Hirdetés

GameStar szavazás - ezeket szerettétek 2012-ben

|

Az idei első GameStar magazinban lehetőségetek volt kiválasztani 2012 legjobbjátékait. Most megmutatjuk, hogy miket szerettetek tavaly.

Hirdetés

Aki azt állítja, hogy az elmúlt évben nem történt semmi említésre méltó, az jobban teszi, ha elmegy kekszet kapálni. Persze amíg nem dugja elő az orrát a következő konzolgeneráció (az év végén debütált Wii U nem next-gen, bárhogy is próbálja azt a Nintendo velünk elhitetni), addig a játékok grafikai fejlődése csak apróbb lépésekben haladhat a régóta várt ugrások helyett. Viszont ma már saját egzisztenciával rendelkező, harmincas, negyvenes éveikben járó veterán játékosok – nem utolsósorban a Kickstarter-őrület révén – képesek voltak megfelelő keresletet teremteni az olyan elhanyagolt műfajok számára, mint az űrstratégiák vagy az űrszimulátorok. Továbbá a folytatások és a licencelt termékek túlsúlya jottányit sem mérséklődött az elmúlt évben. 

Maguk a játékosok is kerülik a kockázatot – nem csak a befektetők –, ha a pénztárcájukról van szó, amint a december utolsó heteiben a GameStar Online-on megtartott szavazásból is kiderült. Huszonkét kategória általunk meghatározott jelöltjei közül lehetett választani, s ezzel a lehetőséggel több ezren éltek is.

Íme tehát a GSO olvasók (vagy ti) toplistája, indulhat a vita a kommentek között, de szerintünk nincs rossz ízlésetek...

TOP kiadó: Ubisoft

A dobogó legfelső fokát előzetes kalkulációnknak megfelelően Európa vezető kiadója (41,47%) foglalta el. A Far Cry 3 és az Assassin's Creed III révén bebizonyította, hogy a franciák nem csak ahhoz értenek, hogyan kell vendégül látni egy megszálló sereget.

Activision Blizzard - 14.9%
Bethesda - 18.3%
Capcom - 0.51%
Electronic Arts - 10.99%
Konami - 0.4%
Namco Bandai - 0.79%
Square Enix - 4.48%
Take Two (2K Games + Rockstar) - 8.16%

TOP fejlesztő: Ubisoft Montreal

A kiadók között kiütéssel diadalmaskodó Ubisoft montreali szekciója (34,5%) bizonyult a legjobbnak – nagy utat járt be az alapítása óta eltelt 15 év alatt.

343 Industries - 2.04%
Arkane Studios - 6.18%
BioWare - 18.92%
Blizzard - 12.41%
Firaxis - 2.21%
Gearbox - 5.04%
IO Interactive - 1.64%
Rockstar - 11.33%
Telltale - 5.61%
Thatgamecompany - 0.11%

 


TOP akció: Assassin's Creed III

A bostoni teadélutánból függetlenségi háborúvá terebélyesedett konfliktusba ágyazott sci-fi a szavazaitok 39,13 százalékára volt jó, így az Assassin's Creed III-é az elismerés.

Darksiders II - 4.06%
Dishonored - 19.68%
Ghost Recon: Future Soldier - 2.11%
Hitman: Absolution - 9.62%
Lollipop Chainsaw - 0.83%
Max Payne 3 - 14.62%
Prototype 2 - 1.83%
Sleeping Dogs - 5.45%
Spec Ops: The Line - 2.67%

TOP FPS: Far Cry 3

A Ubisoftnak hosszas próbálkozás után sikerült végre kerek egésszé gyúrnia az egyes játékelemeket, és egy pimasz húzással már azelőtt sztárt faragnia az íjból mint fegyverből, mielőtt azt a hamarosan megjelenő Crysis 3 megtehette volna, ezzel a Far Cry 3 (53,4%) lett a befutó.

Borderlands 2 - 15.65%
Call of Duty: Black Ops II - 15.2%
Counter-Strike: Global Offensive - 5.23%
Halo 4 - 6.12%
Syndicate - 1.73%
The Darkness II - 2.67%

TOP szerepjáték: Mass Effect 3

2012 legjobbjait firtató szavazásunk voksait összesítve több alkalommal is belefutottunk abba a meglepő jelenségbe, hogy a legtöbbet szapult játékok rendelkeznek a legtöbb támogatóval. Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy a hangos kisebbség csinálja a patáliát, különben aligha fordulhatott volna elő, hogy az év legrosszabb befejezésével büszkélkedő Mass Effect 3 (47,69%) magabiztosan nyerjen a szerepjátékok között.

Diablo III - 30.51%
Dragon's Dogma - 1.94%
Final Fantasy XIII-2 - 1.82%
Kingdoms of Amalur: Reckoning - 4.55%
Legend of Grimrock - 2.05%
Risen 2: Dark Waters - 3.19%
Torchlight II - 8.25%

TOP stratégia: XCOM: Enemy Unknown

Azért nem épp a világ legrosszabb érzése leírni, hogy végre egy olyan évet tudhatunk magunk mögött, amikor igazi finomságok közül csemegézhettek a Napóleonnal felérő önjelölt tábornokok, világmegmentők és zsarnoki hódítók. Mégis az elsőként végzett XCOM: Enemy Unknown (38,49%) helyezésére büszkék vagyunk, és persze rátok is érte.

Civilization V: Gods and Kings - 15.18%
King Arthur II - 13.36%
Panzer Corps: Africa Korps - 3.22%
Sins of a Solar Empire: Rebellion - 2.73%
Total War: Shogun 2 – Fall of the Samurai - 24.04%
Wargame: European Escalation - 2.98%

TOP kaland: The Walking Dead

A The Walking Dead első évada a szavazatok 75,22 százalékát besöpörve lett 2012 legjobb kalandjátéka. Nincs is több kérdés, nálunk is egyértelműen ez volt a tavalyi év nyertese ebben a kategóriában.

TOP kaland (1594)
Catherine - 4.58%
Deponia - 3.58%
The Dark Eye: Chains of Satinav - 4.89%
The Testament of Sherlock Holmes - 8.97%
Yesterday - 2.76%

TOP platformer: LEGO The Lord of the Rings

Bár mi a Skylanders: Giants-et sokkal magasabb helyre soroltuk volna, mint ti, és a New Super Mario. Bros U sem forgatta fel fenekestül az életünket, de azért gratula a Lego The Lord of the Rings (34,96%) játéknak, fröccsöntött hobbitok baktatnak a gyűrűvel, ez a király.

Epic Mickey 2: The Power of Two - 3.17% (50)
LEGO Batman 2: DC Super Heroes - 16.66% (263)
New Super Mario Bros. U - 8.55% (135)
Rayman Origins - 31.22% (493)
Skylanders: Giants - 5.45% (86)

TOP verseny: Need for Seed: Most Wanted

Ahhoz képest, hogy minden lehetséges fórumon, így a GameStar Online-on is ott ütötték a játékosok, ahol érték, mégiscsak sikerült a szavazók közel harmadának rányomnia, amikor 2012 legjobb autós játékának keresésében segédkeztek nekünk. A Need for Speed: Most Wantedet (30,3%) szerettétek, ez lett a döntés.

Dirt: Showdown - 15.8%
F1 2012 - 25.46%
Forza Horizon - 21.69%
Need for Speed: Most Wanted - 30.32%
Ridge Racer: Unbounded - 1.64%
WRC 3 - 5.1%

TOP MMO: Guild Wars 2

Biztosak voltunk benne, hogy a két legnagyobb fajsúlyú versenyző, a WoW: Mists of Pandaria (29,1%) és a Guild Wars 2 (50,3%) között dől majd el az elsőség sorsa, de a különbség elég nagy lett, nem? Mondjuk a Guild Wars 2 abszolút megérdemli a sikert.

PlanetSide 2 - 6.47%
TERA - 7.41%
The Secret World - 6.78%
World of Warcraft: Mists of Pandaria - 29.06%

 

TOP sport: FIFA 13

Mi más is lehetne a győztes egy ilyen felvezető után, mint a FIFA 13, amire olyan arányban érkeztek a szavazatok, amivel a legtöbb politikai párt a legnagyobb nyugalom mellett alakíthatna kormányt anélkül, hogy alkudozásra kényszerülne potenciális koalíciós partnereivel. Van azonban egy tippünk, ami előrevetíti, hogy legközelebb már nem fog olyan könnyen összejönni az az 57,3 százalék - FIFA 13, az olvasók köszöntenek téged.

FIFA Street - 6.11%
London 2012 - 5.92%
NBA 2K13 - 13.63%
NHL 13 - 5.92%
PES 2013 - 11.13%


TOP verekedős: Street Fighter X Tekken

Ritka jó évet zártak a műfaj rajongói, hiszen nem kevesebb, mint hat említésre és nevezésre érdemes versenyző sorakozott fel a szavazataikért viaskodva. A Street Fighter X Tekken (29.81%) lett az aranyérmes, nem fogunk tiltakozni, mert gyenge az ütőerő.

Dead or Alive 5 - 18.3%
SoulCalibur V - 14.3%
Tekken Tag Tournament 2 - 20.03%
Virtua Fighter 5: Final Showdown - 2.73%
WWE '13 - 14.84%

TOP indie: Deadlight

Egy évvel korábban bekötött szemmel, hátrabilincselt kézzel, fél lábon a jégen egyensúlyozva is ki tudtuk volna nyögni egy fazéknyi forralt bor benyakalása után, hogy Mncrft... vagy valami hasonló. A kategória legjobbjának mégis inkább a hangulatos, mint kiváló Deadlight bizonyult a voksok 41,9 százalékával. A nép szólott.

Dear Esther - 10.37%
Mark of the Ninja - 23.83%
Sine Mora - 20.88%
Spelunky - 3.01%

 

TOP grafika: Far Cry 3

Ha létezik kategória, aminek alakulását ténylegesen csak az ízlés határozhatja meg, akkor az a legjobb látványé. Ti vagytok az urak, és a Far Cry 3 nektek köszönhetően szerezte meg az első hely megszerzéséhez szükséges 42,8 százalékos szavazati arányt.

Assassin's Creed III - 25.14%
Borderlands 2 - 3.65%
Dishonored - 5.05%
Halo 4 - 5.95%
Hitman: Absolution - 6.51%
Max Payne 3 - 10.89%

TOP multiplayer: Call of Duty: Black Ops II

Párosan szép a jelzáloghitel. Addig jár a korsó a kútra, míg kettő lesz belőle. Valamint számtalan hasonlóan (nem) szellemes mondás utal arra, hogy egyes dolgokat talán jobb mások társaságában művelni. Az egyetlen más kategóriában sem diadalmaskodó Call of Duty: Black Ops II (25,45%) behúzott végre egy aranyat ezen a fronton. A verseny mindazonáltal végig szoros volt.

Borderlands 2 - 19.18%
Call of Duty: Black Ops II - 25.45%
Counter-Strike: Global Offensive - 15.62%
Diablo III - 20.39%
FIFA 13 - 6.33%
Halo 4 - 7.84%
Torchlight II - 5.19%

 

TOP PC exkluzív: Diablo III

Ezen a nem elhanyagolható fronton a Diablo III lett a befutó 37,2 százalékos támogatottsággal, nagyon nem is lepődtünk meg ezen.

Civilization V: Gods and Kings - 4.88%
Guild Wars 2 - 23.12%
TERA - 3.49%
The Secret World - 3.31%
Torchlight II - 8.01%
Total War: Shogun 2 – Fall of the Samurai - 9.75%
World of Warcraft: Mists of Pandaria - 10.23%

TOP PlayStation exkluzív: The Journey

A búcsúra készülő platformok nem szűkölködtek exkluzív címekben, ám igazán emlékezeteset csak elvétve sikerült durrantaniuk. Nem véletlen, hogy a kizárólag a Sony asztali konzoljára megjelent dobozos alkotások közül egynek sem sikerült dobogóra verekednie magát. A The Journey a szavazók 31,56 százalékának jelentett sokat, nem is lehet ezzel vitatkozni.

LittleBigPlanet Vita - 8.67%
Mortal Kombat Vita - 18.83%
PlayStation All-Stars Battle Royale - 7.04%
Sorcery - 2.35%
Starhawk - 4.83%
Twisted Metal - 4.76%
Uncharted: Golden Abyss - 16.2%
Yakuza: Dead Souls - 5.76% 

TOP Xbox exkluzív: Halo 4

Bár mi is fejet hajtottunk a Turn 10 és a Playground szerelemgyereke előtt, alaposan meglepődtünk volna, ha a Forza Horizon elhappolja az első helyet az abszolút favorit Halo 4 (52.97%) orra elől.

Dance Central 3 - 3.24%
Fable: The Journey - 10%
FEZ - 2.43%
Forza Horizon - 22.03%
Guardians of Middle-earth - 5.88%
Nike+ Kinect Training - 3.45%

TOP Nintendo: Zombi U

Az új konzolon a harmadik helyig ugrált a New Super Mario Bros. U (21,45%), az ezüstérmet a Resident Evil: Revelations (23,35%) nyakába akaszthatjuk a túlélő horror műfajának megmentésére tett kísérletét díjazva, míg a Nintendo legjobbja a csillapodás legcsekélyebb jelét sem mutató zombilázat mérsékelt sikerrel meglovagoló Zombi U (41,5%) lett szerintetek.

Kid Icarus Uprising - 2.34%
New Super Mario Bros. U - 21.45%
Nintendo Land - 4.39%
Resident Evil: Revelations - 23.35%
The Last Story - 6.95%

TOP mobil/tablet: Angry Birds: Star Wars

Itt azért nehéz csöndben maradni, de az alábbi lista felett az Angry Birds: Star Wars győzedelmeskedni tudott 36.84%-kal. Hát, tényleg csöndben maradunk.

Baldur's Gate: Enhanced Edition - 10.51%
Dead Trigger - 3.31%
Grand Theft Auto: Vice City - 29.9%
Max Payne - 12.71%
N.O.V.A. 3 - 5.12%
The Last Express - 0.52%
The World Ends With You Solo Remix - 1.1%

Az év csalódása: Medal of Honor: Warfighter

Ti mondtátok ki az utolsó szó, nem csoda, hogy a Medal of Honor kicsit pihenni ment.

AZ ÉV JÁTÉKA: Far Cry 3

A közönségkedvenc Ubisoft szinte minden kategóriában tarolt, amiben érintett volt, ezért a beérkezett szavazatok összesítésekor már magunk is izgultunk, hogy vajon sikerül-e megkaparintania a legfontosabb trófeát is, ezzel megkoronázva az elmúlt évet. A végső megmérettetésben hamar elvéreztek a platformexkluzív címek (Halo 4, Journey), de a Call of Duty: Black Ops II és a The Walking Dead is bőven 10% alatt maradt. A dobogóhoz a Guild Wars 2 (9,32%) és a Diablo III (10,33%) került a legközelebb, de hiába hajráztak, nem sikerült nyakon csípniük a Dishonored (13,33%) illékony orgyilkosát. Az Arkane Studios gyermekének teljesítménye előtt már csak amiatt is ildomos fejet hajtani, mert nem egy bejáratott, komoly rajongói bázissal rendelkező franchise részeként lett sikeres. A végére – mondhatni papírforma szerint – a Ubisoft két kiválóságának titáni küzdelme maradt, és csupán néhány tucat szavazaton múlott, hogy kinek a fejére illeszthetjük most a koronát. Az Assassin's Creed III derekasan küzdött, a szavazatok 25,35 százaléka mégis kevésnek bizonyult a Far Cry 3-mal (26,93%) szemben, ami véleményünk szerint azért végezhetett az élen, mert szinte senkinek sem okozott csalódást egy olyan évben, amikor több szó esett a játékok befejezéséről, mint magukról a játékokról.


Az év női karaktere – Clementine (The Walking Dead)
Nem lehet nem szeretni egy olyan ártatlan kislányt, aki a zombiinvázió kellős közepén kitartóan rángatja nadrágszárunkat, hogy márpedig neki WC-re kellene mennie.

Az év férfi karaktere – Vaas Montenegro (Far Cry 3)
Az őrület definícióját soha még nagyobb átéléssel, színészi játékkal nem ismertette velünk senki. Szinte sajnáltuk, amikor végre megkaptuk az esélyt a bosszúra... Szinte.

Az év küldetése – Kick the Hornet's Nest (Far Cry 3)
Skrillex & Damian „Jr. Gong” Marley dubstep zúzására trappoltunk be egy marijuanaültetvény közepére, hogy aztán az ajándékba kapott lángszóróval mindent felperzseljünk magunk körül.

Az év easter eggje – Abstergo bázis (Far Cry 3)
A Ubisoft nem volt rest, és legnagyobb franchise-áról több alkalommal is megemlékezett a játékban. A Jason Brody szájából elhangzott „leap of faith” még finom utalás volt, ám a rejtett Abstergo bázis már annál direktebb.

f

Az év legkegyetlenebb cselekedete – A balszerencsés mázlista (Hitman: Absolution)
Valakit egy ablakon keresztül a szakadékba rántani másodpercekkel azután, hogy megtudta, mégsem szenved prosztatarákban, sok mindennek nevezhető, csak éppen keresztényi cselekedetnek nem.

Az év legrosszabb befejezése – Piros, kék és zöld (Mass Effect 3)
A túljátszott hisztivel nem értettünk ugyan egyet, ám a mindössze a robbanássorozatot követő effektek színében különböző alternatív lezárások nálunk sem nyertek volna díjat. Pardon, egyet azért mégis...

Az év művészjátéka – Journey
Stilizált grafika, varázslatos melódiák és semmihez sem fogható játékélmény; varázslatos utazás pillangószárnyakon, az újoncok rávezetése arra, hogyan kaphatnak ők is olyan szép ruhát, mint amilyenben mi kalandozgatunk minden különösebb cél nélkül, csak a felfedezés öröméért. Ráadásul a vér sem ömlik patakokban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)