Hirdetés

Megjelent a 2014/04-es GameStar

|

Címlapon a The Incredible Adventures of Van Helsing II, teljes játékunk a The Incredible Adventures of Van Helsing. Péntektől keresd az újságosnál.

Hirdetés

Halál a szörnyekre! Akár ez is lehetne az áprilisi GameStar mottója, hiszen nem elég, hogy elsőként teszteltük le az utóbbi évek egyik legjobb hazai fejlesztésű játékának folytatását, hanem még ajándékba is adjuk az első részt. Steames kiszerelésben, ahogy azt már megszokhattátok, és magyar felirattal. 

A The Incredible Adventures of Van Helsing II minden területen felülmúlta elődjét, nem csak jobb lett, hanem nagyobb, hosszabb és tartalmasabb is, mint az Daev és Nightwolf stúdiólátogatással és interjúkkal egybekötött 8 oldalas tesztjéből kiderül. S ez még csak az első abból a huszonegy játékból, amelyet górcső alá helyezve vetkőztettünk pőrére és vizsgáltunk meg tüzetesen.

Vegyük például a The Elder Scrolls Online-t, amely akkora falatnak bizonyult, hogy most még nem is kapott százalékos értékelést, majd csak három lapszámmal később, addig viszont Eprespuszedlee módszeresen beszámol mindarról, amit a szerény kezdetektől a félisteni magasságokba vezető úton megtapasztal.

Ennél egyszerűbb dolga volt mazurnak az Infamous: Second Sonnal, amely a széria eddigi legjobb darabjaként újabb érv lehet a PS4 mellett, ahogy a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes is. Igaz, hogy multiplatform, de a Sony új konzolján muzsikál a legszebben, ráadásul olyan megoldásokat mutat be, amelyek láttán még inkább várjuk a teljes értékű The Phantom Pain-t. Csak ne lenne olyan rövid...

Ezeken kívül is találtok még teszteket szép számmal: zombiszecskázó nindzsától (Yaiba: Ninja Gaiden Z), függőséget okozó kártyajátékon (Hearthstone), körökre osztott stratégián (Age of Wonders III), valamint HD-sített kézikonzolos címeken (Batman, Castlevania) keresztül az elmúlt évek legjobb agymenésével (Goat Simulator) bezárólag. Sőt az utóbbi hatására utat talált magának Kult rovatunkba egy olyan összeállítás Stöki tollából, amely hasonlóan elmeroggyant alkotásokat mutat be.

Ha már Kult, akkor E-sport, egy újabb állandó rovat a GameStar hasábjain, amit ezúttal a Varsóba elszabadult Mocsy jegyez. A lengyel fővárosban rendezték meg a Wargaming Grand Finals 2013-14-et amelyre Magyarországról csak a GameStar különítményét hívták meg. Grandiózus, látványos és tanulságos (a Wargaming számára is) esemény volt. Feltétlenül nézzétek meg a helyszínen készült videókat, ha eddig nem tettétek volna.

Hardverrovatunkban ezúttal a szűkre szabott büdzséhez ajánlunk videokártyákat a középkategóriából, megoldást kínálunk a gépházból kiszűrődő zajok problémájára, valamint eláruljuk, hogy mi változik a DirectX 12 jövőre várható megjelenésével.

Kis híján elfeledkeztem róluk, de végül csak nem ússzátok meg, azokat a sorokat is kénytelenek lesztek végigolvasni, amelyekben az előzetesekről esik szó. Ilyen a Child of Light, amely miatt Grath Londonban járt, és hagyta magát elvarázsolni. De nem csak ezt próbáltuk ki megjelenés előtt, hanem az első zombis MOBA-ként beharangozott Dead Island: Epidemic és a minden korosztálynak ajánlható The Last Tinker: City of Colors bétáit. Végül, de nem utolsósorban összeszedtük mindazt, amit tudni érdemes az Arkham széria lezárásának szánt Batman: Arkham Knightról, valamint a Tropico 5-ről.

 

Teljes játék - The Incredible Adventures of Van Helsing (steames, magyar felirattal)

Hosszú idő után újra hazai fejlesztésű teljes játékot adunk a GameStar mellé, mégpedig a Neocore Games Van Helsing trilógiájának egy hónap híján egyéves nyitó darabját. Meglehetősen friss portékáról van tehát szó, amelyik a Diablo uralta kategóriában versenyez, ráadásul nem esélytelenül. Picit gótikus, még inkább steampunk, de legfőképp kelet-európai. Értem ezt sajátos bájára és humorára is. Dudu - tudjátok, ő rakja össze nektek minden hónapban a DVD-t - néhány napja már részletesen kifejtette, hogy miért jó választás a The Incredible Adventures of Van Helsing, no meg milyen komponensek kellenek ahhoz, hogy a gépünk jól vegye ezt az akadályt is. Ezért aztán további szócséplés helyett a gamestar.hu/vanhelsing aloldalra terelnélek benneteket, ahol a DVD papírtokjára ragasztott matricán szereplő egyedi kódot beváltva juthattok hozzá a vámpírvadászat örömeit kínáló Steam-kódhoz. Jó szórakozást!

Extra ajándék - Delta Vision kedvezmény

Ahogy az elmúlt félévben, úgy most is levásárolhatjátok a GameStar magazin teljes árát, azaz 1995 forintot a Delta Vision üzleteiben. Közel félezer kiadványból válogathattok a fantasytől a horrorig, illetve a sci-fitől a mangákig. A kedvezmény felhasználásának részleteit a gamestar.hu/deltavision aloldalon találjátok.

BÖNGÉSZDE

Meet tha Team

Aréna

Hírek

Előzetes

Batman: Arkham Knight

Child of Light

Tropico 5

Dead Island: Epidemic

Godus 2.0

The Last Tinker: City of Colors

Teszt

The Incredible Adventures of Van Helsing II

The Elder Scrolls Online

Infamous: Second Son

Metal Gear Solid V: Ground Zeroes

Yaiba: Ninja Gaiden Z

Hearthstone: Heroes of Warcraft

Age of Wonders III

Batman: Arkham Origins Blackgate - Deluxe Edition

Castlevania: Lords of Shadow - Mirror of Fate HD

Goat Simulator

BioShock Infinite: Burial at Sea - Episode Two

Battlefield 4: Naval Strike

Dead Nation: Apocalypse Edition

Might & Magic X: The Falcon & The Unicorn

Blackguards: Untold Legends

Nokia Modern Mayor

Shelter

Surgeon Simulator

Trials Frontier

Star Wars: Assault Team

Smash Hit

Játékvásárlási tanácsadó

Hardver

Hírek

Így építsünk zajtalan PC-t

GTX 750 Ti variációk - megfizethető teljesítmény a középkategóriában

DirectX 12 - mire számítsunk?

Piactér

Vásárlási tanácsadó

Kult

Játékpszichológia - a horrorjátékok pszichológiája

E-sport - Wargaming Grand Finals 2013-14

Wtf játékok - kecske, borz, medve - mi jöhet még?

Szabad(a)játék

Visszapillantó

Másvilág

Film: A LEGO kaland

Sorozat: True Detective - A törvény nevében

Könyv: Lisa Smedman - A hívek felemelkedése; Robert Kirkman/Jay Bonasinga - The Walking Dead - Élőhalottak: A kormányzó bukása I.

Zene: Combichrist - We Love You; The Hard Way - The Hard Way; LOUDER - The Prophet; Subscribe - The moment will soon be gone; Laibach - Spectre; Donato Nozzi & Nuel - The Aquaplano Sessions; Ben Frost - Aurora

Akkor még egyszer emlékeztetőül... 6 előzetes, 21 teszt, 5 videoteszt és a magyar felirattal ellátott steames The Incredible Adventures of Van Helsing teljes játék vár rátok a 2014/04-es GameStar magazinban. Keressétek április 18-tól az újságárusoknál The Incredible Adventures of Van Helsing II címlappal. Előfizetőink pedig kis szerencsével már ma megtalálhatják a postaládában.

 

 

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)