Apple "Latest Creation" rendezvény - bejelentették az iPad nevű új kütyüt!

Gyu 2010. január 27. 19:07

Épp Most zajlik az Apple Latest Creations eseménye, amit rengetegen vártak.

Az esemény elején Steve Jobs elmondta, hogy az Apple a világ legnagyobb mobil cége, hiszen az iPhone-ok, iPodok és egyes számítógépek is hordozhatóak - megelőzik ezzel a Sonyt, a Samsungot és a Nokiát is.

Elmondta, hogy az Apple 2010 első negyedévére várható bevétele 15,6 milliárd dollár - nemrég adták el a 250 milliomodik iPodot, immáron 140ezer program található az AppStoreban és a letöltések száma meghaladta a 3 milliárdot. Majd kiderült, hogy 34 éve alapították az Applet, és a 2009-es karácsonyi negyedévben 50,6 milliárd bevételt ért el...

Majd bejelentette a zenehallgatásra, játékra, könyvolvasásra alkalmas legújabb készüléküket az:

iPAD-et!

Az Engadget készített is gyorsan helyszíni fotókat róla, ahogy Steve Jobs a kezében tartja:


Apple iPad

Íme, az iPad, az új Apple készülék, amely forradalmasítani fogja a játékot, az olvasási szokásokat, a zenehallgatást és filmnézést...

A készülékkel Steve Jobs a színpadon internetet böngészik, e-maileket küld, Facebookozik, Fandangozik...

A készülék simán, elegánsan szkrolloz, a különböző szolgáltatásokat (fotónézegető, térképnézegető) kiválóan kezeli.

Steve most az iTunes segítségével Bob Dylant hallgat az iPadon...

A készülék interfésze és kezelése az iPhone-hoz hasonlít,de jócskán kiterjesztve. A hozzá adott felhasználások inkább Macintosh szerűek, mint iPhone-hoz hasonlóak, az iPhoto és az iTunes csak abban különbözik a Mac-es változatoktól, hogy érintésérzékenyek. A készülékben beépített helymeghatározó eszköz is található, amely a térkép-programon megmutatja, hol is vagyunk épp.

Saját processzor vezérli, az 1 GHz-es Apple A4 chip. A készülék 16, 32 és 64GB-os változatban kerül majd forgalomba - ez a flash drive méretét jelzi. rendelkezik Bluetooth 2.1 + EDR-el, WiFi 802.11n-el, gyorsításmérűvel, iránytűvel, hangszóróval, mikrofonnal, 30 tűs csatlakozóval, 10 órás aksi üzemidővel, gyártása arzén, BFR, higany és PVC mentes, részegységei környezetbarátak és újrahasznosíthatóak. A készülék képernyője 9,7 hüvelykes (25 centiméter), súlya pedig 68 dekagramm, képernyőjénak felbontása 1024 * 768 pixel.

Az iPadon minden iPhone program módosítás nélkül fut:

Sőt, pixelduplikációval egész képernyőn is futnak a programok:

A Gameloft képviselője lép a színpadra és a Nova című FPS-t mutatja be:

A Nova iPad változatát ez évben szállítják majd. Ezt követően a The New York times következik - elmondják, hgoy a spéci iPhone programjukat 3 millióan töltötték le, így iPadra is fejlesztenek speciális The New York Times felhasználásokat. A képernyőn újságcikkek, majd ezekbe ágyazott videók látszanak - ki tudja, egyszer a Gamestar ilyen formátumban is megjelenik majd?

Ezt egy másik igen népszerű felhasználás, a Brushes bemutatója követi.

 

Ekkor bejelentik a következő vendéget. A színpadon: Az Electronic Arts! Mit is mutathatnának, mint a Need for Speed. Shiftet:

Érdekes érintőképernyős kontrol jár a játékhoz, amely igen szépen fut. Az Electronic Arts képviselői szerint olyan volt kifejleszteni, mintha az orrod elég egy HD képernyőt tettek volna, hogy azon nézz játékot. A ennyi volt, most az MLB. com, azaz a profi baseball-liga honlapja következik.

A programon belül megy a mérkőzés élő videója - a helyszínen levők szerint lenyűgöző. Most Steve Jobs tér vissza a színpadra. Könyvolvasásra buzít mindenki, bemutatja az iBooks nevű elektronikus könyvolvasó alkalmazást és megköszöni az Amazonnak, hogy úttörőkönt törte az utat a könyvolvasók piacán a Kindle nevű készülékkel.

Az iBooks hasonlóan működik, mint az iTunes, a készülék szép animációval lapozza az oldalakat, jól olvashatóak a szövegek, a tudósítók szerint az árképzés is elfogadható. Steve ezután az iWorkre tér rá, amiről azt mondták a fejlesztők, hogy "annak rengeteg lóerő kell". Phil Schiller lép a színpadra, hogy az iWorkről és az új UI-ról beszéljen.

Az iWork igencsak komoly felhasználásnak néz ki, sokkal komolyabbnak, mint az iPhoneos programok - a fejlesztők álma volt, hogy ha egyszer megjelenik az iPad, akkor legyen rajta iWork. Most következik a Pages:

Amennyiben egy grafikát húzunk a szöveg közepébe, a szöveg automatikusan körül tudja folyni. Mindez gyorsan és akadás nélkül megy.

Adatok megadásához virtuális numerikus billentyűzet jön fel a képernyőre - szellemes megoldás! A lenyíló menük szerves részei az iPad OS-nek, a kérdés csak az, ezeket hogyan implementálják majd iPod Touchra és iPhonera. Ez volt az iWork, most Steve Jobs visszatér a színpadra, elmondja, hgoy az iPad ugyanúgy szinkronizál USB-n keresztül, mint az iPhone vagy az iPod touch, minden iPadban van WiFi, de lesznek 3G-s modellek is - majd arról beszél az adatforgalom mennyibe fog kerülni amerikai felhasználóknak - ez minket kevésbé érdekel. Ahogy az At&T-vel kötött szolgáltatási dealjük sem nagyon - reméljük idehaza, amennyiben megjelenik a készülék, a magyar szolgáltatók is kellőképp rugalmasak lesznek majd. A készülékhez kapcsolódó nemzetközi adatforgalmi megállapodásokra majd júniusban térnek vissza. S most Steve Jobs megkérdezi: mennyibe fog mindez kerülni? az iPad árazása 499 dollártól, azaz 97170 forinttól indul. Az eredeti pletykák azt mondták, hogy "ezer dollár alatt lesz", ami Steve szerint 999-et jelentett volna - ehhez képest nem is vészes a 499 dollár.

499 dollárba kerül a 16GB-os iPad. A32GB-os 599 dollár, a 64GB-os 799 dollár. A 3G modellek 130 dollárral kerülnek majd többe - a különböző modellek 629, 729, és 829 dollárba kerülnek majd 3G-vel.

A sima modellek 60, a 3G-s modellek 90 nap múlva kerülnek a boltokba.

A kiegészítők: a bölcső illetve a billentyűzet:

S hogy mennyire vastag a készülék? Ennyire:

Steve szerint az iPad a legfejlettebb technológia, amin valaha is dolgozott az Apple-nél.

Egyébként a bemutatón nem hangzott el, hogy az iPadnak lenne-e telefon módja, így valószínüleg nincs. Ahogy a multitaszkról sem szóltak így a készülék valószínüleg nem multitaszkol.

A végén még Steve Jobs tolt egy kis marketinget, hogy 75 millió user létezik máris, akik azonnal kezelni fogják tudni az iPadet, és rengetegen vannak, akik azonnal tudnak majd rá letölteni felhasználásokat, vagy tudnak vásárolni programokat, zenéket, filmeket - az Applenek minden erőforrása megvan, hogy az iPad hatalmas siker legyen... Ha ezt Steve Jobs mondja, neki bizony elhiszem...

 

 

Címkék: Apple, bejelentés, Steve Jobs


Apple "Latest Creation" rendezvény - bejelentették az iPad nevű új kütyüt! - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |
PadamHUN (2010. január 29. 13:16)
Inaktív)
...válasz Joey20 99. kommentre:
 
Ez mondjuk igaz.
103
Keledor (2010. január 28. 22:43)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz killjani 101. kommentre:
 
Karácsonyra már teljesen másfajta cuclikat fogsz te kérni nem ilyent.
102
killjani (2010. január 28. 19:54)
Inaktív)
Aputól kérek eggyet karácsonyra ! ez nagyon jó!!! :D
101
Colo313 (2010. január 28. 18:27)
Inaktív)
Nekemis bejön ez az új almaPad, szívesen tesztelném.
100
Joey20 (2010. január 28. 17:09)
Jack Bauer (10/10)
én szeretem az apple termékeket, de ez...

valaki máshol jól megfogalmazta:

"hogy mindenhova magaddal vidd, mint egy ipod táccsot vagy ájfón-t, ahhoz túl nagy, de hogy érdemileg csinálj rajta valamit ahhoz meg kevés az iphone OS."
99
mateos (2010. január 28. 16:53)
Dr. Gregory House (9/10)
én komolyan gondolkodok rajta hogy ha megjelenik itthon beszerzek egyet, zseniális készülék, és leginkább arra az eszközre emlékeztet amivel a Star Trek Deep Space Nine-ban a jelentéseket adták át, nagyon baró
98
PadamHUN (2010. január 28. 16:14)
Inaktív)
Nekem nagyon tetszik, és nem is olyan drága mint hittem. Lehet hogy majd beruházok egyre ha olcsóbb lesz.
97
_tomingher (2010. január 28. 13:41)
Inaktív)
ZSeniális cuccnak tűnik, feltettem a "majd egyszer lesz ilyenem" listámra. Az iPhone és a macbook mögött van eprpill. HA abból indulok ki, milyen jó az iPod nano3g met használni, ezeket is fantasztikus lehet.
96
Kain576 (2010. január 28. 12:48)
Jack Bauer (10/10)
Amúgy aki gondolja annak azánlom ezt a videót.
95
Kacsa666 (2010. január 28. 12:41)
Dr. Gregory House (9/10)
Azért ez nagyon durva képzeljetek csak bele hogy 2030 körül már a postás reggel nem a szabvány papírt hagyja a postaládádban hanem ilyen kütyüket Mekkora királyság lenne már !
94
Kain576 (2010. január 28. 11:54)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Lord_Fren 89. kommentre:
 
Nem kell átkonvertálni a zenéket. Legalábbis iPhone terén rámegy az mp3 is, de az aac-t sem veti meg. Az meg hogy erre csak szinkronizálni lehet az azt mutatja inkább hogy némileg érteni is kell a dologhoz; magyarán nem csak annyi hogy áthúzol mindent és akkor szevasz. Sokkal összetettebb. No meg az Apple így védi a jogokat például. Nem lehet visszaszinkronizálni őket (csak egy programmal) ami azért van, hogy pl. ne tedd másnak a gépére, mert az már elvileg kalózkodás.
Amúgy szerintem semmi baj nincs ezzel az iTunes szinkronizálással. Korrekt, és kell is ide.
93
Kain576 (2010. január 28. 11:50)
Jack Bauer (10/10)
...válasz _RiCE_ 88. kommentre:
 
Tény amúgy hogy az Apple termékek nagyon drágák, főleg nálunk. Multkor néztem hogy az USA-ban mennyibe kerülnek, és hazánkban, és azt kell mondjam, hogy volt olyan is ahol a különbség 100 ezer forint körül mozgott.
Meg ha úgy nézzük, mondjuk csak nekünk drágák ezek, ilyen fizetés mellett. Külföldieknek jó hogy nagyobb arányban van ilyen ha olcsóbb is meg a fizetés is magasabb, csak sajna nem itt nálunk van ez...
92
Makimajom (2010. január 28. 10:36)
Inaktív)
Sose voltam alma fan, ez a szememben csak 1 nagyra nőtt Iphone.
De az okosok azt mondják ez lesz a jövő, egy kis mindenes a zsebe, mint pl az Iphone, egy közepes mindenes az asztalra, mint az Ipad, és 1 b**szottnagy kivetítő szórakozásra.
91
hagymaschips (2010. január 28. 09:58)
Inaktív)
Ez a hír olyan gyors, hogy kellett vagy fél perc amíg az oldal betöltődött. A hírszolgáltatónak úgy látszik hozzáragadt a keze a billentyűzethez, a képlinkeket pedig batch linkelővel véste be a hírhez.
90
Lord_Fren (2010. január 28. 09:21)
Adama admirális (8/10)
Beleharapott alma... minőség a toppon, tudás pont azon a szinten, hogy még el lehessen adni. Egy jó 5let ez a ipad. De akkor már inkább egy sima notebookkal járok a hónom alatt, valahogy stílusosabbank érzem.

Az apple termékek a hasonló tudású készülékekhez képest legalább 2x annyiba kerül. Az biztos, hogy viszont a minőség a toppon van. De pl én két évente cserélem a mobilomat...

most azért vegyek egy iphone-t hogy két év múlva behajítsam a kukába és vegyek egy másik cuccot?
A zárt rendszer pedig idegesít, mi az hogy nem tudok felrakni egy nyamvadt mp3-at az ipodomra, mert szinkronizálni és áttömöríteni kell?!

Vettem egy 5.000 ftos mp4-et a tesziben és a képe vacakabb volt de ettől eltekintve nem volt szükség szinkronizációra, mindent azonnal lejátszott (beleértve avi, mp4, ogg és egyéb formátumok) és nem kelett egymillió program hozzá. Bővíteni is lehet, csak beleraksz egy memória kártyát.

Még egy dolog van ami az összes apple termékre igaz. Alkatrész utánpótlás nincs. Az apple szerint az ember ha valami elromlik a gépében kidobja és vesz egy újat. Személy szerint ha megveszek valamit szeretem használni és ennek fényében, jó lenen mondjuk akkumulátort venni az ipodba, vagy egy hálózatról töltő kit-et. De sok szerencsét ahhoz, hogy találj ilyen kiegészítőket, és ami még jobb, sok szerencsét a beszereléshez!

Apple jó vagy, de a teszkó jobb! :D


89
_RiCE_ (2010. január 28. 09:10)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Kain576 83. kommentre:
 
Hát ha nem is divat cucc, de tény hogy nagyon drága némelyik apple termék. Én nagyon bírom, hogy Steve Jobs -nak ez nem is fejlesztés, hanem inkább művészet, viszont ennek meg is kéri az árát. Az a gond, hogy sokszor ha megveszed sokkal olcsóbban a konkurencia termékét, lehet hogy minőségben és megjelenésben elmarad az apple terméktől, de tudásra azért sokszor megközelíti. Én sajnos annyira nem keresek jól, hogy ész nélkül vásároljak mindent 50-100 rongy között, így számomra az igényesebb megjelenés például háttérbe szorul a praktikusság és a tudás mellett. Szóval amikor bandeee azt mondta hogy divat cucc, szerintem inkább arra gondolt, hogy szinte már luxus termék kategóriába vág némelyik apple cucc. Bár tény hogy jók, de nem mindig az egyszerű emberek számára.
88
DroneZ (2010. január 28. 01:45)
Adama admirális (8/10)
ki is tudod ejteni búzacsíra vagy csak a pofád nagy mert felfedezted a webfordítást? majomarc.... húzz el innen el és ne is dugd vissza azt a sárbatiport, alpári, mocskos, tróger pofádat soha többé. te nem vagy emberek közé való.

na jó az én előadásmódom sem különb, de azt hiszem ennyit megérdemelt. ja mellesleg az én segítségem a káromkodások.hu volt
87
Mithorn (2010. január 28. 00:21)
Jack Bauer (10/10)
Nem bérenc hanem kultúrált
86
Mithorn (2010. január 28. 00:12)
Jack Bauer (10/10)
Szép kis cucc. Mozdonny ha megtanulsz kultúráltan viselkedni esetleg még olvasni is foglak. Nem mozdony vagy 1 n -el hanem szimpla kis Troll --- két LL-el.
85
Kain576 (2010. január 28. 00:10)
Jack Bauer (10/10)
No comment. Te egy nagyon értelmes ember lehetsz...
84
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Burnout Dominator (PSP Essentials)

2.690 Ft

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.16.

2012. május 16. 22:00

Ma eléggé megkacagtatott az a Rodolfó videó, amelyet a későbbiekben ebbe a Jó Éjt!-be is belefűztem - érdemes megnézni!

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. áprilisi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix