Hirdetés

Gamescom 2012 összefoglaló

|

Befejeződött az idei gamescom, mely nem sok újdonságot tartalmazott, de aki nem követte volna az eseményeket, az most bepótolhatja a hiányosságokat.

Hirdetés

A helyzet az, hogy a cégek ellőtték a puskaport az E3 alkalmával, bár olyan hatalmas durranások azon sem voltak, kivéve egy-két címet, de főleg a Watch Dogst.

Természetesen kaptunk egy halom trailert, számos új információt, apróbb-nagyobb részleteket, és elloptak két gépet is, ami talán a rendezvény legnagyobb híre volt, ez pedig kellően jellemzi azt, hogy mennyire nem voltak most bomba meglepetések. A helyzet pedig az, hogy bármennyire is fáj, ki kell mondani, hogy ahogyan a játékok, úgy a gamescom is inkább a casual játékosoknak kedvezett. Voltak azért újdonságok, mint amilyen például a 2084-ben játszódó Remember me, mely a Capcom játéka, és emlékeket kell vadásznunk benne.

Igyekeztünk az E3-hoz hasonlóan most is élő közvetítéseket tartani, így velünk együtt követhettétek a Sony, az Ubisoft (vagyis ezt nem, mert nem volt live stream) és az EA sajtókonferenciáját. Az Ubisoft által bemutatott videókat külön ki is tettük hírbe, melyeket megnézhettek ott, ha még nem láttátok volna.

Úgy egyébként pedig újabb részleteket ismerhettünk meg a szuperhősös csihipuhiból, vagyis az Injustice: Gods Among Us-ból:

Láthattuk a három részen keresztül folyó baktatás, azaz A Gyűrűk Ura LEGO figurákká vált szereplőinek trailerét:

http://www.gamestar.hu/lego-lord-of-the-rings-gamescom-trailer.html

Nem maradhatott ki a Capcom részéről az előzményként érkező folytatás, vagyis a Lost Planet 3:

A Need for Speed: Most Wanted is villantott egy multiplayer trailert:

Szintén multiplayerrel kedveskedett az érdeklődőknek a Medal of Honor: Warfighter, valamint a Crysis 3 is:

Hamisítatlan Star Trek hangulat és akciók a legújabb videóban:

The Unfinished Swan

A Comic-Conon történt bemutatkozása után a 2012-es gamescomon sem hagyhatta ki a szereplést a Nintendo Wii U exkluzív címe, a ZombiU. Énekeljük egyszerre, hogy "Ó-ó, zooombijúúúúú!"

A "LukasArc" nem tartott külön konferenciát, de trailert készítettek:

A Far Cry 3 is bepillantást engedett a kooperatív kampányba egy trailer által:

A Sony elhozott egy bábszínházas játékot is, mégpedig a Puppeteert:

A Sqaure Enix a gamescomon mutatta be a Hitman: Absolution multiplayer módját:

A WoW: Mists of Pandaria elég sok kommentet generált itt a GSO-n is:

Érdekes videót láthattunk a Dead Space 3 fegyvergyártási megoldásáról:

A Splinter Cell Blacklist pedig egy kibővített játékmenet videóval szerepelt:

Ezek voltak tehát az érdekesebb videók, és várjuk a következő rendezvényt, hátha akkor több újdonsággal találkozunk majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)