Hirdetés

GDC 2015 - ingyenes lesz a Source 2!

|

Lezajlott a Valve GDC 2015-ös előadása, amiben cég hivatalosan is bejelentette a Source 2-t, ami sok más motorhoz hasonlóan, ingyenes lesz!

Hirdetés

A Valve megint csak trollkodott. Ahogy arra számítani lehetett, a Game Developers Conference-en, jó időben tartott előadásán nem azt a játékot jelentették be, amit nem nevezünk nevén.

Volt viszont más kellemes meglepetés. A Valve a GDC 2015-ön elmondta, hogy még idén novemberben érkeznek a Steam Machine-ek és a Steam kontroller és hivatalosan is bejelentették a Source 2 engine-t. A Source talán a világ egyik leghíresebb motorja, ami olyan játékokat hajtott meg, mint a Half-life 2 és a Counter Strike: Source, de a Valve nem osztott meg velünk túl sok mindent az új motor technikai oldaláról.

Azt viszont elmondták, hogy a Source 2 ingyenes lesz, illetve az előadás során szó volt arról, hogy mennyire fontos a cégnek a felhasználók által gyártott tartalom, úgyhogy a Source 2 nemcsak a fejlesztőknek szól majd, hanem a játékosoknak is, hogy „ők is részt vehessenek kedvenc játékaik fejlesztésében". A Source 2 kompatibilis lesz a Vulcannal, a korábban „Next Generation OpenGL"-ként ismert API-val.

Éppen ezért a Valve „minden tartalomgyártónak ingyenessé teszi a Source 2-t". Kifejezetten jó mostanában fejlesztőnek lenni, mert az Unreal Engine 4 után pár napon belül már a második nagy motor válik ingyenesen elérhetővé.

Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)