Hirdetés

Volt szó róla, hogy Xbox kézikonzol készüljön

|

A három nagy konzolgyártó közül a Microsoft volt az egyetlen, aki nem nyitott a kézikonzolos piac felé. Most azt is megtudtuk, miért.

Hirdetés

A hatodik konzolgenerációban, melynek az első Xbox konzol is része volt még olyan hordozható játékgépek versenyeztek, mint a Game Boy Advance és a Nokia N-Gage. Egy generációval később jött képbe a Nintendo DS és a PSP, amikre a harmadik résztvevő Microsoftnak is illett volna válaszolnia.

A cég viszont nem tett semmit, hogy ezen a fronton is szembeszálljon a Nintendóval és a Sonyval, viszont nem is ment csődbe emiatt. Az Xbox és a Game Boy keverésével Xboy-nak is nevezett gép tervei léteztek, viszont mint azt most az egykori vezetőségi tagtól Robbie Bach-tól megtudhattuk, a projekt még prototípusig sem jutott el. Bach csak rajzokra emlékszik, és arra, hogy az ötlet többször is felmerült, nem feltétlenül Xboy néven. Abban biztosak voltak, hogy az X kell, de abban nem, hogy mi illik utána.

Valami ilyesmi is lehetett volna akár, de a képen az Nvidia Shield látható.

Mivel a cég minden erőforrásával az Xbox 360-ra koncentrált, egyszerűen nem maradt energia még a kézikonzolos piaccal is foglalkozni. Nem tudhatták, hogy a mobiljátékok kiszakítanak majd egy szeletet az egészből, de utólag Bach is örül, hogy teljes mértékben a 360-nal törődtek, és azt sikerre vitték.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)