Hirdetés

GTA V, Mafia III - a 2K Czech dolgozik rajtuk?

|

A VG247 belsős forrásokra hivatkozva azt a pletykát közölte, hogy tudható, kik fejlesztik a két várva várt játékot.

Hirdetés

A forrás szerint a 2k Czech az a stúdió, amely mind a GTA V-ön, mint a Mafia III-on dolgozik. 

A Rockstar által vezetett GTA V projektből a csehek átvezető animációkkal és általános játékmenet készítésével veszik ki a részüket. Az információáramlás ellenkezőleg is működik - a Take Two tervei szerint a Rockstar segítségével lesz a Mafia egy, a GTA-hoz hasonlóan sikeres franchise.  

A 2K Czech saját fejlesztésű játékának, a Mafia III-nak a készítése nemrég indult be teljesen egy évnyi előkészítés után, amelyben meghatározták a játék koncepcióját és lefektették a technológia alapjait. 

Egyelőre nem tudni, mikorra is várható a Mafia III, ahogy azt sem lehet tudni, milyen platformokra, Azonban az jelzés értékű lehet, hogy a stúdió részt vet a Durango fejlesztő találkozón, Londonban, ahol a pletykák szerint igen zárt körben már bemutatták a Durangót, azaz a következő Xboxot. 

A 2K nem kommentálta a pletykát, hivatalos állásfoglalás a kérdésben nincs. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)