Hirdetés

A legtáposabb karaktereket is megszívatja az Elden Ring DLC-je, ugyanis új fejlődési rendszert kapunk

|

A Sekiróra hajaz majd az új fejlődési rendszer

Hirdetés

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Shadow of the Erdtree címet viselő, idén nyáron érkező Elden Ring DLC egy teljesen új területen fog majd játszódni, most viszont az is kiderült, hogy ehhez egy új fejlődési rendszer is párosul majd, szóval nem nyugodhatnak meg azok a játékosok sem, akik brutálisan felturbózták a karakterüket, és arra számítottak, hogy sokszázas szinten majd sétagalopp lesz ez a kiegészítő. 

A játék és a Souls széria atyja, Hidetaka  Miyazaki ugyanis a Famitsunak adott interjújában elmondta, a megszokott, rúnaalapú (a rúnák itt a Dark Souls játékok lelkeinek megfelelői) fejlődési rendszer mellett a DLC területén megjelenik egy teljesen új megoldás, ami a Sekiro "attack power" rendszerére hajaz.

Hirdetés

Úgy fest tehát, hogy valamiféle dedikált fejlődési rendszer a DLC régiójában a normál statjainkon túl is meg fogja növelni a sebzésünket, ez pedig gyakorlatilag borítékolhatóvá teszi azt, hogy a Shadow of the Erdtree új területén olyan rondaságokkal találhatjuk szembe magunkat, akik ellen esélyünk sincs a helyben felpumpált attack power nélkül.

Miyazaki szerint erre pontosan azért volt szükség, hogy megtarthassák az alapjáték szabadságát, azt az érzés, hogy érdemben fejlődik a karakterünk, miután legyőzünk egy keményebb bosst. Apropó, bossok! A DLC régiójának eléréséhez kötelező lesz lenyomni Radahnt és Mohgot, ezt nem árt észben tartani. 

A Shadow of the Erdtree egészen pontosan 2024. június 21-én érkezik. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)