Hirdetés

Halo film - a District 9 rendezője vállalná

|

A jó kritikákat kapott District 9 rendezője, Neil Blomkamp szívesen vállalná Master Chief történetét, de szabad kezet kér cserébe.

Hirdetés

Blomkamp az IGN-nek adott interjújában elmondta: „Nagyon szeretem a Halo történetét, világát, mitológiáját. Ha én irányíthatnék, szívesen elvállalnám a film elkészítését.”

Utoljára annyit tudtunk a Halo filmről, hogy 2010-ben Frank O’Connor nyilatkozott a Microsoft nevében, miszerint „lesz”. Aztán felmerült Steven Spielberg neve, de később erről kiderült, hogy alaptalan találgatás. Neil Blomkamp már akkor is előkerült és úgy tűnik, hogy nem is ódzkodik a moziadaptáció készítésétől, de vannak fenntartásai.

„Ha már valami létezik (esetünkben a Halo története), akkor ott az a probléma, hogy a saját elképzelésem ütközni fog 150 másik emberével, akik szintén benne vannak ebben a folyamatban és megvan a saját elképzelésük a történet megfilmesítéséről. Aztán ott van a célközönség, szintén határozott véleménye van a cselekményről.” Játékfilmek esetében könnyű elcsúszni a rajongói banánhéjon, ami nem is tetszik Blomkampnek. Ő úgy szeretné megalkotni ezt a művet, ahogy az neki tetszik. Lehet, hogy nem is bánnánk meg annyira, ha valaki szabad kezet adna neki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)