Hirdetés

Gamescom 2014 - Sony PlayStation sajtókonferencia összefoglaló

|

A meglehetősen harmatos E3-as szereplés után mindenki arra számított, hogy rengeteg bejelentéssel bombáz majd minket a Sony. A mindenki most tévedett.

Hirdetés

Miközben vártuk, hogy elkezdődjön a Sony idei konferenciája, gyorsan végigpörgettük magunkban elvárásainkat, és az elmúlt hónapokban szivárgó pletykákat. Az egyiket már a 3. percben megerősítette a Sony, a Journey PS4-es trailerével.

Utána következett a Gamescom teaser bővített változata, melyből ismét kiderült, hogy a drog rossz, legalábbis én ezt olvastam le a színészek arcáról (valószínűleg nem ezt az örök érvényű igazságot akarta nekünk megtanítani a Sony). Az egyébként abszolút hangulatos felvezető után a színpadot Jim Ryan foglalta el, aki egyébként a Sony Computer Entertainment Europe elnöke, és azért jött, hogy felcsigázzon mindenkit a háta mögött feltűnő számtalan játékcímmel.

A világot jelentő deszkákat ezzel át is adta az indie fejlesztőknek, elsőként a Q-Games arcának, Dylan Cuthbertnek, aki talán az este legérdekesebb videójával kínálta meg a közönséget. A The Tomorrow Children meglehetősen felkavaró és egészen furcsa volt. Fogalmunk sincs, hogy milyen játékot takar, de az ilyet szeretjük.

A csákányok kopácsolását egy kripta csöndje váltotta fel. A The Astronauts játéka következett, a The Vanishing of Ethan Carter. Sok mindent nem tudtunk meg ezúttal, mivel a fejlesztők nem meséltek a projektről, de a videó átadta a közelgő kaland hangulatát.

Ezek után meg is érkezett Mike Bithell, aki legutóbb a Thomas Was Alone-t tette le az asztalra, így a közönségtől érkező taps is teljesen jogos volt. Ő szintén egy izgalmas játékkal, a Volume című lopakodós őrülettel érkezett, mely főleg a grafikai stílusa, és a pályák összetettsége miatt volt érdekes látvány. Megjegyezném, hogy a műsor alatt itt először, és utoljára hangzott el a PS Vita neve. A Sony Gamescom trailerben mondjuk kétszer is szerepelt a konzol. Lépjünk is tovább.

A Volume bemutató után a Hollowpoint következett, melyet a Paradox Interactive és a Ruffian Games hozott tető alá. Négyfős co-op lövölde, 2,5D-s térben. Egyelőre nem győzött meg minket, de ki tudja, hogy néz majd ki a végére.

Jim Ryan visszatért az indie csokor után, és elmesélte, hogy milyen sikeres kapcsolata van a cégnek a Paradox kiadóval, akik a Hollowpoint után a Runemastert is elhozzák PS4-re. Ezután üdvözölte a Bohemia Interactive Dean Hallját, aki bejelentette, hogy jön a DayZ is a Sony új konzoljára. A zombirajongók örültek, a többiek várták a következő videót.

Nem is tartott sokáig, és már egy teljesen új világ fogadott minket. Többen felszisszentünk, hogy a főszereplő lány úgy néz ki, mint a Kai a Heavenly Swordből, és annyira nem álltunk távol a valóságtól. A Ninja Theory új játéka a Hellblade, és ha a hangulat olyan lesz, mint a trailerben volt, akkor a minket egy kardsuhintás alatt megvettek.

A következő videón a Rime című elképesztően aranyos játék fogadott minket, mely érdekes szigetével, változatos tájaival, és lenyűgöző stílusával azonnal mosolyt csalt mindnyájunk orcájára.

A furcsa utazást egy összefoglaló trailer zárta, melyben végignézhettük, hogy milyen indie játékok készülnek még megjelenni a PlayStation konzolokra. Snow, Dreamfall Chapters, Nom Nom Galaxy, Pix the Cat, Papers Please, In Space We Brawl, Ether One, Q.U.B.E. 2. Van még valaki, aki azt hiszi, hogy a konzolgyártók nem foglalkoznak az indie-kkel?

A színpadon újra Jim Ryan állt. Összefoglalta, mely címeket is láttuk eddig, majd átadta a helyét a Destiny stábjából Eric Hirshbergnek. A Bungie nagyon izgatott, hogy négy hét múlva feltöltheti a boltok polcait a Destiny dobozaival. Eric beszéde után Jonty Barnes lépett elő, aki bemutatta a készülő sci-fi lövölde kompetitív többjátékos módját.

A sok lövést és robbantást még több lövés és robbantás követte, csak ezúttal a nem a távoli jövőben egy bolygón, hanem napjainkban,  Kyratban jártunk, mely a Far Cry 4 képzeletbeli helyszíne. A színpadon Alex Hutchinson, aki nem csak egy új játékmenet videót hozott, hanem újra megemlítette, hogy akkor is meghívhatjuk majd PS-es haverjainkat játszani, ha nekik nincs meg a játék.

MWarner Bros. és Monolith logó tűnt fel Középfölde egén a Middle-earth: Shadow of Mordor új videójában. Mivel már szinte mindent tudunk az új Gyűrűk Ura játékról, nem is meséltek róla többet, a trailer is elég volt.

Ezután következett az este legvidámabb pontja. Hideo Kojima lépett színpadra tolmácsával együtt. Szerencsétlen fordítónk megküzdött a feladattal, de nem ő volt a vicces, hanem a videó, amit Kojima hozott a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain lopakodási lehetőségeiről. Harmadszor is sírva röhögünk, néhány fan viszont nem reagált ilyen viccesen.

A nevetést felváltotta a rémüldöző lányok sikolya, amit a Silent Hills előzeteseként kiadott P.T. váltott ki. A tesztközönség úgy tűnik nem bírta túlzottan a horror játékot.

Újra a még mindig fess öltönyében szavaló Jim Ryan lépett elő, akinek arcán egy kaján vigyor jelezte, hogy ő pontosan ezt a reakciót várta el az előbbi projekt tesztelőitől. Miután elmondta, hogy a játék interaktív bemutatója már elérhető a PlayStation felhasználók számára, elmesélte, milyen újdonságok várják a PS4-es felhasználókat. A közeljövőben megjelenő System Software 2.0 engedélyezi majd a rögzített videók YouTubera való feltöltését, illetve azt is, hogy virtuálisan átadhassuk a kontrollert egy barátunknak, és hogy meghívjunk bárkit, bármilyen játékba akkor is, ha nem rendelkezi vele a cimbora. Szóval tulajdonképpen bárki játszhat majd a mi játékainkkal, akinek hagyjuk.

A Sony további tervei is szóba kerültek. Még idén ősszel kipróbálhatjuk majd Európában is a PlayStation Now stream szolgáltatást, és ezzel együtt a PlayStation TV-t is piacra dobják a PAL régióban, 99 eurós áron.

Michael Denny volt a következő szereplője az estének. Mondhatni rá várt mindenki, miután a fél világ biztos volt benne, hogy az Until Dawnt harangozták be az előzetesen kikerült teaser videók. A fél világnak igaza lett. Megtörtént az újra-bejelentés, amihez egy hangulatos trailer is járt.

Egy éles váltással jött a technodübörgés kísérte Driveclub. Paul Rustchynsky, az Evolution Studios illetékese felkonferálta a bemutatót, és megmutatta, hogy mire képesek klubjának sofőrjei, illetve miért jó az, hogy egy klubban vannak. A játék még mindig iszonyatosan jól néz ki, és nagyon hangulatosnak tűnik. Reméljük, hogy amikor megjelenik, akkor is így érezzük majd.

A dübörgő szekerek után Rex Crowle és bájos segítője foglalta el a színpadot, hogy meséljen a Tearaway elképesztően kreatív PS4-es irányításáról. A papírvilágba nemsokára a tévéképernyőkön keresztül is ellátogathatunk, ugyanis jön a PS4-hez igazított Tearaway Unfolded.

El is fogyott itt a cukiság, és jött egy teljesen új IP, amit a Resogun és a Dead Nation alkotói készítenek PlayStation 4-re. Az Alienation tulajdonképpen a Dead Nation, csak zombik helyett földönkívüliekkel.

A jövőből a múltba repültünk, hála a Wild Sheep Studios új játékának. Michel Ancel bemutatta azt a vadvilágot, melyet a PS4 tulajdonosok látogathatnak majd meg, és ahol ősemberekként és ősállatokként egyaránt játszhatunk. A Wild nagyon jó játéknak ígérkezik, és ha világa csak fele annyi titkot rejt majd, mint amit a trailer sejtetett, akkor már jól járunk.

És a videó végével Jim Ryan jött és azt mondta, hogy viszlát. Ennyi volt a konferencia, nekünk pedig volt egy kis hiányérzetünk. Nem láttunk semmit az Uncharted 4: A Thief’s End-ből, nem kaptunk új God of War bejelentést, és egy kósza Little Big Planet 3 traileren kívül (ami a műsor előtt került lejátszásra) alig voltak jelen a várt exkluzívok.

Ami a közösség egy részét még pluszban kiborította, hogy a PS Vita egy percet nem kapott az egész előadás alatt. Emiatt több keserűen vicces tweet is megjelent az interneten. Csak, hogy a legszellemesebbeket idézzem:

„Ha a Sony jön és azt mondja, hogy a Vita csak egy tömeges hallucináció volt, melyet sokunk átélt az elmúlt 3 évben, akkor én bevenném.”

„Azt hittem azt mondták nekünk, hogy kilenc (nine) új Vita játékot jelentünk be a Gamescomon. Kiderült, hogy valójában azt mondták nem (nein).”

A Sony rajongók nem voltak elmosva a műsortól, de ettől még rengeteg érdekességet láttunk. Nektek hogy tetszett a sajtótájékoztató?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)