol
Paydgos, te már úgyis voltál, írj már légyszi pár sort...
9
Paydogs (2011. március 18. 18:13)
Jack Bauer (10/10)
hát reméljük most jobb témák lesznek, mint tavaly, a 2009-esen (vagy 2008-ason? :D) ott voltam amelyiken volt Mike Capps, a Crytek és társai...
viszont hogy még honlap sincs (a www.gdf-hu.com másra mutat), az azért gáz
8
kubanq (2011. március 18. 14:09)
Inaktív)
Valamivel több információ jó lenne, főleg, hogy egy hónap van csak addig.
Természetesen örülök, hogy újra lesz. Részt szeretnék venni remélem sikerül.
7
Hofi (2011. március 18. 14:06)
Jack Bauer (10/10)
...válasz snoopy240 1. kommentre:
 
Ennek mi köze ehhez a hírhez??? Talán először el kéne olvasni a cikket és utána gondolkodni, hogy mihez szólsz hozzá.
6
Kleshk (2011. március 18. 13:43)
Inaktív)
Na erre se megyek, messze van és nincs kedvem vonatozni. :D
5
slipknotboy (2011. március 18. 13:23)
Jack Bauer (10/10)
áá erre nagyon el szeretnék menni
4
pH03N1X (2011. március 18. 13:18)
Dr. Gregory House (9/10)
Na, erre szeretnék elmenni.
3
Oldal: 1 | 2 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix