Hirdetés

Mi az a GayStation?

|

Egy viszonteladó a Stockholm Pride Festival apropóján színes PS4-et kínál aukcióra, a befolyt összeggel pedig egy civiljogi szervezetet támogatnak majd. Ki nem találnátok melyiket.

Hirdetés

Bár a PlayStation 4 első körben csak fekete színben volt kapható, később megjelent a fehér (amely mint utólag kiderült, Destiny nélkül is kapható lesz), majd a The Last of Us skinnel ellátott változat is, a jövőben pedig ki tudja milyen dizájnnal jönnek még a Sony konzoljai.

Az itt bemutatott darabot egy svéd viszonteladó, a WebHallen kínálta fel aukcióra. A PlayStation 4 "GayStation Edition"-re a ma kezdődő Stockholm Pride Festival ideje alatt licitálhatnak az érdeklődők, akikből akad bőven, a konzol ára ugyanis már most ötszöröse egy standard gyári PS4-nek.

Az 500 GB-s konzol mellé négy játékot is választhatunk, az értékét azonban egyértelműen a szivárványos festés dobja meg. A cikk megírásának pillanatában a GayStation ára 17100 svéd korona, ami körülbelül 575 ezer forintnak felel meg. A licit egészen augusztus 3-ig tart, a befolyt összeget pedig tejes egészében a legnagyobb svéd LMBTQ szervezet, az RFSL kapja majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)