Hirdetés

Nexus Player - ilyen lesz a Google konzolja

|

A Google bejelentette a saját androidos konzolját, a Nexus Playert. Elég pofás kis darab.

Hirdetés

A Google is beszáll a konzolpiacra és kiadja a saját nyilván androidos konzolját, amit Nexus Playernek nevezett el.

A konzol elsősorban játékokra és filmnézésre való, valahogy úgy, mint az Amazon Fire TV-je. Nem titkoltan az is a szándékuk, hogy kiüssék őket a tévék alól. A Nexus Playerben egy 1.8 GHz-es Intel Azom proci van, egy giga rammal és 8 gigás tárhellyel.

A portok terén elég standard a helyzet, van egy HDMI kimenet, egy mikro-USB port, illetve, de természetesen Bluetooth-t is támogat. A Nexus Player mindössze 235 grammot nyom és jár hozzá egy hangirányítást is támogató távirányító, illetve külön megvásárolható az a kontroller, amiről már korábban is írtunk.

Az Amazonnal ellentétben a Google nem tervez - vagy csak nem mondta - saját játékokat készíteni a konzolra, inkább azokra épít majd, amik egyébként is elérhetően androidon. Természetesen tengernyi más applikáció is elérhető lesz a Nexus Playeren, illetve szinkronizálhatjuk majd a tartalmat a többi androidos eszközünkkel. Ez lényegében azt jelenti, hogy elkezdhetünk nézni egy filmet az egyik eszközön és egy másikon fejezhetjük be. Mókás.

 

A Nexus Player ára nem túl durva, összesen 99 dollárt kérnek majd érte, viszont a híresztelések szerint a külön kapható kontroller 40 dolcsi lesz. Az előrendeléseket október 17-től lehet leadni és a Nexus Player már november 3-tól kapható is lesz. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)