Heti mozipremierek 03.11-03.18.

PacaGS 2010. március 11. 20:11

Négy film érkezik a hétre, de ne feledjétek, lesz GameStar-os filmvetítés is!

Míg a GameStar által szervezett vetítésen a Légió című filmet tekinthetitek meg, addig a hét bármelyik napján az alábbi filmek közül válogathattok.


Első a méltán elismert Peter Jackson legújabb filmje, a Komfortos mennyország, mely ezúttal nem tartalmaz semmilyen fantasy elemet. Vagyis attól függ, minek vesszük azt, hogy a főszereplő halott kislány a mennyországból figyeli élő szeretteinek reakcióit, valamint az őt meggyilkoló embert, akiről a család sajnos nem tudja, hogy hozzájuk nagyon közel áll.

Második filmünk a hétre az egy ideje kicsit hanyatló Nicolas Cage főszereplésével készült Mocskos zsaru - New Orleans utcáin. Ebben a filmben egy meglehetősen lecsúszott zsarut alakít, aki egy szenegáli család meggyilkolása után nyomoz. Drogfüggősége nem segít a helyzetén, ám főnöke őt tartja a legjobbnak a feladatra. Mikor végre előrelépés lenne az ügyben, a frissen talált tanú nyomtalanul eltűnik. Ha a drog és szerencsejáték függőség nem lenne elég, a rendőr szeretője egy prosti, akit egyik kuncsaftja csúnyán helyben hagy, s váltságdíjat követel a nyomozótól. Míg egyre jobban lecsúszik az alvilágban, karrierje pont az ellenkezőképpen változik.

Harmadikként egy horror következik, mely az űrben játszódik, ez pedig a Pandorum. Két lehibernált űrhajós ébred a kihalt Elysium űrhajón, és nem emlékeznek semmire. Nem tudják, mihez kezdjenek, minden, ami a hajón valami utat mutat nekik, az a hajó belsejéből jövő nyomasztó hang. Bower veszi a bátorságot, hogy elinduljon felfedezni az őket körülvevő teret, miközben rádión keresztül érintkeznek Paytonnal. Nem kell sok idő, hogy rájöjjenek, valami az életükre akar törni. Időközben másik két asztronauta is felbukkan, akik beszállnak a túlélőakcióba.

A hét utolsó filmje egy animációs film, úgyhogy aki már kezdte hiányolni, annak nem kell tovább. A film címe Sárkányvadászok, és annak ellenére, hogy elsőre elég ázsiainak tűnhet a produkció, egy francia-német-luxemburgi alkotásról van szó. A világ szigetekre osztódott, és minden szigetnek megvan a saját sárkánya. Ennek köszönhetően sárkányvadászokban is bővelkedik, ott van például Lian-Chu és társa Gwizdo, akik lehetetlen feladatra vállalkoznak: a király kérésére megölik a hatalmas sárkányt, a Világfalót, aki már közel jár. A két vadász nem bolond, csupán az előleg miatt vállalják el a feladatot, legalábbis ez a tervük, ám mikor a király lánya is úgy dönt, hogy velük tart, nincs visszaút, le kell győzniük a hatalmas fenevadat.

Címkék: lezser, film, mozi, premier, első vetítés, hollywood, sztárok


Heti mozipremierek 03.11-03.18. - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
Vendetta (2010. március 13. 09:04)
Jack Bauer (10/10)
Egyik sem érdekel!
63
Gabi89 (2010. március 13. 01:23)
Inaktív)
Mocskos Zsaru nem tűnik rossznak na meg Cage miatt alap nálam
Többi annyira nem izgat.
62
mmm96 (2010. március 12. 21:38)
Inaktív)
Ezekből azt hiszem egyik se érdekel!
61
Waradoor (2010. március 12. 20:25)
Adama admirális (8/10)
Azért egy Aliennel nem érdemes összehasonlítani a Pandorumot, közelébe se érhet... Utána lehet olvasni neten is aki nem látta, jók a színészek + a forgatókönyv, viszont rossz a rendező, elkúrta a filmet.
60
keu (2010. március 12. 11:49)
Inaktív)
Eloszor a Pandoriumot nezd meg,majd utana gyorsan a Sarkanyvadaszokat.jot fog tenni az idegrendszernek ez a sorrend.
59
Mazeek1987 (2010. március 12. 10:40)
Inaktív)
Nézz rólla videot a youtoube-on mert az ismerőseid kitudja mikor nézik meg
58
Betaloc (2010. március 12. 09:24)
Inaktív)
A a rajzfilm sorozatot láttam a Sárkányvadászok-ból, az tetszet valoszinüleg meg is nézem a filmet.
Még talán szobajöhet Pandorum is de elöször ha látta valamelyik ismerös utána döntök.
57
_RiCE_ (2010. március 12. 09:09)
Jack Bauer (10/10)
Hát ezek nem túl nagy durranások.
56
lordrolee (2010. március 12. 08:26)
Dr. Gregory House (9/10)
Pandorum-ot tegnap néztük moziban. Kár hogy csak most jutott el kis hazánk mozijaiba. Mióta az első trailert láttam belőle azóta meg akartam nézni. Egész jó lett és valamennyire vissza is adj azt a nyomasztó/klausztrofóbikus érzést.
55
Rolly19 (2010. március 12. 08:07)
Inaktív)
A 4 közül csak a 2.3.4. filmek amiket meg is néznék
a sárkányvadászokon biztos hogy sokat lehet lesz majd kacagni
54
Benczuur (2010. március 12. 08:00)
Inaktív)
A "Mocskos zsaru" jó feldolgozás lett szerintem. Nicolas Cage jól játszik benne
53
timantes (2010. március 12. 07:18)
Inaktív)
52
JimmySmog (2010. március 12. 07:01)
Jack Bauer (10/10)
A Komfortos mennyország biztos an jó film lesz. De a Pandorum-mal kapcsolatban vegyesek az érzéseim.
51
Calo_Nord (2010. március 12. 00:44)
Inaktív)
Valahogy egyik sem keltette fel az érdeklődésem...
50
Kain576 (2010. március 11. 23:54)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Waradoor 24. kommentre:
 
Valamelyik nap került fel a netre a legújabb előzetes. Ráadásul még magyarul is van.
Pöpec lesz!
49
Kain576 (2010. március 11. 23:53)
Jack Bauer (10/10)
48
Mokus88 (2010. március 11. 23:39)
Inaktív)
Az én kategóriámban sajnos nincsenek most olyan igazán jónak tűnő filmek de kitudja..Majd megnézem ezeket is...
47
McLovee (2010. március 11. 23:38)
Inaktív)
konzol akkor is minden szempontból jobb a PC-nél mindenki tudja csak nem akarjátok elfogadni, egyébként milyen szar lesz már a Maffia 2?már az egy is az volt nem tom minek még egy ilyen, a Starcraft 2-ről már nem is mondok semmit űrbogarak b*sszák a robotembereket a holdon.de nálam most a TopSzar a Bad Company 2.
46
timantes (2010. március 11. 23:37)
Inaktív)
semmi jó nem lesz ezen a héten
45
BoSs69 (2010. március 11. 23:32)
Inaktív)
...válasz Bigiba 42. kommentre:
 
Már BD-n is rég megjelent
44
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | következő... |
Street Fighter 4 (Gamemania)

2.240 Ft

AKTUÁLIS!

BioWare: "Érdemes megtartanod a Mass Effect 3 mentéseidet!"

2012. február 04. 11:21

A BioWare meglepő és a Mass Effect negyedik részére utaló kijelentést tett minap.

Ghost Recon: Future Soldier - Fókuszban a single player

Hófúvásos Jó Reggelt! 2012. 02. 04

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix