Hirdetés

Halo 5: Guardians előzetes - milyen folytatást szeretnénk?

|

Mivel a Microsoft még nem árulta el, milyen lesz a Halo 5, elmondjuk, hogy mi mit várunk tőle.

Hirdetés

Azt követően, hogy 2010-ben kiadta kezéből a valaha készült legjobb Halót (Halo: Reach), a függetlenségét visszanyert Bungie emelte kalapját, és átcuccolt az Activisionhöz Destinyt fejleszteni cirka félmilliárd dollárból. Nagy volt a riadalom a rajongótáboron belül, annak ellenére is, hogy már egy ideje mindenki tudta, más lesz a jövőben Master Chief fáklyájának hordozója.Nagy volt a kockázat, és még nyomasztóbb a felelősség, ugyanis a Halo az a játéksorozat, amelyik nélkül aligha sikerült volna életben tartani a konzolpiac dominálásáról szőtt álmokat. Halo nélkül nem lenne Xbox Live, nem készülhetett volna el az Xbox 360. Ez az a játékszéria, amellyel sikeresen pozicionálta a Microsoft az X360-at termékként, és amely nélkül az Xbox One sosem remélhetné, hogy behozza lemaradását a PlayStation 4-hez képest.

Persze a Microsoft alaposan felkészült a Bungie távozására, és akit csak lehetett, átcsábított a gárdából, miközben olyan stúdiók veteránjaira sem sajnálta a pénzt, mint a Gearbox, hogy megszülethessen a cég új házi kedvence, a 343 Industries. Az új formáció előbb csak a hálózatkezelést vette át, majd kisebb csapatokat (Certain Affinity, Saber Interactive) bevonva térképcsomagokat hegesztett a Halo: Reach-hez. Ezt követte a Halo: Combat Evolved felújított változata a tízéves évfordulóra mintegy főpróbaként 2011-ben, majd rá egy évre élesben is bemutatkozott a stúdió a Halo 4-gyel. Ahogy a rajongókat, úgy a szerkesztőséget is megosztotta a negyedik rész. De kétségtelen tény, hogy néhány dolgot jobban oldott meg a 343, mint a Bungie valaha is.

A tapasztalat tehát már bőven megvan és különösebb probléma nélkül esett át a stúdió a tűzkeresztségen is, éppen ezért támasztottunk már abban a pillanatban komoly elvárásokat a folytatással szemben, amikor hivatalosan is elhangzott a Halo 5: Guardians bejelentés Bonnie Ross stúdióvezető szájából. Sajnálatos módon egyelőre nagyon kevés konkrétum ismert az Xbox One exkluzív játékból, amelyről tavaly is csak egy renderelt kedvcsinálót láttunk. Az eddig kiadott artworkök némelyike, illetve a dobozkép annyit mindenesetre sejtetni enged, hogy komoly szerepet szánnak a sivatagos környezetnek.

Méretét és terjedelmét tekintve a Halo 4-et felülmúló alkotást kapunk, amely vadonatúj motorra épül. Ross bízik benne, hogy a Halo 5 segítségével mutathatják meg a világnak, mire képes igazán a 343 Industries. Ebben a játékban testesülne meg mindaz, amit technológiáról, esztétikáról, teljesítményről és léptékről tanultak, valamint - és talán ez a legfontosabb - mennyire sikerült megérteniük és felkarolniuk a rajongók közösségét.

Számunkra a tökéletes Halo 5 valahol a Bungie és a 343 stílusa között helyezkedne el néhány eddig elhanyagolt játékelemmel kiegészítve. Hogy mit is várunk pontosan? Például a következőket:

Next-gen (konzol) látvány - Vitathatatlan tény, hogy az Xbox One hardvere számítási kapacitás tekintetében a PlayStation 4 mögött kullog, és ez meg is látszik a teljesítményen, hol az 1080 p hiányzik, hol pedig a 60 fps. Bonnie Ross, a 343 fejének szavai alapján legalább az utóbbira jó eséllyel számíthatunk.

Aztán ott van még ugyebár a Microsoft által csodaként várt DirectX 12 jövő év vége felé esedékes megjelenése, amely iparági pletykák szerint kb. 20 százalékkal dobhatja meg az Xbox One teljesítményét hatékonyabb erőforrás kezelésének köszönhetően. Függetlenül azonban attól, hogy a Halo 5: Guardians lesz-e az első DirectX 12-es Xbox One játék, vagy sem, nem tartunk attól, hogy ronda látvány tárulna a szemünk elé. Már a Halo 4 is meglehetősen jól mutatott a koros Xbox 360-on.

 

Karakterfejlődés - A 343-nak sikerült az, ami a Bungienak korábban nem, szóra bírta a szűkszavú John-117-et, és elkezdte felépíteni személyiségét. Kiderült, hogy egy ember lakozik a Mjolnir páncélba zárva, akinek a rigorózus kiképzés és a kibernetikus implantátumok ellenére is megmaradtak az érzései. Kétségtelen, hogy ezen a téren jobb munkát végeztek az egyes Halo-regények szerzői, de Cortanával közös személyes drámájuk kellemes adaléknak bizonyult. Határozottan reméljük, hogy ezt az irányt folytatja a csapat, mert elegünk van már az egyszerű, kétdimenziós karakterekből.

Co-op kampány - Jó volt ugyan a 2-4 főt megmozgató Spartan Ops koncepciója, és reméljük is, hogy megmarad, sőt továbbfejlődve egy teljes értékű második kampánnyá áll majd össze, mindazonáltal nem bánnánk, hogy a Master Chief sztoriszálát haverokkal vállvetve göngyölíthetnénk fel.

Ez a kívánságunk egyébként máris teljesülni látszik, ugyanis franchise-ért felelős Josh Holmes tweetjében megerősítette, hogy egy második főszereplője is lesz a történetnek, a fickóval (tehát nem Palmer a Halo 4-ből és pláne nem Cortana) pedig még sosem találkoztunk.

Új ellenfelek - Egyike volt a legjobb ötleteknek a Halo 4 tervezésekor, hogy az egy évtized alatt már kissé unalmassá váló Covenant mellett teret kapjon egy új ellenség is, a Promethean. Mindazonáltal nem bánnánk, ha élnének a fejlesztők a lehetőséggel, és további rosszfiúkat hajtanának ki a porondra. Talán éppen Dr. Halsey és a békekötést el nem ismerő Covenant szakadárok paktuma eredményeként.

Klasszikus Halo-zene - A Massive Attack révén hírnevet és elismertséget szerzett Neil Davidge egyáltalán nem végzett rossz munkát a Halo 4 dallamait illetően, sőt. Ráadásul pont annyira eltért a Marty O'Donnel által lefektetett alapoktól, mint amennyire a Didact Promethean serege különbözött a vallási fanatizmus hajtotta Covenanttól. A rajongók jelentős részének azonban máig hiányzik O'Donnel, aki most, hogy a Bungie már nem tart igényt a szolgálataira, akár vissza is térhetne a Halóhoz. Meg lennék lepődve, ha a Microsoft még nem kereste volna meg egy ajánlattal.

Minden igényt kielégítő multiplayer - Legyen bármennyire is izgalmas a mindenkori Halo-epizódok kampánya, épp ugyanúgy a multiplayer tartja huzamosabb ideig életben ezeket a játékokat, ahogy az aktuális Call of Duty-t és Battlefieldet.

Ahhoz, hogy teljes legyen az örömünk, többek között arra lenne szükség, hogy a 343 visszahozza a Firefight névre keresztelt horda módot, a térképek tervezésekor pedig figyeljen arra, hogy a pörgős arénaharcokra alkalmas, valamint az együttműködést igénylő nagyobb pályák egészséges arányban legyenek jelen a palettán. Végül és nem utolsósorban régóta könyörög a Halo egy olyan többjátékos mód iránt, amely a széria nem elhanyagolható méretű járműparkjára épül. Warthogok, Scorpion tankok, Wraithek és Bansheek feszülnének egymásnak, míg felettük komoly kis légicsata bontakozna ki. Imádnánk!

Az előttünk álló másfél év alatt oly mértékben elkényezteti a Microsoft a széria rajongóit, mint még soha. Még ha nem is bizonyulna igaznak a pletyka, miszerint a John 117 főszereplésével készült epizódok (Halo: Combat Evolved, Halo 2, Halo 3, Halo 4) alkotta Master Chief Collection bemutatkozik az E3 2014-en június 9-én, akkor is megkapjuk az élőszereplős tévésorozatot Steven Spielberg cégétől, amit az Xbox felhasználók mellett annak a Showtime csatornának nézői is figyelemmel kísérhetnek, amelyik sikerre futtatta egyebek mellett a Dextert, a Californicationt, vagy épp a Homelandet. A pilot valamikor 2015 őszén várható, és az általa felvezetett sorozatot elvileg azok is képesek lesznek befogadni, akik nem vágják fejből, hogy miért is kellene Reachre emlékezni.

Ezen felül Ridley Scott is érdekelt egy ezidáig nem részletezett Halo-projektben (szerintünk tévéfilm lesz), amely elvileg még idén bemutatkozik. Ehhez a The Wrap magazin szerint már meg is találták az egyik szereplőt Mike Colter (The Following, The Good Wife) személyében. Az amerikai színész karaktere a UNSC feltörekvő csillagának tartott Marlow altiszt. Ugyanez a forrás állítja, hogy a Prison Break írója, Paul Scheuring dolgozik a forgatókönyvön, míg a rendezői székben Sergio Mimica-Gezzant (Battlestar Galactica, Heroes, Prison Break) láthatjuk. Maga Scott csupán executive produceri teendőket lát el a produkció körül.

Ráadásul korántsem biztos, hogy hogy ennyiben kimerülnek a Microsoft Halóval kapcsolatos tervei. Érdemes felidézni, hogy a cég a közelmúltban nyilvánosságra hozott álláshirdetésében egy közkedvelt RTS játékfranchise legújabb tagjának megvalósításához keresett fejlesztőket. Igen, nekem is egyből az Age of Empires széria ugrott be, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a szóban forgó AAA-kategóriás RTS a Halo Wars hőseinek befejezetlenül hagyott történetét lenne hivatott folytatni.

Ti milyen Halo 5-öt szeretnétek? Hasonlítson a régiekre, újuljon meg teljesen, jöjjön PC-re és minden más létező platformra? Vagy hagyja a Microsoft az egészet a fenébe? Minden vélemény számít, mondjátok meg ti, milyen legyen a Halo 5!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)