Hirdetés

Grand Theft Auto V előzetes - amit a trailerből megtudhattunk

|

Tegnap felkerült a világhálóra a GTA 5 első játékmenet videója, melyben olyan rejtett és kevésbé rejtett információk is helyet kaptak, mely az átlagfelhasználó szemét valószínűleg nem is szúrja ki.

Hirdetés

A Rockstar bejelentette, a Rockstar megmutatta. Most először láthattuk mozgásban a Grand Theft Auto 5-öt, a videó megtekintése óta pedig még jobban akarunk vele játszani, holott már a korábbi előzetesek alapján is kérdés nélkül megvettük volna. De mit is láttunk pontosan? Miről maradt le az, aki csak egy pillanatra is pislogni mert? Most kielemeztük a közel öt perces videót, hogy ne maradjatok le semmiről, és összeszedtük, miért áll majd meg az élet a szeptember 17-e utáni hetekben.

Emlékeztetőül, vagy csak azért, mert annyira jó, nézzétek meg a Grand Theft Auto V első hivatalos gameplay videóját:

Most, hogy ez megtörtént (vagy csak továbbgörgettetek, ti piszkok), vegyük szépen sorra a jeleneteket. A első pár másodpercben látható ESRB értékelés legalább annyira érdekes, mint egy csattogós lepke, fekete-fehérben pompázik, és a felirat szerint a játék gyerekek kezébe nem való (ők inkább játsszanak csattogós lepkével, ha már így szóba került). Ezt mondjuk a korábbi epizódok fényében tökre megértjük.

Hármasban a városban

A logót Los Santos gyönyörű városának látképe követte, majd egy éles vágással egy felhőkarcoló tetejéről startoló helikoptert láthattunk. Lesz honnan bázisugrani, annyi már biztos, és nem csak Franklin, de a másik két jómadár szerepében is levethetjük magunkat a szűk, forgalmas utcákra.

Megint vágás, a sokat emlegetett búvárkodós résszel, ami fura módon a GTA 5 egyik legérdekesebb eleme. A víz rejtette tájak bejárása elsősorban Trevor feladata, aki, ha az általa használt közlekedési eszközön megtalálható, bármikor magára ölthet egy búvárruhát, hogy kincsek és betontömbhöz láncolt hullák után kutasson. De az igazi kérdés: a halak vajon elúsznak előle?

A hatalmas bejárható területen elszórva találkozhatunk lepukkant, egyszerű, lakókocsikból álló falvakkal, melyek egyikében maga Trevor is tengeti életét. A háttérben feltűnő hatalmas, megmászható hegyek továbbra is lenyűgözőek. Ha inkább a levegőben maradnánk, jókora repülőgépflotta áll majd rendelkezésre, melyeket egyébként nagyon hiányoltunk a Grand Theft Auto IV-ből. Ebben a jelenetben tűnt fel egyébként elször a HUD, ami bal alul helyezkedik el, és kör helyett téglalap formában mutatja az információkat, mostmár nem felülnézetből, hanem amolyan ál-3D-sítve, mintha valódi GPS-t használnánk. Alul látható az életerő (zöld) és a golyóálló mellény (kék) csíkja, ezek mellé csatlakozott egy sárga, mely a speciális képesség töltöttségét mutatja. Ha tele van, akkor aktiválhatjuk, ilyen egyszerű.

Fények, mennyi fény!

A Rockstar nem vesztett a humorából, az éjszakai várost mutató jelenetben három falfestmény is feltűnik, melyeket érdemes közelebbről megnézni - a bal szélsőt mindenképp. A Hookah felirat a gettószlenget ismerőknek külön vicces, de egyelőre nem tudni, milyen céget takar.

A GTA V sokoldalúságát bemutatandó egy hölgyet látunk átfutni egy folyón átívelő hídon, miközben alul egy hajó száguld. Ez alighanem a gazdag negyed, Los Santos azon kerülete, ahol mindenki luxusautókkal jár és boldog életet színlel.

Visszatérve kicsit a hegyekhez, milyen magasak is lesznek ezek valójában? Nos, a válasz 0:27-nél jön, de ha nem szerettek belepörgetni egy videóba, itt van alább a kilopott kép.

Vicces lenne, ha valamelyik karakter behányna a tériszonytól.

A feledik perchez érve Michaelt pillanthattuk meg hátulról, aki épp egy elegáns ruhaüzlet felé sétál, körülötte szintén jól öltözött emberek. Nagy a szakadék a három főhős lakhelyének külcsínye között: míg itt üzletasszonyok és milliárdosok, Trevornál aktív drogfogyasztók és paranoiások, Franklinnél pedig gettótöltelékek és szajhák töltik meg az utakat. A hangulat a toppon lesz, az biztos.

Hirtelen a sivatagba kerültünk, ahol egy nagy, de nem olyan csábító pizzéria előtt hajtunk el a kocsit követő kamerás autóval (merthogy ugye ezt így csinálják a TPS-eknél). Kit akarok átverni, pizzéria, szóval persze, hogy csábító. Kevésbé szeretnék a híd alatt lévő homeless-tanyára tévedni, ami a sok sátor miatt inkább hasonlít egy nyári fesztivál helyszínére, de azért jól felszerelkeznék, mielőtt beteszem oda a lábam (ahogy a fesztiválokon is).

Hurrá, nyaralunk!

A város forgatagától elszakadva kitekinthetünk a vadonba, ahol őzikék isszák a vizet, nyuszik ugrálnak szabadon, és pumák próbálják minél kisebb cafatokra szaggatni a zsákmányt. Vadászhatjuk őket, az viszont, hogy a Red Dead Redemptionhöz hasonlóan kapunk-e valami jutalmat a megnyúzásukért, egyelőre rejtély, de az állatvédőknek lenne néhány szavuk ezellen. Az embervédők eközben persze Kubában szivarozgatnak ünnepelve, hogy megint nem kellett közbeavatkozniuk. Ugyancsak csábító (gyilkos hajlamú pszichopatáknak és perverzeknek pedig egyenesen paradicsomi) a tengerparti strand, ahol a hegyekben quadozáshoz hasonlóan könnyű lesz a kikapcsolódás. Furcsa, hogy egy történetorientált játékban gyakorlatilag több a lehetőség, mint a The Sims bármelyik részében, de hát ezért is szeretjük a GTA-kat oly nagyon.

A 0:38-nál lévő jelenetet akár a Saints Row-ból is kölcsönözhették volna, hiszen még a Grand Theft Autókban sem hétköznapi, hogy két beöltözött figura verekszik. Ha jól megfigyelitek, a háttérben két Master Chief utánzat is látható, kíváncsiak vagyunk, mi lesz a játékbeli nevük. Lord Green? Valami biztosan.

0:39-nél valószínűleg keveseknek tűnt fel a háttérben aktatáskát cserélő három úr, akik biztosan nem az uzsonnájukkal üzleteltek. Aki még nem kapott epilepsziás rohamot, annak innentől jön az igazi csemege.

„Pontosan elmondod, mit szeretnél, én meg nagyon részletesen elmagyarázom, miért nem megoldható.”

A fenti mondat hangzott el egy szimpatikus úriember szájából, aki épp Franklinnel folytatott diskurzust. Franklin láthatóan nem értette, miről van szó, kislányos hangon nyögött a levegőbe egy „What?”-ot.

A videót narráló selymes női hang ismertette a karaktereket, elmondott néhány dolgot róluk, amik többségével már mi is tisztában voltunk. Michael egy egykor sikeres bankrabló, mostanra viszont egy bukott családapa, akit a kövér fia abszolút nem tisztel, de a család többi tagja is hasonlóan negatív véleménnyel van róla. Michael felesége felkiáltott, hogy hagyják abba a veszekedést, mert elrontják a jógázását. Franklin a Grove Street BMX-es, zöld inges és zöld fejkendős idiótái mellett haladt el, a falon egy szeretetteljes festmény üdvözölte az odalátogatókat. Mögötte halad Chop, hűséges kutyája, aki remélhetőleg a bevetések során is vele tart, irányítható lesz, és mindenféle félelem nélkül harapja le az áldozatok legféltettebb szerveit. Aztán itt van Trevor, aki kinézetéhez hűen épp egy mocskos vécébe próbál belegyömöszölni egy műlábat. Vagyis reméljük, hogy mű. Másodpercenként változik, hogy meg akarjuk-e ismerni, vagy sem.

Jó pont a Rockstarnak, hogy nem a korábban az újságíróknak demonstrált videót mutatták be, hanem teljesen új küldetésekbe tekinthettünk bele. Ott volt például a felhőkarcolóba betörős, ahol Michael Sam Fisher-utánzatnak öltözve ereszkedett le a Trevor által vezérelt helikopterből, majd miután bejutott az épület ablakán és fegyvert szegezett az elrabolandó áldozata fejéhez, egy gombnyomással a távcsöves puskával felszerelt Franklin bőrében találhattuk magunkat. Az események folyamatosak, nincs megállás, gyorsan kell cselekedni, jól át kell gondolni, hogy mikor kit akarunk használni. A karakterek fejleszthető képességei között találhatjuk az egyedi specialitásukat, az állóképességet, a lövést, az erőt, a lopakodást, a repülést, a búvárkodást és a tüdőkapacitást. Ez alapján már biztosan állíthatjuk, hogy bár mindenki jobb lesz valamiben a másiknál, mindannyian képesek lesznek igénybe venni a világ nyújtotta lehetőségeket.

Füvet vennék, orvosi célból

Ahogy Los Angelesben is, úgy a játékban is találhatunk az utcákon szerteszét orvosokat, gyógyszertárakat, akik kimondottan a vicces cigik legális terjesztésére szakosodtak. Nem tudjuk, milyen hatással lesz a fű elfogyasztása a karakterekre (vagy lesz-e erre lehetőség), de vannak elképzeléseink.

Amitől egy picit tartok, amiről úgy gondolom, hogy jobban is meg lehetett volna oldani, az a karakterek közötti váltás animációja (tudom, hegyezzek inkább színesceruzát). Ha szabadon mászkálunk a városban, mindenki éli a saját életét. Ha, tegyük fel, Franklin helyett épp Michaelt irányítanánk, megnyomjuk a megfelelő gombot, és a kamera lépcsőzetesen távolodik el a földtől, majd ugyanígy nagyít vissza a választott főszereplő pozíciójára. A trailerben látott váltásnál Michael épp a kerékpárját tette le, míg Trevort hogy, hogy nem a rendőrök üldözték.

A Need for Speed: Undergroundon edződöttek örülhetnek: az autókra és motorokra több, mint ezer módosítás lesz elérhető. Ezek némelyike a jármű külsején változtat, míg másokkal a teljesítményt növelhetjük. Ha nem lenne mivel elverni az időt, kezdjünk csak el ezzel szórakozni kora délután, aztán hajnalra talán kész is lesz a tökéletes gép.

Szintén visszatér az öltözködés, ahol hasonlóan nagy a választék. Én személy szerint az öltönyt részesítem előnyben, az előző részben az általam formált Nico fekete autójában és ugyancsak fekete ruházatában olyan alaknak tűnt, akivel nem érdemes ujjat húzni. A tetoválások ugyancsak javíthatnak megítélésünkön, például ha egy mosolygós arc néz ki a karakter gatyájából, igazi gengszter színében tünteti fel.

Egy kis mozgás sosem árt

Amivel ugyancsak szégyenletes mennyiségű időt fogunk eltölteni, amit a fejlesztőknek ugyanilyen sokáig tartott elkészíteni, azok a sportok, melyek olyan részletességgel vannak kidolgozva, hogy már-már a direkt erre specializálódott alkotásokat is megszégyenítik. Mehetünk golfozni, jógázni, teniszezni, kerékpározni, hasonló jópofa dolgokat művelni. Minden olyan pontos, hogy az egyszerűen feldolgozhatatlan, indokolatlan, de istentelenül vonzó. Az autók viselkedése, a fegyverek, a sportok közben „szükséges” HUD-elemek mind gondos kezek munkáját dícsérik.

Azért a fent említett újságírói demóból is láthattunk néhány jelenetet 3:45 körül, amikor a vontatóautó belehajtott a Gruppe 6 páncélkocsijába, majd áttolta azt egy darabjaira hulló kőkerítésen. Ez is annyira gyönyörű volt, hogy már majdnem könnyek szöktek a szemünkbe, de sikerült azért visszatartani azokat.

A küldetések egyébként a végletekig tervezhetőek. Nem csak a szükséges kellékeket kell nekünk megszerezni, de mi választhatjuk meg, hogy kit szeretnénk három fős csapatunkba az alapján, hogy miben jók, milyen fejlettek a képességeik, és persze hogy mennyit szeretnének megkaparintani a sikeres rablás zsákmányából. A videóban két módját is láttuk annak, hogyan lehet végrehajtani egy ékszerbolt kirablását: a békés megoldást választva altatógázt juttatunk a szellőzőbe, vagy bukósisakban túszokat ejtünk inkább és kiabálunk, ahogy a torkunkon kifér.

Zseniálisan van alkalmazva az internethasználat. Aki böngészett a játékbeli lapok között, az például egy gyerekpornó oldalt is találhatott, amit meglátogatva körözöttségi szintünk egyből négy csillagos lett. Ha inkább hasznosan akarjuk eltölteni az időt, pénzünkkel kereskedhetünk a tőzsdén, vagy ingatlanokat vehetünk. Ingatlanokat, bizony, újra.

A videó utolsó pillanatai késztettek minket igazi sírásra, ekkor ugyanis egy ablakból láthattuk, hogy más játékosok hogyan élik életüket Los Santosban, hogyan repülnek el közvetlenül az orrunk előt vadászrepülőjükkel. A mutliplayer kegyetlenül odaver még akkor is, ha csak egy karaktert fogunk irányítani. A többjátékos mód a fejlesztők igérete szerint saját videót is kap majd, de ahogy az lenni szokott, a kiadás dátumát majd csak napokkal előtte közlik. A szeptember 17. soha nem lehet elég közel. 

Szóval bemutatkozott az Év játéka. Kétségtelen, hogy a Grand Theft Auto V megnyeri ezt a címet, akárhogyis jönnek a next-gen konzolok, akárhogy is lesz nekünk Watch Dogs és új Assassin's Creed, nem is beszélve az augusztus végi felhozatalról (Saints Row IV, The Bureau: XCOM Declassified, Splinter Cell: Blacklist). Reméljük, hogy ti is annyira izgatottak vagytok, mint mi. Ezt másképp nem is lehet kezelni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)