GameStar Live Season 03 Episode 28 felvételről

Chavalier 2011. december 23. 19:09

Ahogy azt megígértük, valóban rendhagyó adással vettünk búcsút az óévtől.

Minden szempontból különleges 2011 utolsó GameStar Live adása, ugyanis ebben a formában többé nem valószínű, hogy találkoztok vele. Jövőre több tartalommal térünk vissza, és nem csak egy alkalommal a héten, de erről bővebben aDaM beszél majd a videóban.



Újra megtekinthetitek - akár többször is - a múlt heti PlayIT rendezvényről készült beszámolónkat, valamint azt, hogy miként próbáltunk rendet rakni asztalainkon még az adás előtt.
Számunkra a legkedvesebb a kibővített kérdezz-felelek volt, hiszen ezúttal Gyu és mazur megszokott párosához csatlakozott EndreMan, aDaM, Mocsy és jómagam is. Előre szólok, hogy a felvétel közben elfogyasztott pezsgő mennyisége semmiféle hatással sem volt egyikünk hangulatára sem, ugyanolyan komolyak és professzionálisak voltunk, mint mindig.



Volt játékteszt is, kinectes, ráadásul tényleg szórakoztató, ám a remekül sikerült felvétel ára egy szétvert stúdió, és egy kórházban kikötött RG volt. Hivatalos források szerint nincs összefüggés a két eset között.

A hibás hang miatt elnézést kérünk. Jó szórakozást és kellemes ünnepeket!

 

Címkék: gstv, gamestar, gamestar live, felvétel, playit, beszámoló, játékteszt, kérdezz-felelek


GameStar Live Season 03 Episode 28 felvételről - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
arannti (2011. december 31. 12:56)
Adama admirális (8/10)
Nagyon jó volt ez az adás.
15
ManyMan (2011. december 27. 18:26)
Jack Bauer (10/10)
Jó kis adás!
14
Mr.Rowland (2011. december 26. 17:23)
Adama admirális (8/10)
...válasz DroneZ 10. kommentre:
 
Jól mondod!
Azon röhögtem nagyon amikor aDaM célba dobást gyakorolt a
NFS Run-nal és Mazur beszólt, hogy azt vissza kell adni
13
Dragonproof (2011. december 25. 05:27)
Inaktív)
Ez egyszeruen zsenialis resz volt
12
sander46 (2011. december 24. 20:09)
Adama admirális (8/10)
Már bocsánat de Ender hova lett ??? se arénában se itt...
11
DroneZ (2011. december 24. 19:15)
Adama admirális (8/10)
A legjobb videók mindig azok ahol a GS belső életéből spontán kerülnek felvételre. Ezeket mindig szívesebben nézem :DDD
10
CLAIRVOYANCE (2011. december 24. 12:41)
John Locke (7/10)
Köszi GameStar!
9
JimmySmog (2011. december 24. 12:04)
Jack Bauer (10/10)
Nagyon jó volt ez az adás! Kíváncsian várom az átalakult Live-ot, addig is Kellemes Ünnepeket!
8
sippi17fd (2011. december 24. 00:52)
John Locke (7/10)
Kár h a hangal volt némi probléma,de ettől függetlenül tényleg jó volt...egyébként hogy ha az a The Run PC-s lett volna én kikukázom
7
HZ (2011. december 23. 21:47)
Adama admirális (8/10)
Necreon kommentjét még beolvasták, de az én kérdésem voltl az utolsó, ami be lett olvasva a Live-ben...megtisztelve érzem magam...várom a Hypot, biztos jó lesz, de azért hiányozni fog a Live is...Kellemes karácsonyt és boldog, GS-ekben gazdag új évet mindenkinek...
6
Hunter_GS (2011. december 23. 20:40)
Jack Bauer (10/10)
Végre, a régi GSTV-k hangulatát idézte ez a beszélgetés, mosolyogtatok, röhögtetek, mi is élveztük ti is.
Kicsit IGN illata van az új műsor struktúrának (GS Hype, csak Jessica Chobot GS változat ki lesz... :P :D). De nagyon várom, titkon reméltem, hogy valaki elő áll ilyesmi műsorokkal.
Én nagyon szerettem a Live ezen formáját is, elsőt is láttam utolsót is, és tényleg nagyon várom az új kánszepsziőt.
RG-nek pedig mindenképpen jobbulást

Mindenkinek Boldog karácsonyt, kellemes ünnepeket boldog újévet Bejgli mérgezést.
5
kulkris (2011. december 23. 20:29)
Dr. Gregory House (9/10)
Tényleg jó, de nagyon zúg, recseg, ropog sajnos.
4
vm93 (2011. december 23. 20:07)
Dr. Gregory House (9/10)
"Endregyógyintézet"...
hát ez kész
3
Munyos (2011. december 23. 19:54)
Dr. Gregory House (9/10)
Ez volt a legjobb gs live mióta van !!
2
97000 (2011. december 23. 19:42)
Adama admirális (8/10)
Az eddigi egyik legjobb GameStar Live!
1
Oldal: 1 |

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix