Halálkeringő filmkritika

Kapcsolódó játékok: Halálkeringő

Wiedermann 2010. január 06. 14:14

Megfelelni az elvárásoknak nagyon nehéz, főként hazai filmproduktumok esetében.

Így volt ez a fenti címben szereplő filmmel kapcsolatosan is, amikor felmerült, bizony közel az időpont országos premier tekintetében.

Előzetes elmélkedések

A sajtóvetítések mindig érdekes, és izgalommal teli események, éppen ezért izgatottan érkeztünk a Toldi moziba, hogy megtekinthessük még jóval premier előtt Köves Krisztián Károly elsőfilmes rendező nagyjátékfilmjét, a Halálkeringőt, melynek címe hallatán is kirázza az embert a hideg – persze pozitív értelemben, főként, hogy a trailert sikerült megtekintenünk már előtte. Ráadásul olyan illusztris színművészekkel a felhozatalban, mint Kern András, és Dobó Kata.

Az alkotás műfaját tekintve thriller, mely irányvonal Magyarországon még igencsak gyermekcipőben jár, sőt, megkockáztatom, hogy nem is készült – legalábbis az elmúlt tíz-húsz évben e kategóriájú film.

Épp ezért különösen nehéz dolga volt a kivitelezőknek, hiszen egy olyan normatívának kellett megfelelni a forgatás és nem utolsósorban az utómunkálatok folyamán, amelyek igen magasra emelték a láthatatlan lécet alapvetően a honi filmipar szövevényes útvesztőin át.

A háttér

Az alaptörténet szerint egy kelet-európábai helyszínen járunk: nem számít, hol; napjainkban, egy lepusztult polgári lakásban, ahol minden – szó szerint – romokban hever.

A nappali asztalon egy pohár whisky, némi kokaincsík, és egy frissen olajozott kézifegyver társaságában halványrózsaszín cumisüveg árválkodik.

A romok tetején Elza (Dobó Kata) a megtört rendőrnő roskad magába, kinek lába alól végleg kicsúszott élete talaja. Veszélyes szerelmi háromszögbe keveredett, szintén rendőr férjével (Patrik – Mészáros Béla), és annak bűnöző barátjával (Alex – Lengyel Tamás). Hatalmas nyomás nehezedik rá, melyet csak az alkohol és a kokain hamis káprázata képes valamelyest enyhíteni. Mindezek tetejében még terhes is, már jócskán a kilencedik hónapban. Sodródó személyisége némán kiált segítségért.

Bukott hősnőnknek váratlanul kétes „megmentője” érkezik, a rég nem látott, gyűlölt apa, Rusty, (Kern András) a nyomozólegenda személyében. A látogatás erőtlen ürügye a lány harmincadik születésnapja… és még egy „apróság”. Szépre tervezett találkozásuk azonban rövid úton klausztrofób kergetőzésbe csap át, amikor is az érzékeny szimat számára nyilvánvalóvá válik, hogy Elza jelene szörnyű titkokat rejt…

A sok pozitívum, kevés mínusszal

A színészi játék lebilincselő, Kern a betegeskedő, komor, ám néha megkérdőjelezhető őszinteségű, s kicsit álszent karakterábrázolása messzemenőkig hiteles, Dobó pedig – elmondhatjuk – jó, formálható színésznővé érett. Nyers, puritán szemlélete, destrutktív életvitele, önmagából totálisan kifordult énje teljes mértékben hozza az elvárásokat, és nem okoz az emberben túlszerepeltetett érzésfolyamokat.

Külön dicséretet érdemel a Halálkeringő képi megjelenítése, a teljes noir környezet, amely száz százalékosan hűen adja vissza a nyomasztó, a klausztrofóbiát szoros határait pedzegető hangulatot, sötét falakkal, zárt ablakokkal, minimális fénnyel operálva, fix kameraállásokat sokszor nélkülözve.

Az aláfestő effektek, zenék is teljesen rendben vannak, hála Rakonczai Viktornak, és Kovács Áron Ádámnak: nem eltúlzottak, lüktetve veszik fel az alapszituáció ritmusát, a megfelelő pontokon emelik egyre nagyobb magaslatba minden egyes alkalommal egyfajta katarzisként a hangulatot.

Negatívumként mindösszesen a néhol túlzásba vitt obszcenitást, és nyersséget emelném ki, viszont ha elnézőek vagyunk, betudhatjuk a már (nemzetközileg is) jól bevált klisék erőszakra épülő, kissé hatáshajhász alkalmazásának.

Mégis lehet kevésből?


A film produceri tevékenységét Kovács Gábor és Pataki Ági (Üvegtigris széria) látta el, jelen esetben is kellő körültekintéssel vezényelték és irányították az összetartó erőket, a tőlük megszokott gördülékeny profizmussal. Ráadásul mikro budget költségvetésből készült a produkció, amely újfent bizonyíték arra, hogy bizony nem csak súlyos százmilliókból lehet nívós végterméket letenni az asztalra. Bravó.

Végszó

Gratulálunk minden alkotónak, érezhetően egy új stílussal, és nem utolsósorban egy új(abb) gyöngyszemmel bővült a hazai filmgyártás amúgy eléggé szegényes palettája, remélhetően a jövőben további ilyen, és ehhez hasonló remekekkel találkozhatunk majd.

A Halálkeringő országos mozipremierje január 14-én lesz.

A film előzetese:

A fenti galériára klikkelve lehetőség nyílik a werkfotók közti böngészésre.


Az alkotók

    Pro:
  • hangulat
  • jellemábrázolás
  • sztori
  • képi hangulatmegjelenítés
  • hangeffektek, zene
    Kontra:
  • néhol túl nyers
  • időnként túlzásba vitt obszcenitás
94

Címkék: lezser, Halálkeringő, film, játékfilm, filmkritika, thriller, erőszak, vér, Dobó Kata, Kern András, Köves Krisztián Károly


Halálkeringő filmkritika - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | következő... |
Sophiaso (2010. február 05. 23:00)
Dr. Gregory House (9/10)
diákzsűrizem a szemlén és ma vetítették nekünk ezt. a zsűriben egyöntetűen leszavaztuk, egyszerűen borzalmas, főleg a legvége..
érdektelen történet, kritikán aluli színészi játék, ésatöbbi..

A Szemle terméséből a Köntörfalakat érdemes megnézni, embörök!
35
vicvega1 (2010. február 05. 04:24)
John Locke (7/10)
...válasz Kyra676 21. kommentre:
 
mit vársz egy fizetett hirdetésnél?...
34
tubakos (2010. február 04. 13:00)
Inaktív)
Erre nagyon kíváncsi vagyok, hamarosan meg is nézem!
33
Angalet (2010. január 28. 17:03)
Jack Bauer (10/10)
Reméljük végre kitörünk a nemzetközi filmpiacra egy jól elkészített alkotással.
Már néha elég végignézni rgy megyar filmet és az embernek még az életkedve is elmegy az erőltetett szereplői alakításoktól
32
slipknotboy (2010. január 16. 00:30)
Jack Bauer (10/10)
na ez már nagyon jó magyra film
31
csibe.chipi (2010. január 14. 12:19)
Inaktív)
Sziasztok! Számomra a magyar filmek nem sokat mondanak csak a nevetésről szólnak és nincs látvány. A Halálkeringő megváltoztatta a véleményem, nekem sikerült tegnap megnéznem és igen végre kezdünk felnőni a feladathoz! Van látvány és igen visz a film magával.Maga a történet akár meg is történhet .Én azt tanácsolom nézzétek meg és mindenki döntsön ízlés világának megfelelően de aki a romantikát és viccet szereti az ne üljön be.
30
-moki- (2010. január 11. 00:33)
Dr. Gregory House (9/10)
Hm, érdekes. Mindenféleképp megnézem, de nekem így elsőre csupán egy takaros szakmázásnak tűnik. Persze ezzel nincs baj, Nimród Vacancy-ja is elsőrangú volt ebben, de itt... furcsa. Kern számomra nem jó filmszínész és a trailer után azt érzem, hogy megint ott vannak a lábai alatt a világot jelentő deszkák. De mondom, ezt még csak a trailer alapján.
29
wiedermann (2010. január 08. 10:20)
Inaktív)
...válasz arannti 26. kommentre:
 
Álom.nettel egy lapon nem lehet, és nem is illik említeni ezt a filmet
28
dicenem (2010. január 07. 13:45)
Inaktív)
Talán ez lesz az első magyar film amire szívesen beülök moziba...
27
arannti (2010. január 07. 13:33)
Adama admirális (8/10)
Hát nem tudom a magyar filmek nem szinvonaloasak pl: Álom.net,e viszont voltak jók A valami Amerika az nem volt rossz, reméljük a legjóbbakat bár Magyar ezt a stilúst még nem csinálta.Végül is Kern András is ott lesz majd ő fel viszi a szinvonalat.
26
EddieKrueger (2010. január 07. 09:59)
Inaktív)
A plakátja figyelemfelhívó volt, elnézegettem egy darabig. És (más tészta) rá kellett jöjjek, tényleg van a beskatulyázás dologban valami. Kern András miatt mindenre gondoltam, csak thrillerre nem.
25
hagymaschips (2010. január 07. 08:30)
Inaktív)
Majd meglátjuk, hátha egy újabb Kontrollt kapunk.
24
Beyondsilence (2010. január 07. 02:05)
Inaktív)
Kezdett tetszeni a trailer, csak az a baj hogy eleve nem vagyok oda a thrillerekért és amikor jöttek az ilyen elemek hogy késsel rohangálunk, mindenki pisztolyt fog a másikra, drogozunk, lehallgatunk... hát... kevésbé tűnik komolyan vehetőnek számomra.
23
Benczuur (2010. január 06. 23:24)
Inaktív)
Metróban láttam a plakátját; most a kritikát elolvasva... Nem t'om. Azért teszek vele egy próbát, mégiscsak támogassuk a magyar filmeket
22
Kyra676 (2010. január 06. 22:12)
Inaktív)
Vajon miért törli pár perc után a rendszer a negatív hozzászólásokat?
21
wiedermann (2010. január 06. 21:14)
Inaktív)
...válasz Kyra676 19. kommentre:
 
na, miért, te mit láttál?
20
Kyra676 (2010. január 06. 21:03)
Inaktív)
Ez alapján a 'kritika' alapján szerintem én nem ugyanezt a filmet láttam...
19
Mithorn (2010. január 06. 20:37)
Jack Bauer (10/10)
Érdekesnek tűnik, megvárok még pár kritikát
18
PadamHUN (2010. január 06. 19:56)
Inaktív)
Jól néz ki, de annyira nem izgat sajnos...
17
Petix1992 (2010. január 06. 19:38)
Inaktív)
...válasz elveon 15. kommentre:
 
Ja én is szerintem
16
Oldal: 1 | 2 | következő... |

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Trick 'r Treat - AMV
Egy kis kedvcsináló videó a 2008-as "Trick 'r Treat" (Adsz vagy kapsz) című filmhez, Marilyn Manson - (s)AINT című számával megfűszerezve. Jó szórakozást! Figyelem! A videó erősen spoileres, csak saját felelősségre!

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Hearts of Iron 3 Gold

5.390 Ft

AJÁNLOTT JÁTÉKOK

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix

Ezt már olvastad?

Far Cry 3 - Insane Edition »