Hirdetés

Grand Theft Auto V - már itt is az a fránya felbontás

|

Az újgenerációs konzolokra költöző GTA egyik legnagyobb kérdése, hogy mennyivel lesz majd szebb, mint a korábbi változat.

Hirdetés

Már csak három hétre vagyunk a Grand Theft Auto V konzolos megjelenésétől, és bár a PC-seknek még várniuk kell, ez a két változat is izgalomban tartja a játékosokat. Sok mindenre kaptunk már választ, de továbbra is rengeteg a nyitott kérdés, amelyek elég fontosak lehetnek még vásárlás előtt.

A konzolos felbontás illetve a két masina közti különbségek állandó témák mostanság, ez természetesen a Rockstar üdvöskéje esetében sincs másként. Az Official PlayStation Magazine most azt állítja, hogy nem lesz okunk panaszkodni, hiszen a játék natív 1080p-s felbontással, megnövelt látótávolsággal, 100 új zenével és egyéb extrákkal érkezik.

 

A Rockstar egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, arról meg végképp nem esett szó, hogy a Microsoft konzoljára szánt változatot párba lehet-e ezekkel állítani, vagy lesznek különbségek. Az is elképzelhető, hogy a lap egy korábbi változatot látott, és mivel a megjelenés pillanatáig bármi történhet, egyelőre ne vegyük készpénznek a felbontással kapcsolatos híreket. További nagy kérdés lesz még a képkockaszám, de meglepődnénk, ha a hatalmas területeket megjelenítő open-world játékban 30 fölé menne a számláló.

Ti mit vártok a Grand Theft Auto V-től?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)