Hirdetés

Halo 5: Guardians - minden kooperatív

|

A 343 Industries elárult néhány új részletet a Halo 5: Guardians kampányáról és a kooperatív lehetőségeinkről is: az osztott képernyőnek például búcsút mondhatunk.

Hirdetés

A Halo 5: Guardians nem tartalmaz majd osztott képernyős kooperatív módot, ami nélkül valahogy azért elleszünk. A 343 Industries, hogy a játék a lehető leginkább gördülékeny legyen, „drop-in, drop-out" módszert épített be, ami azt jelenti, hogy ha a haverok ki is hullanak, mindig lesz néhány MI által irányított társ, akik zavartalanul átveszik a helyüket. 

A csapat feje, Josh Holmes azt írta a legfrissebb Halo Waypoint blogbejegyzésben, hogy a Halo kampányát eredetileg egyjátékosra tervezték. Ez volt az első és legfontosabb, ugyanakkor nem szakítottak vele teljesen a Halo 5: Guardians esetében sem, hiába kötelezték el magukat alapvetően a kooperatív játék iránt. Holmes szerint míg ugyanazt a remek egyjátékos élményt kapjuk az ötödik résztől, amit a korábbi Halo játékokban már megismertünk, addig a kooperatív játék egy új szintre emeli a kampány mélységét és gazdagságát. 

Holmes elmondta, hogy a Halo 5 két különböző kampány-móddal is bír (solo és co-op), mindkettőnek saját mentési fájlja lesz és mindkét játékmódban négy Spartan van jelen. Ha úgy döntünk, hogy a kooperatív mókát választjuk, akkor Master Chief vagy Agent Locke bőrébe bújva játszhatunk és a barátok anélkül csatlakozhatnak vagy léphetnek ki a csapattársainkként, hogy az megszakítaná a játékunkat, ráadásul azt is eldönthetik, hogy visszatérve a három MI követő közül melyik helyét veszik át.

Ezzel szemben amikor szólóban játszunk, Master Chief és Locke helyzetfüggő parancsokkal irányíthatják az MI Spartanokat, akik egyébként teljesen önállóak (az egyik ilyen parancs például az újraélesztés). Itt két csapatról beszélhetünk: Master Chief veterán Spartanjai és Locke viszonylagos újoncai, akiket a játékosok felváltva irányítanak a játék során. A karaktereket úgy tervezték meg a fejlesztők, hogy vizuálisan eltérőek legyenek, ezt a különböző felhasználói felületekkel is kihangsúlyozták. 

Ami az osztott képernyős módot illeti, Holmes elárulta, hogy azért volt muszáj meghozniuk a kihagyás nehéz döntését, mert olyan erőforrásokat foglalt volna le a fejlesztés, az optimalizálás és a problémák javítása, amely a játék más részeitől vette volna el a figyelmet. 

A Halo 5: Guardians megjelenése október 27-én várható, kizárólag Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)