Grand Theft Auto IV új infók

Kapcsolódó játékok: Grand Theft Auto IV

Chavalier 2008. január 25. 23:36

A Grand Theft Auto széria legújabb felvonása forró lázban tartja a játékosokat, melyre gyógyírként szolgálhat legfrissebb előzetesünk.

Oly sok érdekes, eleddig nem ismert részlet derült ki a türelmetlenül várt trónkövetelőről, hogy alig bírom magamba fojtani. Így hát elhatároztam magam (Igazság szerint a kincstári ostorral felfegyverkezett főszerkesztő-helyettesünk finom noszogatása is szükségeltetett hozzá.), hogy nekilátok egy méretesebb összefoglalónak, mely bármily tragikus, korántsem kényeztet majd benneteket oly feszes tempójú történetvezetéssel és szellemi sziporkák tömkelegével, mint Shifty viszonylag friss előzetese.

 


 

Az ördög a részletekben lakik
A keresztény, a muzulmán, s egyéb vallások hívei inkább alvilág, vagy pokol néven illetnék a szarvas, patás, villásfarkú hajlékát, de a bekezdés címét meghazudtolva inkább átugornám az olyan felesleges sallangokat, mint új grafikus motor, új főhős, Liberty City visszatérése, ésatöbbi, ésatöbbi. Mindezt már leírtuk korábban, és különben is, olvassátok csak el Shifty írását, ha még nem tettétek volna. Magam is tisztában vagyok azzal, hogy az ismétlés a tudás keresztanyukája, de egy olyan játék előzetesében mint a GTA IV semmi keresnivalója maffiás utalásoknak. Vagy mégis? Részletkérdés, ugorhatunk.

 

Grand Theft Auto IV - 5. kp Grand Theft Auto IV - 6. kp


A sorozat harmadik felvonásának otthont adó Liberty City szigetekre épült, melyeket metrórendszer köt össze, amit hősünk, a nem túl jóvágású, de annál karizmatikusabb megjelenésű Niko bátran használhat, ha épp nincs kéznél járgány. Nyilván nem mindennapi élmény az éppen induló szerelvényt az utolsó pillanatban elkapni, aztán fölényes mosoly kíséretében pá-pát integetni a nyomunkban loholó zsaruknak. Felteszem, nem okoz nagy meglepetést, hogy a szigetek felelnek meg a különböző városrészeknek, s méretüket tekintve elég különbözőek. A legnagyobb sziget, Algonquin körbeutazása egy gyorsjárású motorcsónakkal csak bajosan sikerülhet kevesebb, mint tíz perc alatt. A harmadik részből megismert Francis International repteret a város keleti felében találjuk. Hogy mindezt mire alapozom? Nos, a Rockstar nemrégiben bemutatott egy demót, melyben már elég sok mindent ki lehetett próbálni. A demonstárció három küldetést takart (Search and Delete, Deconstruction for Beginners, Truck Hustle), de ostoba lennék róluk bármit is felfedni, s ezúton kitenni magam a lincselést fontolgató tömeg haragjának.

 

 


 

Kapcsolati tőke
Bizony, napjainkban van valami, ami értékesebb lehet a pénznél, s ez nem más, mint az okosan kiépített kapcsolatok rendszere. Mindent könnyebb elintézni, ha van olyan ismerősünk, aki segíthet. S hogy a jó viszonyt megőrizzük, illik tisztelettel bánni embertársainkkal, nem késni a megbeszélt találkozókról, stb. A GTA IV-ben mindez kiemelt fontossággal bír majd. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen viszonyt ápolunk a játék fontosabb szereplőivel, kiktől feladatainkat kapjuk. Elmehetünk velük ebédelni, vacsorázni, úszni, bowlingozni, dartsozni, vagy egyszerűen kocsmázni. Ez utóbbi túlzott alkoholfogyasztásban csúcsosodhat ki, minek következtében Nico látómezeje elhomályosul, s nem fogunk túl sokat látni, ha ittasan ülünk volán mögé. Ha már a szereplőknél tartunk, ki kell térnem arra az apró dizájneri döntésre, mely a Rockstar szerint sokat lendít kalandunk hitelességén. A szereplők a történet folyamán több alkalommal is átöltöznek, frizurát változtatnak, esetleg valamilyen kiegészítővel (óra, ékszer, napszemüveg, stb.) dobják fel külsejüket.

 

Grand Theft Auto IV - 9. kp Grand Theft Auto IV - 10. kp


Míg felfedezzük az évek során megcsinosodott Liberty City-t, számtalan járműre tehetjük rá enyves kezünket, melyek jó részében GPS és akár fedélzeti számítógép is található. Amennyiben sikerül elkötnünk az egyenruhások valamely járgányát, a fedélzeti számítógép révén elérhetővé válik a közrend védelmére felesküdött hatóság számítógépes rendszere, ahol bárkinek utánanézhetünk, akivel összefutunk a történet folyamán. Azt említettem már, hogy vezetés közben bezúzhatjuk a szélvédőt, hogy könnyebben tudjunk tüzelni? Ilyenkor szabadon célzunk, vagyis nincs mód arra, hogy befogjuk jövendő áldozatunkat a célkereszttel. Unalmasabb perceinkben hallgathatjuk az általunk választott rádióállomások valamelyikét, s most először a sorozat történetében nem vagyunk autónk rádiójához kötve, mivel mobilunk tökéletesen ellátja ezt a funkciót is. Persze az elsődleges ok, amiért a hasznos kis készülékhez ragaszkodunk, az nem más, mint hogy a legtöbben rajta keresztül lépnek kapcsolatba velünk. Ha valamilyen okból lecsúsznánk egy hívásról, nem kell azonnal visszatölteni a küldetések után automatikusan, illetve a menedékekben szabadon elmentett játékállásunkat. Ha fontos az ügy, újra hívni fognak. Jut időnk mindenre, mivel a kedves fejlesztők megduplázták a játékbeli napok időtartamát, vagyis immáron két, a valóságban eltöltött perc tesz ki egy játékbeli órát.

 

 

Grand Theft Auto IV - 11. kp Grand Theft Auto IV - 12. kp


Végezetül, de nem utolsósorban egy jó, általatok már bizonyára ismert hírre térnék ki, miszerint a GTA IV április 29-én jelenik meg világszerte PS3 és X360 platformokra. Tekintve, hogy a Rockstar képviselőinek nyilatkozata szerint már csak a finomhangolás és a hibakeresés van hátra, gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy a megadott napon minden korábbi rekord megdől.

 


    Pro:
  • Az „élő-lélegző város” kifejezés elcsépelt amellett, amit itt láthatunk
  • A sztori igazi mestermunka.
  • Döbbenetes realizmus
  • A szokásos Rockstar humor most is mesterfokon
    Kontra:
  • A lövöldözés, fedezékbe vonulás most sem 100%-osan precíz
  • Apró grafikus bugok
9.8

Címkék: grad theft auto, gta, rockstar


Grand Theft Auto IV új infók - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
nagyjaja (2008. november 26. 19:22)
Inaktív)
Nyugodjon mindenki!!!!...........Most kaptam azt a hírt hogy Dec.3 lessz gta IV
73
nagyjaja (2008. november 26. 19:07)
Inaktív)
Nem hagyom ki ezt a nice játékot
72
beni54 (2008. július 13. 16:02)
Adama admirális (8/10)
ősszel jön
71
zoloka27 (2008. február 27. 13:56)
Inaktív)
Én rohadtul várom már a játékot.A san andreast is végigvittem 100%-osan.Nekem nagyon bejött.Csak adnák már ki.
70
Akos1994 (2008. február 07. 17:06)
Inaktív)
...válasz 63. kommentre:
 
gondolom ez nem vmi publikus demó.de akko mégis hogy játszhatot egy kis mezei gs szerkesztő vele????ha??
69
Gpety (2008. február 06. 15:34)
Inaktív)
Mivel a PC szó és annak bármilyen szinonímáját még csak meg sem említik a cikkben, ezért nem érdekel az egész, konzolt meg ne igen veszek csak a GTA IV kedvéért.
68
jericho69 (2008. február 03. 21:37)
Inaktív)
Nem. Tudom énis, hogy sokan csak azért írnak be üzeneteket, hogy fittizzen a gépükkel, de hidd el, hogy én tényleg nem értek az ilyen számítógépes cuccokhoz. Nekem úgy állították össze a gépem mások nehogy mindenféle hülyeséget megvegyek. (de ahogy elnézem ezekszerint jó a gépem )
67
POGA (2008. február 03. 20:43)
Inaktív)
...válasz 64. kommentre:
 
Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ez csak irónikus beszólás, és kérkedni akarsz a gépeddel,(mert általában ez a helyzet) vagy semmi ilyen nem volt benne és csak egy szerény kérdés....
66
szimilko (2008. február 03. 08:05)
Inaktív)
Biztosan fogsz tudni vele játszani, de mikor????? Még a konzolokra is majd 3 hónap míg kijön a game, és a PC-s verzió valószínűleg még csak ezt követően fél év mulva jelenik majd meg!!!
65
jericho69 (2008. február 02. 19:46)
Inaktív)
Sziasztok! Látom szinte mindenki arról beszél h mekkora lessz a gta4 gépigénye. Én nem értek az ilyenekhez de már kezdek énis megíjedni h nem lessz elég erős hozzá a gépem. Tudom h még semmit nem lehet tudni arról h milyen éhes lessz a játék, de azért megkérdezném h szerintetek van okom félni h nem fogja bírni a gépem?
Tulajdonságai: A64 X2 4400+ , 2Gb ram , Inno3d 8800gts oc vidkari , MSI alaplap
Szerintetek menni fog rajta a gta4? Nem lenne jó ha kiderülne h nem tok vele jáccani mert nem bírja a gépem
64
00peter00 (2008. február 02. 16:05)
Inaktív)
hol a demó ??? valaki tudja
63
szimilko (2008. február 02. 10:02)
Inaktív)
...
62
Geri993 (2008. február 01. 07:16)
Inaktív)
És a demó hol van? Azt mondtad van de hol?
61
Vendetta (2008. február 01. 04:07)
Jack Bauer (10/10)
Csak jönne már Pc-re!!!!
60
tomcsa4 (2008. január 31. 19:46)
Inaktív)
...válasz 56. kommentre:
 
Én láttam vidit róla. Aim rulz még mindig?
59
istikeboy (2008. január 31. 11:05)
Inaktív)
franko ahogy orosz akkcentussal beszel a csako.
58
Tommygun9mm (2008. január 30. 16:09)
Inaktív)
ezt már nem czeszhetik el tuti h ez lesz a kedvenc gémem
57
Zpepe (2008. január 30. 16:02)
Inaktív)
mr_zone:
Még hogyratyi az irányítás, látom még nem játszottál konzolon vele. Ezt a játékot Konzolra írják, a PC-re csak azért egy kis plusz zsebpénzért csinálják meg. Vegyél PS3-at és igérem sokkal jobban beleszeretsz a játékba.
56
szimilko (2008. január 30. 15:30)
Inaktív)
Sztem kár azon gondolkodni, hogy mekkora lesz a gépigénye, hiszen ha ápr. 29-én jön ki konzolra, akkor pc-re csak vmikor október-novemberben. A SA is csak fél évre a PS2-es verzió után jött ki.
55
CSZDragon (2008. január 30. 11:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 44. kommentre:
 
Én is. Amúgy már nagyon várom.
54
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |

Grand Theft Auto IV

Fejlesztő: Rockstar North

Kiadó: Take 2

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

GTA IV vices dolgok, zúzás
gta iv vicces dolgok, véletlenek, és zuzás a kamionnal

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4

4.990 Ft

GRAND THEFT AUTO IV TESZTEK, ELŐZETESEK

GRAND THEFT AUTO IV HÍREK

GRAND THEFT AUTO IV AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Ezt már olvastad?

Far Cry 3 - Insane Edition »