Gigabyte GO OC 2010 európai döntő - Mallorcán a GameStar is!

Matteo 2010. július 16. 00:14

Az idei GO OC európai döntőjét a helyszínről fogjuk végigkísérni, és természetesen a fontosabb történésekről ti is értesülhettek majd itt az oldalon.

Némi autókázás és repülős kalandok után a hazai GO OC versenyt megnyerő Xtreme 3D Team Hungary egyik tagja és jómagam megérkeztünk Mallorcára, ahol holnap - azaz már ma - rendezik meg az extrém tuningos versenysorozat európai döntőjét. A kétfős csapatból végül Tóth Gergő, alias toyone vehet részt a kontinens legjobbjait összetömörítő versenyen, én pedig mint a PC World és a GameStar lelkes munkatársa méterekről fogok drukkolni neki.

A szabályokról és a felhasználható hardverekről reggel olvashattok majd, a nap folyamán pedig többszöri frissítéssel jelennek majd meg a legújabb adatok, helyzetjelentések. Az Overclocking TV-nek hála élő adás is lesz a döntőről, amit akár ti is nyomon követhettek majd itt a GSO-n. Erről is lesz egy külön hír, tehát tessék sűrűn figyelni a főoldalt, aki pedig minden percét élvezni akarja a versenynek, készítsen be üdítőt és popcorn-t, hosszú nap elé nézünk ugyanis. Az elsődleges cél, hogy a TOP 10-ben végezzünk, tehát legalább ezért tessék drukkolni Gergőnek, aki nagyon elszánt, ellenben nagyon fáradt is, szóval minden apró biztatásra szüksége lesz.

Ha péntek, akkor tehát GO OC 2010 európai döntő! Hajrá magyarok!

Címkék: gigabyte, gooc, tuning, verseny, overclock, folyékony nitrogén, gulftown, core i7, intel, kingston, hardver


Gigabyte GO OC 2010 európai döntő - Mallorcán a GameStar is! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Vendetta (2010. július 21. 08:51)
Jack Bauer (10/10)
Hajrá magyarok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
22
zsolti971 (2010. július 16. 19:43)
Jack Bauer (10/10)
Nizam (2010. július 16. 12:38)
Inaktív)
Mallorca de jó is lenne odamenni
20
Henks (2010. július 16. 11:42)
Inaktív)
Hajrá Gergő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
19
Betaloc (2010. július 16. 10:40)
Inaktív)
Sok szerencsét.
18
Pixi90 (2010. július 16. 10:14)
Jack Bauer (10/10)
Hajrá Magyarok...!!!
17
dani0125 (2010. július 16. 09:32)
Adama admirális (8/10)
Jó volt mallorcán nyaralni de vissza mennék
16
FreeDoomFiGhTeR (2010. július 16. 08:56)
Dr. Gregory House (9/10)
Boccs Matteo de gondolom belepillantanának a live-ba a többiek kicsit hamarabb is, és ezért linekelem: http://www.overclocking-tv.com/live :D
15
Benczuur (2010. július 16. 08:19)
Inaktív)
...válasz timantes 12. kommentre:
 
Szervusz timantes
14
Delfingo (2010. július 16. 08:14)
Jack Bauer (10/10)
Jó lesz majd figyelek!
13
timantes (2010. július 16. 08:12)
Inaktív)
hajrá hajrá!
12
Benczuur (2010. július 16. 08:06)
Inaktív)
...válasz BeatUhse 8. kommentre:
 
Én még kiskoromban voltam ott a szüleimmel, csak sajnos már nem sok mindenre emlékszem belőle
11
Matteo_GS (2010. július 16. 07:40)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz spyffmodzone 9. kommentre:
 
Csak a te kedvedért: "Reggelt!"
10
spyffmodzone (2010. július 16. 07:21)
Inaktív)
...válasz Matteo_GS 6. kommentre:
 
Már reggel van. Egy Reggeltet, Matteo?
9
BeatUhse (2010. július 16. 06:02)
Dr. Gregory House (9/10)
Nemrégen voltam Mallorcán nyaralni , nagyon szép hely! Ajánlani tudom mindenkinek , nameg jó szórakozást Matteo ! (Csak kár hogy a spanyol népek olyan hangosan ordibálnak még este is :d )
8
slawter (2010. július 16. 01:59)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Komlol 5. kommentre:
 
Én tudom mi lehet a kedvenc hangja Egy tuningolt VGA kattogása, hmm... ( csak vicc )
7
Matteo_GS (2010. július 16. 00:53)
Dr. Gregory House (9/10)
Hát srácok, a Jó éjt! most elmarad, mert én is dög fáradt vagyok, de ígérem, egyszer én írom majd meg.
6
Komlol (2010. július 16. 00:45)
Inaktív)
Nem pluszmunkát akarok Matteonak, csak ha esetleg úgyis errejár és ráér, akkor linkelhetne mondjuk pár zenét, vagy valami, mert én például kiváncsi vagyok, hogy milyen zenét szeret.
5
cyclone (2010. július 16. 00:42)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Komlol 3. kommentre:
 
Akár ez is lehet jóéjt es hír ha akarod pl így: jó éjt!
4
Komlol (2010. július 16. 00:37)
Inaktív)
Tényleg jólenne egy Jó Éjt! Matteotól
Ha sokan kérjük akkor hátha.
3
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Burnout Legends (PSP Essentials)

2.690 Ft

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix