Hirdetés

Gran Turismo 5 PC-re?

|

Az abszurdnak tűnő gondolat a szériát fejlesztő Polyphony Digital elnöke és szellemi atyja szerint korántsem lehetetlen.

Hirdetés

A Gran Turismo olyannyira összenőtt a Sony-val, illetve a vállalat konzoljaival, hogy nagyon csekély a valószínűsége, hogy valaha is megjelenjen más konzolra. Ezt maga Kazunori Yamauchi is megerősítette a bécsi, der Standard-nak adott interjúban. Ellenben azt nem zárta ki, hogy a PC-s játékosok is részesüljenek a világ egyik legjobb autós játéksorozatának legújabb felvonásából. A cél egyértelműen a gigantius kínai piac meghódítása lenne.

kazunori.jpg


Természetesen nem csak erről szólt az említett kérdezz-felelek. Az Ashe által bemutatott Gran Turismo 5: Prologue 120 ember négyévi munkája után készült el, s a Gran Turismo 1 költségvetésének mintegy ötvenszeresét fordították rá. A sokkal több lehetőséggel bíró GT5 megjelenésére 2009. vége előtt nem kerülhet sor, ám addig sokat foglalkoznnak majd a Prologue-gal is. Az idei szezon új járművei mellett régi, komoly kultusszal bíró négykerekűekre is számíthatunk, például a Ferrari istállójából.

granturismo1.jpg


Érdekes, hogy míg a GT2 esetében két napig tartott egy-egy autó digitalizálása, ez most 180 napot vesz igénybe. Ősszel számíthatunk egy nagyobb update-re, amelynek köszönhetően a játékosok közösségi életet élhetnek a beépítendő "előszobának" köszönhetően. A játék hálózata közelebb hozhatja egymáshoz a játékosokat és az autógyártókat, akik itt mutathatják be az új modelleket. Előreláthatóan ezzel egyidőben kerül sor a sérülésmodell beépítésére is. Yamauchi szerint itt is a szokásos (értsd: magasan kiemelkedő) Gran Turismo minőségre törekednek, vagyis nem csak optikai jelentősége lesz a sérülésnek, hanem a vezetési tulajdonságokat is befolyásolja. A hitelesség érdekében töréstesztek adatait is felhasználják.

granturismo2.jpg


Dinamikus időjárás implementálására csak ez után kerülhet sor. Nincs tervbe véve, ám nem zárja ki, hogy a korábbi részekhez hasonlóan használt autókat vásárolhassunk. A megkeresett pénzt illetve autóinkat átvihetjük majd a GT5-be, ám azt még nem tudni, hogy a Prologue vásárlói kapnak-e bármiféle kedvezményt a teljes változat megvásárlásakor. Forma-1 versenysorozat nem biztos, hogy bekerül, ám szeretnének ilyet is csinálni. A Tourist Trophy révén szereztek kellő tapasztalatot, így már csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek kétkerekűek a teljes változatba. Arra a kérdésre, hogy a Polyphony fejlesztene-e valami mást versenyjátékokon kívül, Yamauchi úgy válaszolt, hogy álma lenne egy szerepjáték.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)