Hirdetés

PAX South 2015 - masszív lesz a Guild Wars 2 kiegészítője, a Heart of Thorns

|

Az eddigi, ingyenes frissítésekhez képest az ArenaNet megszolgálja a kiegészítő árát, a rengeteg új tartalom pedig sok olyan feature-t is visszahozott, amit az első Guild Wars veteránjai hiányoltak a folytatásból.

Hirdetés

Ahogy azt sejteni lehetett, az ArenaNet az eddigi iránnyal ellentétben kiegészítőt jelentett be a Pax South-on tartott előadásukon. A történet folytatása mellett több újfajta lehetőségünk lesz, hogy fejlesszük a karakterünket, viszont az MMO-kiegészítők egyik rákfenéjét kikerülve nem válik feleslegessé korábban megszerzett felszerelésünk (bár lesznek új legendás tárgyak).

Ahogy az előadás címe is sejtette, a történet folytatódik a living story második évada (és az azt lezáró trailer) után, a Heart of Thorns sztorija a Maguuma dzsungelben (az új, Heart of Maguuma nevű területen) fog játszódni, és a főellenség a sárkány Mordermoth lesz, aki a Sylvari faj jelentős részét is uralma alá hajtotta.

Az új tartalmak célja nem a szintezés lesz, mivel nem emelik a szinthatárt, cserébe más módokon fejlődhetünk majd, és a játékban megtalálható legnehezebb csapatos tevékenységek kerülnek majd be a játékba.

 

A 80-as szint feletti fejlődésünkben főleg a Mastery névre keresztelt új rendszer segít majd, ez a történet szerint azt szimbolizálja, ahogy karaktereink egyre többet tudnak meg a dzsungelről, és egyre jobban alkalmazkodnak hozzá. Lesznek közöttük, amik a függőlegesen sokkal kiterjedtebb világ bejárását segítik majd (sárkányrepülők!), de a fejlesztők szerint lesznek a történethez, harchoz és craftoláshoz kapcsolódó Mastery képességek is.

Ezen kívül bekerülnek a specializációk, amik nagyon hasonlóan működnek majd az eredeti Guild Wars másodlagos kasztjaihoz. A ranger karakterosztály például az új területen élő druidáktól tanulhat majd egyet s mást, így pedig használhatja majd a számára eddig nem elérhető staffokat is. Más kasztok is használhatnak olyan fegyvereket, amiket eddig nem, például a nekromanták majd kétkezes kardokkal is rohangálhatnak.

 

A Heart of Thornssal érkezik egy vadi új karakterosztály is a Guild Wars 2-be, ami nem más lesz, mint a Revenant. Sokan az első Guild Wars ritualistájához hasonlítják (valószínűleg a szemkötő miatt). A történet szerint a Mist energiáit tudja majd használni az új kaszt, aminek segítségével a Guild Wars történetének legendás alakjainak erejéből meríthet.

 

A színpadon rögtön két, az első részben látott karaktert említettek, a törpe király, Jalis mellett egy gonosz karakter, a démon Mallyx is megihlette a készítőket egy sor Revenant-képesség elkészítésekor.

 

Rengeteg változás érinti majd a PvP részeket is, a WvW-szegmens a fejlesztők szándéka szerint sokkal inkább olyan érzést fog kelteni, mint egy RTS. Bekerül egy új Borderland-pálya is a rotációba, ahol minden eddiginél fontosabb lesz a különböző objektívák elfoglalása.

 

A strukturált PvP is új módot kap, Stronghold néven, ami szintén az eredeti Guild Wars-ra emlékeztet, egész pontosan a Guild vs Guild módra. Ehhez hasonlóan egy erődöt kell elfoglalnunk, ott pedig megölni az ellenséges Guild Lordot. Ebben segítenek minket MI-egységek is, amiket kontrollpontok megtartásáért kapott nyersanyagokból vásárolhatunk, sőt, hősöket is az oldalunkra állíthatunk a csata közben.

 

Végül, de nem utolsó sorban maguk a Guildek is újfajta fejlődési lehetőségeket kapnak majd, bár erről bővebbet nem tudtunk meg, és sokak örömére visszatértek a Guild Hall nevű területek, amik saját céhünk testreszabható gyülekezőterei.

Szóval, kedves Guild wars 2-fanok, hogy tetszik a Heart of Thorns?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)