Halo 3: ODST - Majd' egymillió játékos az első napon

Kapcsolódó játékok: Halo 3: ODST

Chavalier 2009. szeptember 24. 10:34

Megjelenését követően számos játékosnak okozott álmatlan, ám kellemesen töltött éjszakát világszerte a magyar vonatkozású Halo 3: ODST.

Az idehaza kellemesen alacsony, már-már baráti áron forgalomba hozott Halo 3: ODST a nyugati szaksajtó szerint (ezzel a mi tesztünket író Duncan kolléga is egyetért) némileg elmarad ugyan az alapjátéktól, de önállóan futtatható kiegészítőhöz képest nem rossz, sőt kifejezetten jó.



A minden bizonnyal jól alakuló eladásokról még nem tett közzé semmit a Microsoft, de meggyőződésem, hogy egy hasonló jellegű sajtóközlemény már nem várat sokáig magára. Jelenleg csupán a Bungie.net oldalán látható számok tükrében vizslathatjuk, hogy sikeres lészen-e a Halo 3: ODST néven ismert alkotás, avagy sem.
Nos, a premiert követő első 24 órában közel 950 000 játékos öt és félmilliót is meghaladó meccsbe kezdett. Mindez hétköznap, amikor dolgozni kell, vagy iskolába menni.



Ezek után biztosak lehetünk benne, hogy akár a Bungie segítségével, akár másként, de a jövőre ígért Halo: Reach után sem ér véget a sorozat. Addig nem, amíg a konzol legjobban tejelő tehenének nevezhetjük a franchise-t.

    Pro:
  • +HALO univerzum
  • +Hangulat
    Kontra:
  • -Ez azért nem teljes Halo
  • -Hol van Master Chief?!
92

Címkék: halo, halo 3, odst, kiegészítő, xbox 360, microsoft, bungie, statisztika, Xbox 360, FPS


Halo 3: ODST - Majd' egymillió játékos az első napon - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Sayer (2009. szeptember 24. 21:34)
Inaktív)
...válasz Fpocok 4. kommentre:
 
De akkor mivel szeretsz játszani? Szerintem a Halo egy fantasztikus játék a wow is naon cool! És ezek nem jönnek be?! Akkor tessék te mivel ütöd el az időd? Mi az ami ezeknél jobb?
42
nobo (2009. szeptember 24. 19:49)
Inaktív)
1nap alatt jó sok játékos
41
forzabarca (2009. szeptember 24. 18:50)
Inaktív)
ja szerintem is rohadt jó!
40
fekattila (2009. szeptember 24. 16:49)
Inaktív)
hát igen^^ gondoltam h nagy durranás lesz:Dmivel rohadt jo lett
39
nightwolf300 (2009. szeptember 24. 16:31)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Szerencses 24. kommentre:
 
Ha hiszed, ha nem 3x dobtam föl pénzt és mind a három fej lett! EZT NEM HISZEM EL!!!
Szóval hozzád megy....aztán ha marad még kedve utána hozzám!
38
Dragon139 (2009. szeptember 24. 15:42)
Inaktív)
Nekem teszik és jó a játék!!Éljen h ennyi gamer játszik még vele!
37
Mokus88 (2009. szeptember 24. 15:36)
Dr. Gregory House (9/10)
Szép szép szám és jó nagy :D
36
Ricsi_Gamer (2009. szeptember 24. 15:24)
Inaktív)
Szép szám, egyébként a játék is biztos király.
35
GoWorld (2009. szeptember 24. 15:18)
Inaktív)
Az szép szám
34
Szerencses (2009. szeptember 24. 15:18)
Inaktív)
...válasz Norbertnano 32. kommentre:
 
elfelejtettem mondani a szalag körbe körbe jár
33
Norbertnano (2009. szeptember 24. 14:46)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Szerencses 30. kommentre:
 
csak 1et?nem adok kicsire minimum 12
32
torrentelek1939 (2009. szeptember 24. 14:42)
Inaktív)
Jó játék lehet, bár én csak jövő héten tudom beszerezni. Egyébként már tölthető a Forza Motorsport 3 demoja liveról! :P Hajrá! :D
31
Szerencses (2009. szeptember 24. 14:42)
Inaktív)
...válasz Norbertnano 29. kommentre:
 
oké, de akkor lenne egy jobb ötletem: tegyük futószalagra, mi meg álljunk a futószalag mellé, és mikor hozzánk közeledik ütünk egyet
30
Norbertnano (2009. szeptember 24. 14:25)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz Szerencses 24. kommentre:
 
Nemár előszőr kérem hadd jöjjön hozzám!kicsit leápolom a fogsorát esetleg 1 kis baseball ütő utána üthetitek a kicsi buksiját
29
qpacman (2009. szeptember 24. 14:22)
Inaktív)
Emberek, ne etessétek a trollt! Tehetnek a normális konzol pártiak hogy egy csomóan felsőbbrendűségi komplexussal küzdenek? Szerintem nem. (Megj.: noha ritkábban, de sajnos ez a PC-sekre is igaz) Remélem ők sem örülnek az ilyesminek.
Ez a szám sztem a Halo-fanatizmus/kultusz ékes példája. Grat!
28
simon7109 (2009. szeptember 24. 14:01)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz gandalfff 3. kommentre:
 
na huzzál már el innen!igazán kidobhatnák már!
amugy a játék nagyon jo lett,akárcsak a sima Halo 3!még tobbet akarunk!

wolfrang:neked meg igazad adokmert eloszor énis ugy voltam vele,hogy semmi pénzért nem veszek konzolt de megtortem és vettem 1 xboxotXD

27
aneurysm (2009. szeptember 24. 13:46)
Adama admirális (8/10)
...válasz gandalfff 3. kommentre:
 
köszi, rég röhögtem ilyen jót :D
26
Taki89 (2009. szeptember 24. 13:29)
Inaktív)
nem tudok ki hogy van vele, de én már unom ezt a pc vs. konzol sárdobálást...
egyébként király lett a játék, csak a kampány rövid, de a firefight kárpótol érte
25
Szerencses (2009. szeptember 24. 12:42)
Inaktív)
...válasz nightwolf300 23. kommentre:
 
legyen fej, mert nem tudok írni
24
nightwolf300 (2009. szeptember 24. 12:37)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Szerencses 22. kommentre:
 
Jogos a kérdés!
Döntsön a szerencse.... fej vagy írás?
23
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Halo 3: ODST

Fejlesztő: Bungie

Kiadó: Microsoft

Platform: Xbox 360 | Stílus: FPS

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Halo 3 ODST Full Length HD
Halo 3 ODST Full Length HD Ahogy látom magyarul beszélnek benne. Figyeljétek meg. Nagyon jó trailer.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Grand Theft Auto 4 and Episodes From Liberty City

8.990 Ft

AKTUÁLIS!

Jó Éjt! 2012.05.23.

2012. május 23. 22:05

Ma sem tudtuk függetleníteni magunkat a tomboló Diablo III őrülettől.

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Hamarosan az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix