GS Tábor 2011 - a 4. nap krónikája

Kapcsolódó játékok: FIFA 11

RG_GS 2011. július 21. 12:13

Az események tovább hömpölyögnek, a maguk megszokott ritmusában.

Tegnap nem sikerült publikálni az összefoglalót, de ennek megvan az az előnye, hogy így ma duplán kaptok, ami eléggé öjömebódottá.

Táborozni nagyon jó, amit az is bizonyít, hogy vannak itt tánctáboros lányok, ami már majdnem zenetábor, ahol mindenféle jópofa dolgok történnek. Mindemellett az udvaron sátrat vert egy életkorban széles szórást mutató rögbi csapat, szóval elég jók a "pogramok", illetve ne felejtsük el a mellettünk lakó rendőröket sem, akiknek köszönhetően kellő számú a biztonsági szervezet. Lezajlott, vagy legalábbis folyamatban volt már kedden a FIFA 11 verseny, amiben Gyu tisztes helytállással ugyan, de 3:2-re alul maradt. A FIFA 11 egyébiránt három napon keresztük tartott, és nagyon komoly meccsek zajlottak le ezen időszak alatt. Nightwolfék érkezésével tiszteletét tette nálunk a Banhammer, melybe Pacával leheltünk életet, szó szerint.

Estefelé kaptunk egy nagyon durva felhőszakadást, ami bekényszerített minket a gépterembe, a halált megvető bátorsággal rendelkező EndreMan operatőrként, RG riporterként, Paca pedig halálra rémült járókelőként még a villámokkal teletűzdelt éjszakai égbolt alatt is tudósítást készített, hogy Ti semmiről ne maradjatok le. A viharnak köszönhetően az áram is elment, így teljes sötétségbe borult a terem, szerencsére éppen kéznél volt a fényképezőgép, így gyorsan meg is örökítettük a pillanatot.


Szabad a csók!

Elvileg ezt a filmet, és még jó sok érdekes, vicces, meglepő furcsaságot láthattok hamarosan, de addig is itt egy rövid összeállítás az eddigiekről.

Kiváló hardveres szakértőnk, a kaszáspókok génjeit megöröklő, és azt végtagokban manifesztáló Disorder tartotta meg bemutatóit, melyek mindegyikét kvíz zárta, ahol a táborozók újabb nyereményekkel gazdagodtak. A Thermaltake, FSP, és Cooler Master bemutatókat most rögtön meg is tekinthetitek:

 

    Pro:
  • - szuper hangulat
  • - next gen motor használata
  • - nagyon jó pattanási modell
    Kontra:
  • - hol a magyar bajnokság?
  • - ez még mindig csak konzolos FIFA 10,5
  • - az edzést nem találtam sehol...
90

Címkék: tábor, gs tábor, gs tábor 2011, cső cső cső a kukoricacső, PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Playstation 2, Sony PSP, Nintendo DS, Sport, Szimulátor


GS Tábor 2011 - a 4. nap krónikája - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Matthew120 (2011. július 21. 21:46)
Jack Bauer (10/10)
Wáá. Hatalmas a hangulat, még az utolsó pillanatokban is!
Respect a stábnak, ismét egy remek tábort tudhatunk magunk mögött!
14
JimmySmog (2011. július 21. 18:55)
Jack Bauer (10/10)
JimmySmog (2011. július 21. 18:49)
Jack Bauer (10/10)
"ami már majdnem zenetábor" - Húha!
12
Marko90 (2011. július 21. 18:09)
Jack Bauer (10/10)
Jó a hangult a video és a képek alapján.
11
Eprespuszedlee (2011. július 21. 17:33)
Jack Bauer (10/10)
Elmaradt a villantós kép...
10
Godzillamessage (2011. július 21. 16:51)
John Locke (7/10)
RG, nem is tudom mit mondjak :D Ez a cikk.. Sikerült vidámság csempészned ebbe a pocsék napba. Köszi! Üdvözlöm a staff tagjait (meg a többi résztvevőt is) és most már baromira sajnálom, hogy nem maradtam ott.
9
slipknotboy (2011. július 21. 16:46)
Jack Bauer (10/10)
...válasz IGhellson_13 7. kommentre:
 
énis elfogok menni ha nem meolozok
8
IGhellson_13 (2011. július 21. 15:59)
Inaktív)
Igen jó lehet Ha jövőre nem melózok akkor tuti elmegyek.
7
hmisi15 (2011. július 21. 14:38)
Inaktív)
Mekkora királyság az a ház ecsém! Kulccsal nyílik meg a míllió venti.
6
renjike123 (2011. július 21. 14:34)
Adama admirális (8/10)
jó hangulat lehet , jövőre majd kimegyek szerintem :D
5
ManyMan (2011. július 21. 13:51)
Jack Bauer (10/10)
Ide a következő pólót!
4
Silverss (2011. július 21. 13:11)
Dr. Gregory House (9/10)
XDXDXDXD Vajon ki keres rá erre? :D
3
hiroki (2011. július 21. 13:02)
Jack Bauer (10/10)
egy pólót dobálhatnátok errefelé is...
2
SZ.L.B. (2011. július 21. 12:41)
Adama admirális (8/10)
"Címkék: cső cső cső a kukoricacső"
1
Oldal: 1 |

FIFA 11

Fejlesztő: EA Sports

Kiadó: Electronic Arts

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3, Nintendo Wii, Playstation 2, Sony PSP, Nintendo DS | Stílus: Sport, Szimulátor

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Dzsudzsák a Fifa 11-ben
Dzsudszák Balázs már harmadjára adja arcát a legismertebb focis játékhoz. Az idei évben PC-re is megérkezett az új grafikus motor, ennek hála a legtöbb játékos külsején változtattak. .

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Lionheart Kings Crusade

5.390 Ft

FIFA 11 AJÁNLOTT FANSITE

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix