A tavasz beköszöntével kezdetét veszi az egyik legszebb grafikával és innovatív megoldásokkal megáldott Guild Wars 2 nyílt bétája.
A kizárólag PC-re szánt, trónkövetelőnek kikiáltott MMO zárt bétája tavaly december közepén indult útjára, akkor a fejlesztők csak néhány szerencsés kiválasztottat engedtek a mézesbödön közelébe, de ez a fák rügyeinek megmozdulásakor drasztikusan megváltozik majd.
Az ArenaNet elnöke, Mike O'Brien hivatalos úton erősítette meg, hogy március, vagy április magasságában kell számítanunk a Guild Wars 2 nyílt bétájának rajtolására, míg a kipofozott, bugmentesített és lecsinosított végső változattal az idei év fennmaradó részében kell számolnunk. A tavaszi, nagy tömegek számára fenntartott betekintésre nem másért kell kell hónapokat várni, minthogy a zárt bétában felmerülő hibák és hiányosságok kiküszöbölése rengeteg időt vesz igénybe. Mike szerényen hozzátette mondandójához, hogy a tapasztalataikat mindenképpen szeretnék úgy kamatoztatni és beépíteni még a próba szakasz alatt játékukba, hogy a Guild Wars 2 a maga dicső formájában 2012 folyamán elindulhasson.
Kövessétek velünk a történéseket, a nyílt béta megkezdésekor azonnal informálunk mindenkit a lehetőségről. Emlékeztetőül a Guild Wars 2 tavaly kiadott trailere:
Guild Wars 2 - Tavasszal nyílt bétázhatunk! - Kommentek
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak
minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen
felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat
szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Szerintem csak kicsit jobb mint a wow de a gépigénye se lesz baráti :D De 4óra zárt béta elég volt hogy meggyőzzön Ez kell nekem :D Az első részét közunalomig játszottam (kb.addig amíg minden nagy magyar guild elfáradt és inaktivizálodott +1-2hónap) Havidíj nem lesz a 2be és az a lényeg. Most az, hogy nem lesz rózsaszín masnim 3euróért nem hat meg /mikrótranzakció powa/:D
Az év eddigi legjobb híre. Remélem nyári szünetre kijön a teljes. Hihetetlen jó lesz, furcsa, hogy alig pár ember ismerte eddig akiknek mondtam, (ahogy megnézték ők is kur vára elkezdték várni :D) simán megérdemelne nagyobb hírnevet. Na majd a béta.
GS Hype 2012.03.19.
Talán minden idők leghosszabb Hype epizódjában aDaM hozza a híreket, Mass Effect multiról, Xbox 720(?)-ról, az Alien előzményfilmről és még sok-sok érdkességről.
A Facebook oldalunkon egy nyereményjátékot hirdettünk meg, melynek keretében az ott feltett kérdésre helyesen válaszolók közt 5 kódot sorsolunk ki a Szótanuló-hoz.
Üllői úti pech - Hazai pálya, 29. forduló 2012. május 23. 22:52 A Fradi újabb kiábrándító produkcióval rukkolt elő, így szégyenteljes vereséget szenvedett a Siófok ellen. Az utolsó fordulóban dől el az ezüst sorsa.
Meleg szuperhőssel erősít a DC? A DC Comics manapság nem sok mindent tud felmutatni a Marvel brutálisan erős felhozatalához képest, de még mindig ott lapulnak olyan aduászok a kezében, mint Batman és Superman.