Hirdetés

Game of Thrones: Episode 2 megjelenés - dátum és az első trailer

|

A Telltale Games bejelentette a Game of Thrones Episode 2 megjelenési dátumát, és megkaptuk hozzá az első trailert is. Meg egy kis összefoglalót.

Hirdetés

A hatrészesre tervezett Game of Thrones játéksorozat első epizódja tavaly decemberben jelent meg, de szerencsére nem kell hosszú hónapokat várni a folytatásra. Hacsak... na jó, inkább ki se mondom.

A Forrester-ház furfangos kalandjai folytatódnak, de aki nem játszott még az első epizóddal (mint például én), az talán nem akarja elolvasni az alábbi szöveget, mert talán enyhén spoileres (mivel nem játszottam vele, nem tudom mennyi spoiler belőle, de ugye mindent az olvasókért, illetve az én hibám, hogy nem zárkóztam még fel). 

Szóval íme, erről szól majd nagyvonalakban a Game of Thrones - Episode 2: The Lost Lords:

Forresternek lenni most annyira nem jó, a vezér és utódja halottak, Ironrath-ot pedig a whitehilli katonák vették be. A család fennmaradása a még életben lévőkön múlik. Királyvárban (vagy King's Landingben, kinek hogy) Mira Forresternek hangsúlyoznia kell lojalitását Margaery Tyrell felé, miközben el kell döntenie, hogyan játssza a politikai játszmát Tyrionnal. Egy rossz lépés elég, hogy Mira és családja sorsa örökre megpecsételődjön. A messzi Északon Gared Tuttle-nek eközben be kell bizonyítania, hogy méltó harcos, így teljesítve küldetését. Keleten Asher Forrestert visszahívják Westerosba, hogy családját segítse, de nincs önnyű dolga, mivel a Boltonok vasököllel uralják Északot.

A The Lost Lords megjelenés PC-re, Mac-re, PS3-ra és PS4-re február 3-án, Xbox 360-ra és One-ra 4-én, iOS-re pedig 5-én esedékes. Várjuk?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)