Grand Theft Auto IV - teszt

Kapcsolódó játékok: Grand Theft Auto IV

Bad Sector 2008. április 29. 12:33

Niko Bellic pontban hétfő éjjel megérkezett Liberty City-be, az „amerikai álom” városába, mi pedig azóta egyengetjük bűnöző karrierjét…

Tegnap éjjel végre színt vallott a Rockstar Niko Bellic oly régóta várt kalandjaival. A játékot a Take-Five nevű pesti szórakozóhelyen, egy Amex-Tec-Microsoft közös buli keretében tekinthettük meg, ahol dögös cicababák táncoltak és a rendezők a sok kirakott GTA poszter és igencsak alulöltözött leánykák, illetve a játék trailerei révén igyekeztek maximálisan átadni a játék hangulatát. Persze mi igazából arra voltunk kíváncsiak, hogy, hogy a Grand Theft Auto IV képes-e megfelelni azoknak a hihetetlen elvárásoknak, amelyeket a Rockstar elé támasztottunk. Az internetes sajtó szinte mindenhol „tökéletes tízzel" jutalmazta a játékot (még a szigorúságáról ismert GameSpot is), ezért szinte égtem a vágytól, hogy végre megtudjam, megérdemelt-e a dicséret özön.



„Welcome to America!"


Niko Bellic, a játék szerb főhőse nem éppen elegánsan érkezik meg Liberty City-be: egy koszos kereskedelmi hajó fedélzetéről száll le a város kikötőjébe. Hősünk katona volt, megjárta a boszniai háború poklát és most az unokatestvére, Roman Bellic hívószavára hagyta el hazáját és jött el az „a beteljesült álmok hazájába." Niko persze hamar ráébred, hogy Liberty City valósága korántsem az a tejjel-mézzel folyó Kánaán, mint amilyennek nagyszájú és mindent megszépítő rokona beállította. A „palota" valójában egy koszos, ócska kéró, a luxusprostituáltak és drága sportkocsik pedig úgyszintén hiányoznak a Roman által ecsetelt repertoárból. Nikónak hamar rá kell ébrednie: mint mindig, most is mindent neki kell saját erőből, a nulláról indulva megszereznie.

Grand Theft Auto IV - 45. kp Grand Theft Auto IV - 46. kp



A nagyváros forgatagában


Amikor Nikóval végre belevetjük magunkat Liberty City élő, lélegző forgatagába, eleinte nehezen tudjuk levenni a szemünket a minket körülvevő világról. Mivel nem túl nívós (bár még nem a legszegényebb) negyedből indulunk, az utcákon bűnözőket, drogdealereket, hajléktalanokat, prostikat, rendőröket, illetve egyszerű civileket láthatunk, amint élik mindennapi életüket.
"Eldönthetjük, hogy megkíméljük a háztetőről lógó célpontunk életet."
Az egyik sarkon három termetes feka beszélget egymással (méghozzá értelmes, folyamatos párbeszédet hallhatunk!) és ha beléjük ütközünk, akkor durván elküldenek melegebb éghajlatra. No de GTA-val játszunk, ezért gyorsan megejtjük első autólopásunkat: Niko betöri az üveget és a kocsiba beülve, a gyújtással bűvészkedve elköti a járgányt. Irány az autóút! Hopp: egy rosszul bevett kanyar, már el is csaptunk valakit. No igen: a GTA IV-ben az autók vezetése sokkal realisztikusabb, ezért külön örültem a GT5-ben vett „leckéimnek". Sokan „rossznak" is találták az irányítást, de a realizmushoz bizony hozzátartozik a komplexebb autóvezetési szimuláció is. Én miután beletanultam, nagyon élvezem, és sokkal jobban bejön, mint a régi árkádos furikázás.



„Ice cold" gyilkos?

Még sokáig ecsetelhetném a játék részletességét, illetve a város polgárainak megdöbbentően realisztikus viselkedését, de - aki tudja - az inkább tapasztalja ki saját maga. Ahogy a Liberty City csodálatából felocsúdva az első küldetésekbe belevetjük magunkat, úgy válik egyre inkább világossá, hogy a sztorin mekkora erőfeszítéssel dolgozott a Rockstar. Maga Niko sokkal inkább kidolgozott, emberibb, érdekesebb karakter, mint a korábbi GTA részek hősei. Bár kegyetlen, „ice cold" gyilkos (ahogy az egyik NPC hívja), de korábbi élete miatt lelkiismeret furdalása van és nem szívesen veti bele magát az újabb öldöklésbe. Eleinte pusztán a körülmények kényszerítő hatására cselekszik, aztán később már nincs megállás... Ahogy Liberty City alvilágába belemerül, úgy találkozik különböző színes karakterekkel: idegesítően erőszakos orosz bűnözőkkel, füvezgető raszta fekete gangsztákkal, idegbeteg maffiafőnökökkel, egy saját magát a „város megmentőjének" tituláló ex-gangsztával és sok más alakkal, akik csak bábúnak használják Nikót. Hősünknek persze ez koránt sincs ínyére és gyakran saját döntéseket hozhatunk: eldönthetjük, hogy megkíméljük a háztetőről lógó célpontunk életet, egy másik alkalommal pedig közvetlen közelről fejbe lőhetjük régi főnökünket. A sztori messze az egyik legjobb, mint amit bármelyik másik játékban láthattam (igen: beleértve még a Mafiát is...).

Grand Theft Auto IV - 47. kp Grand Theft Auto IV - 48. kp



PS3, vagy Xbox 360, ez itt a kérdés...

A forgalmazó jóvoltából egy PS3-as és egy Xbox 360-as GTA IV verziót is kaptam, így össze tudtam hasonlítani a bennük rejlő különbségeket. Igazából csak egészen minimális differenciákról beszélhetünk, de a PS3 előnyére szól, hogy az anti-aliasingnak köszönhetően kevésbé „fűrészfogas", és egy hangyányit élesebb a kép, viszont Xbox 360-on egy egész picit élénkebbek a színek. PS3-on installáláskor 5 percet várni kell, viszont játék közben kevesebbet töltöget. Az Xbox 360 tulajoknak sem kell azért aggódniuk: nem kell sokat körmöt rágni a töltögetés miatt, a különbség itt is minimális. Alapvetően egyik verzió sem „jobb", vagy „rosszabb", talán egyedül az Xbox 360 only DLC tartalmak döntik valamelyest az Microsoft oldalára a serpenyőt - már akinek ez számít persze.



„Tényleg tízes?"

Ezt kérdeztek tőlem sokan tegnap este és bizony azt kell mondanom: a játék maximálisan megérte a várakozást. Bár apró hibákat találunk benne (a fedezékbe vonulós lövöldözés picit lehetne precízebb, illetve az ellenséges MI is nagy ritkán furán viselkedik), de ezek mind-mind eltörpülnek a töménytelen innováció és élvezet mellett, amelyet ez a mestermunka okoz. Ha tízes skálán osztályoznék, én is 10/10-et adnék, de mivel nálunk a százalék dívik, ezért a nüasznyi kis problémák miatt maradjunk a 98%-ban. :)

Adios...

Videó a buliról:

 

"Első benyomások" videó a játékról:




GameStar


    Pro:
  • Az „élő-lélegző város” kifejezés elcsépelt amellett, amit itt láthatunk
  • A sztori igazi mestermunka.
  • Döbbenetes realizmus
  • A szokásos Rockstar humor most is mesterfokon
    Kontra:
  • A lövöldözés, fedezékbe vonulás most sem 100%-osan precíz
  • Apró grafikus bugok
9.8

Címkék: gta, niko, teszt, launch party, teszt


Grand Theft Auto IV - teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | következő... |
Szergej55 (2011. december 13. 21:21)
Adama admirális (8/10)
LEGJOBB!
543
Szergej55 (2011. augusztus 08. 16:21)
Adama admirális (8/10)
Eddig nekem is Niko a kedvencem az eddigi GTA szereplők közül. (Utána persze Thomas Vercetti következik )
542
Bredm1 (2011. február 09. 19:00)
Inaktív)
GTA 4ever :DD
541
Nicholai.Sokolov (2010. július 30. 18:15)
Inaktív)
Legjobb GTA !
540
tmarton98 (2010. július 16. 11:01)
Inaktív)
Nagyon jó játék
539
WJ (2010. május 05. 19:20)
Inaktív)
Elléggé életszerű ,de nem eléggé.
Majdnem megdöglessz ,de még mindig úgyanúgy jársz.
+ Sokszor van az ,hogy megyek az úton aztán az égből lezuhan az égből.
Ez minusz egy pont nálam.
538
yakovlev (2010. február 22. 19:46)
Inaktív)
tényleg vice city feeling-e van :D
537
Jaka923 (2010. január 03. 23:12)
Jack Bauer (10/10)
Megvettem Steam-en a játékot
536
E-100 (2009. december 28. 12:44)
Dr. Gregory House (9/10)
Jaka923 (2009. december 19. 10:14)
Jack Bauer (10/10)
És még nem próbáltam ki a játékot
534
danime (2009. szeptember 25. 14:33)
Inaktív)
"itt is vannak pixelek erőteljesen" XD
533
valentineblonde (2008. december 01. 19:55)
Inaktív)
...válasz 525. kommentre:
 
Kár hogy nem egy "oridzsinöl" magyar gengsztert választottak főhősül, hosszú deszkás gatyában, kapucnis pulóverben, tenornál is mélyebb hanghordozással.
532
McReay (2008. december 01. 18:14)
Inaktív)
Holnaptól biztosan tele lesz a GTA IV vidikkel a YouTube(köszönhetően az amcsi embereknek,akik már élvezhetik a PC-n ezt a tuti gamet),amin lehet majd csámcsogni,de holnaputántól eljön az EU-s videók ideje és a monitoron ki fog folyni a GTA IV ... és a szemünk is a kockulástól!

ATOM game lesz, a promóciós videókból kiindulva!
531
poolfan (2008. november 24. 16:24)
Inaktív)
császtok!
szerintetek ezen fog menni jól:
AMD Athlon 5200+
2gb RAM
Geforce 8600 GT

530
miki2990 (2008. szeptember 18. 17:12)
Inaktív)
hát elég jó de azért kikéne próbáltatni az emberekkel.nem
529
szaraz1993 (2008. július 01. 17:23)
Inaktív)
fog ez menni 1 8800 gts 512 mb-os on
528
Game555 (2008. június 30. 22:52)
Inaktív)
ez Pc re nagy sikert fog hozni tuti
527
gael (2008. június 17. 22:45)
Inaktív)
Befejeztem vegre a fokuldetest.Azt kell mondjam,az utolso centig megerte az aratA legjobb GTA eddig szerintem.
526
gerhajdu (2008. június 13. 20:53)
Inaktív)
nekem is nem tetszett annyira a San Andreas feka gengsztere, ez a borostás szerb sokkal bejövősebb. meg eleve egy európaival New Yorkban (vagy Liberty City) sokkal érdekesebb. ha ebben is vannak jó kis motorok, alig várom hogy fölpattanjak. nem gondoltam volna, hogy GTA-t valaha ennyire fogok várni, Rockstarosok nagyon tudnak valamit
525
Lucilaci (2008. június 05. 10:15)
Inaktív)
szerintem pc-n jobbak a gamek.a GTA meg kulonosen.
524
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | következő... |

Grand Theft Auto IV

Fejlesztő: Rockstar North

Kiadó: Take 2

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GTA IV vices dolgok, zúzás
gta iv vicces dolgok, véletlenek, és zuzás a kamionnal

Videó lejátszása

Grand Theft Auto 4

4.990 Ft

GRAND THEFT AUTO IV TESZTEK, ELŐZETESEK

GRAND THEFT AUTO IV AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix