Hirdetés

Gazdát cserélt a Big Huge Games

|

Sid Meier egykori tanítványainak stúdiója sikeresen elkerülte a felszámolást.

Hirdetés

Brian Reynolds, Jason Coleman, Dave Inscore és Tim Train. Meglehet, hogy nem mindenki hallott már ezekről az urakról, de érdemes megjegyezni a nevüket, hiszen korábban olyan játékok sikereiből vették ki részüket, mint a Civilization II, vagy épp a már évek óta folytatás után kiáltó Alpha Centauri.



Hőseink 2000-ben alapítottak Big Huge Games néven saját stúdiót, s azóta olyan játékokkal leptek meg bennünket, mint a Rise of Nations, a Rise of Nations: Throne and Patriots, a Rise of Nations: Rise of Legends, továbbá az Age of Empires 3: The Asian Dynasties. Ráadásul egy ideje már a BHG gárdáját erősíti Ken Rolston is, akit egyebek mellett a Morrowind és az Oblivion fődizájnereként ismert meg a világ.



Potenciál tehát van bennük, de a tulajdonos THQ mégis úgy ítélte, hogy a futó projektek ellenére sem érdemes megtartania ezt a csapatot, ezért eladásra kínálta. Amennyiben viszont nem jelentkezett volna egyetlen komoly vevő sem, akkor a Big Huge Games is felkerült volna a válság áldozatainak egyre bővülő listájára.



Szerencsére akadt olyan érdeklődő, akinek a szándékát pénzzel is sikerült alátámasztania, így a Big Huge Games mostantól a 38 Studios része minden szellemi termékkel, technológiával, eszközkészlettel, és a kidobásra ítélt, félkész játékokkal együtt.
A felvásárlással a 38 Studios a lehető legjobban ki szeretné használni saját fantasy IP-je (szellemi termék), a Copernicus lehetőségeit. Az online orientáltságú projekt a BHG saját fejlesztésű, konzolos és PC-s futtatásra is alkalmas grafikus motorját venné majd igénybe.

 

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)