Heti mozipremierek 03.18-03.25.

PacaGS 2010. március 18. 17:29

Animációs filmet nem, azonban magyar filmet kettőt is megnézhettek e héttől.

Úgy néz ki, most már átlagosnak tekinthetjük a négy új filmet hetente, hiszen most is ennyi film kerül a mozik választékába. Mindenki számára megtekinthető lesz a keddi mozizásunk alanya, a Légió, valamint két magyar film is érkezik. Lássuk szépen sorban.

Az első film, amit megtekinthettek, az a magyar-német koprodukció, a Bibliotéque Pascal. A történet főszereplője Mona Paparu, aki kénytelen egyedül nevelni hároméves kislányát. Egy nap külföldre kell utaznia, ekkor nagynénjére bízza a gyerek gondviselését, ám a gyámhatóság elviszi őt. Mikor Mona hazatér, a gyámhatóságon számot kell adnia arról, mit csinált, míg távol volt. Ezt a történetet követhetjük végig, mely csöppet sem volt boldog.

Második magyar filmünk egy vígjáték, ez pedig az Igazából apa. Egy Ausztráliában élő magyar festő hírtelen csődbe megy, így kénytelen hazatérni, és elkezdeni visszaszerezni régi képeit. Gazdag barátja segítségével haza is érkezik, és elindul a keresés a festmények után, ám e helyett valami sokkal meglepőbb várja: emlékek, illetve egy kislány, aki lehet, hogy az övé. A képek és a kislány is egy bizonyos Bálint tulajdonában van, aki nem akarja adni ezeket. Megindul a harc a lányért, és ha nem lenne elég, még több bajt hoznak a nők, valamint a segíteni akaró barátok.

Harmadik filmünket már biztos sokan láttátok kedden, a GameStar ingyenes filmvetítésén, ám most a publikum számára is nyilvánossá vált. Igen, ez bizony a Légió. Amikor az Úrnak elege lesz az emberek bűnözéséből, angyalokat küld a földre. A sereg, élén Gabriel arkangyallal szembe találja magát Michael arkangyallal, aki az emberiség oldalán áll, és segíti őket az életben maradásért. A túlélők között van egy terhes nő, kinek gyermeke az egyetlen, aki képes legyőzni a légiót, ám ezt egyedül Michael tudja, ezért is védelmezi őket.

Mel Gibson-t is régen láttuk már filmben szerepelni, azonban köszöni szépen, jól van. Ennek legújabb kimutatkozása A sötétség határán című film. Anno volt egy brit minisorozat ugyan ezen a címen, és a két filmalkotás szorosan összefügg. Mel Gibson egy magányos nyomozót alakít, aki egyik este rég nem látott lányával tart hazafelé, azonban megtámadják őket. A lány sajnos találatot kap, és még a helyszínen életét veszti. Mindenki azt hiszi, a golyó a nyomozót célozta volna meg, ám ő nem ezen a véleményen van, így saját nyomozásba kezd. Hamar eljut a forráshoz, egy ügynökhöz, aki a bizonyítékokat hivatott eltüntetni. Craven nyomozó bosszút áll lánya halálán, akármibe is kerüljön.

Címkék: lezser, film, mozi, premier, első vetítés, hollywood, sztárok


Heti mozipremierek 03.18-03.25. - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
AnimeFan17 (2010. március 20. 08:05)
Adama admirális (8/10)
A sötétség határán Mel Gibbson,szóval majd megnézem,a Légió-t viszont már láttam.Nem egy utolsó film,de itt is hülyét kapok h. a mozik egyszerűen nem képesek leszinkronizálni semmien jó filmet!
49
Thawmy (2010. március 19. 17:28)
Inaktív)
Hát én a Légiót eddig is nagyon vártam, ezután is nagyon fogom, A sötétség határán érdekesnek néz ki, Az igazából apa remélhetőleg jó lesz, egy biztos azzal kapcsolatban, mégpedig hogy én lennék benne a kígyó szívesen x)
48
Gatee (2010. március 19. 15:17)
John Locke (7/10)
...válasz PacaGS 42. kommentre:
 
Szerintem az Avatar tipikusan az a film aminek az első rész is ártott. :D Ettől függetlenül lesz 2. része.
47
Assassin[HUN] (2010. március 19. 15:12)
Inaktív)
Ezek közül csak a Mel Gibson-os, ami érdekel.
46
Stevensan (2010. március 19. 15:00)
Dr. Gregory House (9/10)
Jaja. Szerintem a sötétség határán az megnézős lesz!
45
blaha (2010. március 19. 09:19)
John Locke (7/10)
A sötétség határán jónak tűnik ,nekem Mel Gibson megmarad a halálos fegyver zsarujának igaz itt azért komolyabb de ugyanaz a kemény nyomozó.
44
hagymaschips (2010. március 19. 09:03)
Inaktív)
Egyedül a sötétség határán tűnik megtekintésre méltónak.
43
PacaGS (2010. március 19. 07:06)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz bratyi 18. kommentre:
 
Szerintem az avatar tipikusan az a film, aminek Artana a masodik resz.
42
JimmySmog (2010. március 19. 07:01)
Jack Bauer (10/10)
Ezek közül egyik sem érdekel, bár A sötétség határán-t csak Mel Gibson maitt fogom megnézni majd valamikor.
41
skoda120 (2010. március 18. 23:00)
Dr. Gregory House (9/10)
A légiót majd eccer megnéznem tudom, hogy sokan mondják nem jó, de valamikor azt is megköll nézni, amúgy én is a PoP-ra vagyok nagyon kiváncsi milyen lesz a trailer alapján nem lesz rossz, múlt héten néztem meg a Shutter Island (vihar sziget)-et, az nagyon jó volt és az Alice csodaországba az is jó film volt, igaz a vége felé az egyik jelenet nem jött be, de amúgy ajánlom mindenkinek
40
koczika16 (2010. március 18. 22:27)
Inaktív)
...válasz Krisz6 35. kommentre:
 
Igazad van, a régebbiek sajna jobbak voltak
39
koczika16 (2010. március 18. 22:26)
Inaktív)
A Légiót biza nem hagyom ki
38
Hofi (2010. március 18. 22:04)
Jack Bauer (10/10)
Ez a Légió jó nagy baromságnak tűnik. Erről szól ma minden mozi. Ölés, gyilkolás, zombi, robbantás.
37
Petix1992 (2010. március 18. 21:26)
Inaktív)
Ezek közül csak a Legionra leszek kíváncsi
36
Krisz6 (2010. március 18. 21:17)
John Locke (7/10)
Ezek közül csak a sötétség határán érdekelne. A Legiont láttam már és nem volt annyira rossz de 1x lehet szerintem csak megnézni max. Magyar filmeknek meg már esélyt sem adok. Minden magyar mozifilmet láttam már szinte és szerintem mind valami amcsi sztori átirata. Ami meg érdekes lenne azt is elszúrják a sok sz@r keveréssel benne. Tényleg nem értem mér, de egyáltalán nem élvezem egyik magyar filmet sem.
35
Dexter19 (2010. március 18. 20:54)
Jack Bauer (10/10)
...válasz plesonandi 23. kommentre:
 
osztom a nézeteid szerintem én is bár még talán kick ass de majd meglátom
34
plesonandi (2010. március 18. 20:54)
Inaktív)
...válasz KratosHU 27. kommentre:
 
Jah, tényleg, most nézem h áprilisi szám... Jó lenne kicsit véresen, de azt sem szeretem ha olyan irreális hogy 2 réteg ruha, 1 réteg láncing meg 1 bőrvért alól 2 liter vérfelhő tör elő
33
halas90 (2010. március 18. 20:48)
Inaktív)
hmm végre lesz/van mit nézni :P
32
Vendetta (2010. március 18. 20:34)
Jack Bauer (10/10)
A sötétség határán azt megnézem! A Legion meg elég gyenge lett pedig többet vártam tőle!
31
raz0r911 (2010. március 18. 20:00)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Cold_Fear 29. kommentre:
 
Hihetetlenül sz*r film, nem ajánlom senkinek sem. Nagyon gagyi.
30
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Prototype (Platinum)

7.990 Ft

AKTUÁLIS!

Jó éjt! 2012. 02. 09.

2012. február 09. 22:41

Miközben a GameStar Online nyugovóra tér, az utolsó simításokat végezzük a februári lapszámon mielőtt nyomdába küldenénk.

Aliens: Colonial Marines - Mi vigyorog ránk a dobozról?

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix