Hirdetés

Gamescom 2015 - minden, amit tudnod kell

|

Az biztos, hogy az elkövetkezendő héten nem fogunk unatkozni, és hogy ne maradjatok le semmiről, összegyűjtöttük, milyen előadásokat várhatunk a gamescom 2015-ön.

Hirdetés

Mivel idén mindkét kiállítás időpontját eltolták egy-egy héttel, közelebb került egymáshoz az E3 és a Gamescom, így a játékvilág éppen csak kiheverte a Los Angeles-i őrületet, máris nyakunkon a legnagyobb európai hacacáré. A GameStar háromfős delegációja a helyszínről jelentkezik majd, és velünk együtt követhetitek az előadásokat is.

Az előadások sorát a Microsoft konferenciája nyitja ma délután 4 órakor, amit természetesen élőben is streamelnek (velünk itt követhetitek). A csapat komoly munícióval készül, hogy kihasználja a rivális Sony késlekedését, akik a Paris Games Week október végi időpontjáig várnak a bejelentések újabb körével. Olyan címekre is számíthatunk, amiket nem láttunk az E3-on, pedig komoly horderejű projektekről van szó, köztük a Remedy rendkívül ambiciózus Quantum Breakjével, aminek nem kizárt, hogy a megjelenési dátumát is megismerhetjük. Ott lesz a Platinum sárkányos-szörnyes játéka, a Scalebound, és nem maradunk Crackdown nélkül sem, szinte biztosan láthatunk némi játékmenetet.

Másnap, szerdán délelőtt tíz órára időzítette az előadását az EA (amiről itt közvetítünk élőben), akik nem valószínű, hogy új játékokat mutatnak majd meg, viszont sokkal többet fogunk látni a nem túl rég leleplezett címekből. Az már biztos, hogy alaposabban szemügyre vehetjük a Need for Speedet, ami kipróbálható is lesz a kiállításon, nézhetünk majd egy kis FIFA 16-ot, Mirror’s Edge Catalystet, Plants vs. Zombies: Garden Warfare 2-t, és nagy összegeket tennénk a Star Wars Battlefront feltűnésére is, aminek kapcsán mondjuk örülnénk a nemrég leleplezett játékmód bemutatójának is.

Nem marad otthon az Activision-Blizzard sem, szerda délben villant egy előadást a Blizz (erről itt fogunk közvetíteni), ahol valószínűleg a Starcraft II: Legacy of the Voidé lesz a főszerep, de az Overwatch, vagy akár a Heroes of the Storm kapcsán is bejelenthet valamit a cég. Warcraft-témában viszont itt ne várjunk sokat, hiszen a Hearthstone legújabb kiegészítőjét nemrég leleplezték, a World of Warcraft következő expanziójának bejelentése pedig egy külön előadás témája lesz (amit majd itt követhettek a GSO-n is), a WoW-rajongóknak csütörtök este hat órától kötelező Kölnre szegezniük a tekintetüket.

A Mafia III délután 2 órai leleplezése mellett egy másik programpont, amire érdemes felkészülni, a Call of Duty előadás lesz (a GSO liveblogja itt), ugyanis néhány pro gamer kezei között láthatjuk villogni az idei részt, a Treyarch műhelyében készülő Black Ops III-at. Emellett azt is megmutatják nekünk, mi mindennel készülnek, hogy az esport-szcénában is népszerűvé tegyék a sorozat aktuális részét. Minderre szerdán, este hét órakor kerül sor.

Tehát összefoglalva, a program így alakul majd:

Agususztus 4, kedd:

16:00 - Microsoft sajtókonfrencia

Augusztus 5, szerda:

10:00 - Electronic Arts sajtókonferencia
14:00 - Mafia III bejelentés
12:00 - Blizzard sajtókonferencia
19:00 - Call of Duty Black Ops III esport-előadás

Augusztus 6, csütörtök:

18:00 - World of Warcraft kiegészítő bejelentés

Meglepetések persze mindig beüthetnek, így mindenképpen kövessétek nyomon a Gamescom történéseit a GSO-n, aminek a legkönnyebb módja, ha az alábbi bannerre, vagy erre a linkre klikkeltek. Ti mit vártok a legjobban a Gamescom kapcsán?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)