Hirdetés

Hellblade előzetes - mit kezd egy nindzsa a vikingekkel?

|

A Heavenly Sword fejlesztői ezúttal a vikingek világába kalauzolnak el minket, ahol egy kelta csodanőt, Senuát ismerhetjük meg. Izgalmas lesz.

Hirdetés

Tizenhárom fős kicsinyke, de annál lelkesebb csapatával vágott neki a Ninja Theory a viking alvilágba vezető rögös útnak. Dühös törpökből is pont ennyi indult el Smaug leigázására, és végül sikerült a szemei közé nézniük, úgyhogy ez bizakodásra adhat okot. Azért a viccet félretéve valóban van összefüggés a két dolog között, ugyanis a szóban forgó művészkollektíva úgy döntött, hogy indie játékot kezd el fejleszteni, amellyel legalább olyan nagyságrendű célt tűztek ki maguk elé, mint az alacsony növésűek a mesében. Csekély finanszírozás áll a rendelkezésükre, így a kihívás adott: a legköltséghatékonyabb eszközökkel és módszerekkel elérni az elvárt eredményt. Az pedig nem más, mint jobbat prezentálni az AAA kategóriás játékoknál, ugyanis azok többnyire meggyilkolják az igazán egyedi ötleteket. Magasan a léc…

Mikor jön már a kilencedik?

A készítők jó stratégiát választottak, és első lépésként szélesre tárták kapuikat a nagyközönség előtt, hogy minden érdeklődő figyelemmel kísérhesse alkotómunkájukat egészen a kezdeti lépésektől. Ehhez időről időre egyre több őszinte hangvételű fejlesztői naplót dobtak fel a honlapjukra (jelenleg a nyolcadiknál tartanak). Ezekből nem tudunk meg túl sok információt, de önmagában az a tény, hogy a Hellblade-et független kiadóként forgalmazzák, szavatolja, hogy valami innovatívat kapunk, ami érdemes a korai publicitásra. Például az Enslaved anno méltatlanul keveset hallatott magáról, és bántam is, hogy nem ismerhettem meg korábban, mert számomra újszerű és hihetetlenül izgalmas élményt nyújtott. Már akkor megmutatták, hogy milyen részletgazdag fantasy világot képesek teremteni, okos megoldásokkal, és mindig a legtöbbet hozzák ki egy adott témából. Reméljük, most sem hagynak minket cserben!

Egy átugrott akadály

A Hellblade trailere mindössze nyolc hét alatt készült el úgy, hogy nem volt egy jól felszerelt mocap stúdiójuk sem, és az aláfestő zenét is úgy kunyizták el egyik ismerősük zenekarától, a Passarella Death Squadtól. A dal egyébként telitalálat, és nem kellett bajlódniuk a hosszadalmas licencprocedúrával sem. Mielőtt hozzáfogtak volna a munkálatokhoz, elmentek a vikingkiállításra a British Museumba, hogy átfogó képet kapjanak az akkori kultúráról, tradíciókról, eszközökről, és ezekből inspirálódjanak. Még valódi, a korra jellemző autentikus tárgyakat is felhasználtak a textúrák és a minták referenciájához. Ez a hozzáállás és felkészültségük eredményezhette, hogy a gamescom rendezvényen debütáló kevesebb, mint kétperces videójuk óriási sikert aratott, pedig szinte semmit nem árult el magáról a játékról. Egyetlen dolog vált azonnal egyértelművé: karakterközpontú történetet kapunk, melynek fókuszában a kelta amazon Senua áll.

Senua, se kegyelem

A „nindzsák” teóriája, hogy kellően kidolgozott karakterábrázolással bármilyen szereplő képes a játékos lelkéhez simulni – mindegy, mi van a lába között. Így esett Senuára a választásuk, akinek sötét arcfestése ellenére is tisztán tündököl tekintete. Sebhelyei, szurkos, megtépázott ruhája vaddá, természetessé teszik külsejét, és haja sem sűrűn látott Bánfi csalánsampont. Nyers őserő árad belőle, és valami azt sugallja, hogy nemcsak a tenyere, hanem a lelke is kérges a megélt szörnyűségek miatt. A múltjáról és a históriáról nem sokat tudunk, de annyi támpontunk van, hogy Helheim az úti célja. A skandináv mitológia kilenc világa közül ez helyezkedik el a legmélyebben. A holtak birodalma ez, ahova azok kerülnek, akik nem harcban estek el, s ahonnan még az istenek sem képesek kijutni. Vajon mi vitte rá ezt a keménykötésű fehérnépet arra, hogy idáig elmerészkedjen? A jó hír az, hogy ha minden megfelelően halad, akkor még ez évben megoldhatjuk a rejtélyt. Apropó rejtély: Senua alakját a titokzatos kelta istennő, Senuna ihlette, akiről csak egy szobordarabka maradt meg régészeti leletként. Ugyanilyen misztikum lengi körül csapzott, de erős akaratú csatamacánkat, ami tovább fokozza kíváncsiságunkat és a vágyat, hogy minél mélyebbre ássunk történetében, és figyelemmel kísérhessük, milyen hatással van rá az elé táruló torz világ.

Pokoli túra

A helyszínről a nevén kívül még annyi információnk van, hogy hatalmas kiterjedésű lesz, és felszínét valós természeti elemek és tájak átalakításával formálták meg, ezzel realisztikus környezetet teremtve a kaszaboldának. A terep arra is lehetőséget ad, hogy csak önfeledten galoppozzunk rajta és bebarangoljuk minden kis szegletét, hanyagolva a hentelést. Az óriási, bejárható terület további kérdéseket vetett fel a fejlesztőkben a főhősnő mozgásával, a nézettel és a harcrendszerrel kapcsolatban. Eddig néhány másodpercnyi gameplay-t láthattunk, amelyben barbarinánk válla felől, TPS-ben szemlélődhettünk. Egyelőre még tesztelik, hogy mivel tudnák megspékelni a játékmenetet, hogy ne váljanak unalmassá a csaták, úgyhogy bármi változhat még. Néhány kezdetleges mozdulatsorról láthattunk eddig felvételt. A céljuk, hogy egyszerűen kezelhető, de ügyességet igénylő ütközetekben lehessen részünk.

Kell!

Eleinte Sony-exkluzív címként emlegették a Hellblade-et, de szerencsére a fejlesztőknek nincs megkötve a kezük, így csak annyit ígértek, hogy először kizárólag PS4-re jelentetik meg a játékot. Hál' istennek Senua PC-n is dorombolhat majd a kezünk alatt, és akár 4K-s monitorokról vigyoroghat, vagy inkább vicsoroghat ránk. Ráadásul mod-támogatást is kap a tyutyerka. Az alkotók úgy nyilatkoztak, hogy akik szerették az eddigi munkáikat, azok ebben is örömüket lelik majd, de nem lesz kapcsolat azok és a Hellblade között. Teljesen egyedi világot kapunk. Ámen!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)