Grand Theft Auto: Episodes From Liberty City - Késik a PS3-mas és PC-s megjelenés

Kapcsolódó játékok: GTA: Episodes from Liberty City

Vakka 2010. március 19. 09:42

Két héttel eltolták a GTA IV epizódok PC-s, illetve PS3-mas megjelenését

Jócskán lemaradva az Xbox 360-as változatokhoz képset az eredeti tervek szerint március 30-án jelent volna meg PC-re és PS-ra aThe Lost and The Damned és a The Ballad of Gay Tony DLC-ket összefogó GTA: Episodes from Liberty City csomag. Mondom, az eredeti tervek szerint.

Mert a Rockstar most sajnálattal közli, hogy a Sony Europe felhívása nyomán pár apróbb változtatást kellett eszközölni a PAL-régiónak, így az Európának szánt PS3-mas verzión, így március 30. helyett Amerikában április 13-án, míg mindenütt máshol április 16-án lehet számítani a megjelenésre. A Rockstar gyorsan hozzátette, hogy a változtatások nem fogják csorbítani a GTA: Episodes from Liberty City élvezeti faktorát, nem változtatnak a játékmechanizmuson, és nincs közük holmi korhatár-besorolási követelményekhez. Hogy az európai baki miatt miért szívnak a tengerentúlon is azt a választ kaptuk, hogy minden játékost egyszerre, azonos feltételek mellett szeretnék beengedni a multiba és elindítani a ranglétrákon. Tehát várunk.


Jövök ahogy tudok nyuszifül!

    Pro:
  • Jó párbeszédek
  • kidolgozott karakterek
  • GTA IV világ
    Kontra:
  • Games for Windows Live kell a mentéshez
  • kemény gép kell hozzá
87

Címkék: grand theft auto, Episodes from Liberty City, késés, csúszás, Xbox 360, Akció


Grand Theft Auto: Episodes From Liberty City - Késik a PS3-mas és PC-s megjelenés - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | következő... |
Szergej55 (2011. szeptember 26. 15:57)
Adama admirális (8/10)
Ja, és: konzolosoknak csak csönd, ha már körülöttük forog lassan az egész GTA.
123
Szergej55 (2011. szeptember 26. 15:56)
Adama admirális (8/10)
Kipróbálom lassan ezt is, de még csak a GTA4-nél tartok. XD
122
Wolvi (2010. március 20. 20:47)
Inaktív)
...válasz NONO1992 93. kommentre:
 
Gratulálok,bebizonyitottad hogy helyed van a Gyengeelméjű konzolbu.zik csarnokában!gandalfff büszke lenne rád
121
maximus88 (2010. március 20. 14:02)
Inaktív)
...válasz KaraHUN 117. kommentre:
 
nem! xboxra már régen van
120
mosi19 (2010. március 20. 12:34)
Inaktív)
A motoros kieget várom jobban mint a másikat sokkal jobban bejött videótesztek alapján.
119
NONO1992 (2010. március 20. 11:44)
Inaktív)
...válasz Qbász 102. kommentre:
 
PC-n is játszok Multiplayert!!!! Most vettem HD5770-et!
118
KaraHUN (2010. március 20. 09:34)
Inaktív)
csak Ps3 konzolra van ??
117
H4RDCore (2010. március 20. 08:57)
Adama admirális (8/10)
Pedig már nagyon vártam a 30-át. Meg is rendeltem, de akkor ez nem akkor jön. Tűrhető, de miért mindig két hetet késik a gta iv ?
116
R0g3r (2010. március 20. 08:55)
Inaktív)
Ez még tűrhető!
115
Mazeek1987 (2010. március 20. 08:24)
Inaktív)
Szerintem királyabb lesz mint az alapjáték,több erőszak és beszólás lesz benne motoros bandától várható részeges balhézgatások stb
114
Mazeek1987 (2010. március 20. 08:23)
Inaktív)
...válasz zaugheek 111. kommentre:
 
Hát igen jólenne 1 magyarosítás,mert azok a szövegek nagyon ott vannak
113
lacyboy93 (2010. március 20. 06:57)
Jack Bauer (10/10)
király lesz legalább annyira mint az alapjáték
112
zaugheek (2010. március 20. 00:17)
Inaktív)
Ja és nem tudja valaki hogy a magyarosítás mikor érkezik a GTA IV-hez?Vagy csak sörözik a csapat?Jó lenne már Little Jacob szövegeit magyarban olvasni :D
111
zaugheek (2010. március 20. 00:14)
Inaktív)
Nagyon fog ütni ez a game..A IV-et kb 3x vittem végig.(Harmadszor moddingolva DC cipőtől Reventón Lamboig és ENB graphics-ig minden játszott)Egyszó mint száz megunhatatlan a GTA IV.Elismerés a fejlesztőinek.(Ja és a concept-artworkök is bámulatosak....(Y)) A Ballad of Gay Tony-t meg is venném eredetiben de nincs netem az meg kell hogy aktiválni tudjam...ennyi a baj csak.Megéri a pénzét egyébként...simán :D.
110
3err0r (2010. március 19. 22:35)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Qbász 102. kommentre:
 
nenene... ne is szólj a begyepesedett konzoloshoz... megijed, aztán végigszpemmeli az egész oldalt... a Discovery-n láttam dokumentumfilmet az ilyen fajta... őőő... humanoidokhoz...
Psszt !

(minden tiszteletem a konzolosoké, ez "arra a fajtára" értendő)
109
3err0r (2010. március 19. 22:29)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Mithorn 107. kommentre:
 
nem nehéz kiakasztani a srácot...
108
Mithorn (2010. március 19. 22:06)
Jack Bauer (10/10)
Csak szegény Vendi néha úgy ki szokott akadni pár konzolos íráson, hogy gondoltam polgár pukkasztom picit, de szigorúan csak poénból
107
Ricsi_Gamer (2010. március 19. 22:05)
Inaktív)
Nah, sebaj...
106
Mithorn (2010. március 19. 22:03)
Jack Bauer (10/10)
persze, simán lehet.
105
skyfighter19 (2010. március 19. 21:57)
Inaktív)
...válasz Mithorn 90. kommentre:
 
Már nem azért de ha vakon gépelt akkor lehet elcsuszot az ujja és "n" helyet "m"-et nyomott
104
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | következő... |

GTA: Episodes from Liberty City

Fejlesztő: Rockstar North

Kiadó: Rockstar Games

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció, TPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Hitman 3. Contracts.
A Hitman 3: Contracts, "werk film" látható. Ahogyan a történetben egyre előbbre jutsz, úgy sorról sorra beugranak az "emlék képek". Amelyek elrugaszkodnak ugyan a valóságtól, igazságtartalmuk mégis hiteles - (hihető).

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Battlefield Bad Company 2 kiegészítő: Vietnam (csak kód)

3.590 Ft

GTA: EPISODES FROM LIBERTY CITY AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Ezt már olvastad?

Far Cry 3 - Insane Edition »